Nem minden dadogás, ami annak tűnik!

dadogás

A beszédfejlődésnek van egy olyan szakasza, két-hároméves korban, amit a „nem folyamatos beszéd korszakának” nevezünk. Hogyan lehet ezt megkülönböztetni az igazi dadogástól, és hogyan segíthet a szülő, hogy a gyermek beszédében ne rögzüljenek a megakadások – erre keressük a választ cikkünkben.

A beszédfejlődés során, két-hároméves kor körül, sok kisgyermek a dadogáshoz hasonló tüneteket mutat: egy-egy szótagot, szót, szókapcsolatot megismétel. Itt nem esik esőső. Hova-hova-hova ment a cica? Ha a szülő észreveszi ezeket az ismétléseket, megijedhet, hogy a kisfia-kislánya dadog, holott ebben az esetben nem erről van szó.

Velünk, felnőttekkel is megesik, hogy valamit nem tudunk azonnal kimondani… Gyermekkorban a beszédmozgások még ügyetlenebbek, és az ismétléseket az is okozhatja, hogy a gyermek a meglévő, még szegényes szókincsével nehezen tudja kifejezni azt, amit szeretne. A szavak ismétlése közben gondolkodik, időt nyer, hogy megkeresse a megfelelő kifejezést arra, amit közölni szeretne, a gondolatai előbbre járnak, mint a beszéde. Míg a valódi dadogás esetében jellemző, hogy a dadogó fél a beszédtől, nem szívesen beszélget, addig ezek a kisgyerekek gondtalanul csacsognak, élénkek, nem szakítják meg a beszéd folyamatát, észre sem veszik, hogy valami „baj” történt. És valóban, nem történik ilyenkor semmi baj, csak mi, felnőttek érezzük rögtön így.

Mit tehet a szülő, ha kétéves kisgyereke egyszer csak ismételni kezdi a szavakat?

Két nagyon fontos dolgot: nem tekinti őt rögtön dadogónak, és türelmes marad. Ha a szülő dadogásnak tekinti ezeket az ismétléseket, esetleg a gyermek előtt is kimondja, hogy dadog (akár másnak is, úgy hogy a kicsi véletlenül meghallja, vagy akár magának a gyermeknek), akkor ezzel a megváltozott hozzáállással akaratlanul is úgy kezd viselkedni gyermekével, mint egy dadogóval. A gyermek pedig, hiszen érzékeny a szülő elvárásaira, meg akar felelni azoknak, esetleg valóban dadogó lesz. Nagyon fontos, hogy soha ne mondjuk ilyenkor azt: ne dadogj, mondd szépen, még egyszer! Ezzel nem segítünk a kisgyermeknek, sőt, nagy kárt okozhatunk vele. Ne szerepeltessük akarata ellenére, és ne szakítsuk félbe, amikor éppen mesélni, beszélgetni szeretne.

Nagyon fontos a türelem is: a szülő meghallgatja a gyermeket, nem sietteti, jelen van, odaül mellé, fizikailag is érezteti vele a szeretetét.

  • Beszélgessenek úgy, hogy egymás mellé ülnek, kézen fogva sétálnak, úgy, hogy van idő megvárni, amíg elmond valamit a kicsi.
  • Beszéljenek hozzá halkan, nyugodtan, esetleg visszakérdezéssel segítve, ez időt ad a gyermeknek, hogy végiggondolja, mit akart mondani (Tudni szeretnéd, hova ment a cica?).
  • Legyenek sokat együtt, énekeljenek, bábozzanak, mondókázzanak, akár mozgással kísérve a verset, tapsolva a ritmust.
  • Ne legyen a gyermek környezetében olyan tényező, ami feszültséget kelthet (tévé, rajzfilm, agresszív játék vagy akár a szülők vitatkozása).
  • Találjanak olyan tevékenységeket, amit a gyermek örömmel végez, sikert ér el és növeli vele az önbizalmát.

Néhány hétig, esetleg pár hónapig is eltarthat, amíg megszűnnek az ismétlések. A szülő számára ez az időszak hosszúnak tűnhet, de ha gyermekére odafigyel, meg tudja őrizni a nyugalmát. Ha okosan, türelmesen, de szinte észrevétlenül segít, akkor nyomtalanul eltűnik a gyermek beszédéből a szóismétlés, nem rögzül, és nem válik dadogássá.

Elges Renáta logopédus

Kapcsolódó cikk: A dadogás okai és kezelése