Mire jó a babaúszás?

Mire jó a babaúszás?

A babák természetes közege a víz, mely a méhen belüli élet nyugalmát, az őket egykor körülölelő, támogató közeg emlékét közvetíti gyermekeink felé. A babák vizes közeghez való hozzászoktatása nem új keletű dolog. A vízparton, tenger mellett élő népek már születésüktől fogva megismertették gyermekeiket a vizes közeggel és rájöttek, hogy a víz a legsokoldalúbban ható, fejlesztő közeg, mely fizikai hatásai mellett, gyermekeink lelki és szellemi fejlődését is pozitívan befolyásolja.

Mi is az a babaúszás?

  • A babaúszás szakmai definíció szerint, kisgyermekek vízhez szoktatása, mely a baba 2 hetes korától (köldökcsonk leesése) kb. 3 éves koráig tart.
  • Célja módszerenként eltérő, de mindegyik fontos részét képezi a vízbiztonság kialakítása, a víz megszerettetése, öröm, játék, közös foglalkozás a szülővel.
  • A víz egyedülállóan minden érzékszerv felől fejleszt, így az idegrendszer érésében, a kognitív, pszichés, szociális érés és a mozgásfejlődés elősegítésében   is nagy szerepet kapnak a vízi, fejlesztő foglalkozások.

A kicsik mozgásfejlődése az első életévben

  • A babaúszás speciálisan képzett szakemberek által vezetett fejlesztő foglalkozás, mely megfelel a baba életkori sajátosságainak. A baba fizikai, értelmi, érzelmi és szociális fejlődési menetét figyelembe véve, a gyerekek játékos módon, lépcsőzetesen haladnak a vízhez szoktatás alaplépésein keresztül egészen az úszásoktatásig. Ezek az állomások mind egyaránt fontosak, és megadják az úszáshoz szükséges alapokat is. E nélkül tehát nincs úszás sem.

Babaúszás kisokos! – Mikortól? Miért? Hogyan?

Mire jó a babaúszás?

Az első nyelv, amit az ember megtanul, az a mozgás! A vízben való mozgással pedig már egy „idegen nyelvet” is tanulunk, hogyan viselkedik testünk egy másik közegben, hogyan hat ránk egy másik közeg.

  1. A víz pozitív hatásai:

A víz fizikai tulajdonságai pozitívan hatnak a testre és a babák mozgásfejlődésére:

  • Erősödik a tüdő, a tudatos légzésszabályozás fejlődik,
  • A víz segít az egyensúlyi helyzet megtartásában,
  • Fokozza a vérkeringést,
  • Erősödnek az izmok, javul a kondíció,
  • A langyos víz lazító, nyugtató hatású,
  • A test könnyebben mozog a vízben,
  • Teljes mozgásszabadságot ad (képes akár olyan mozgásokra is, amelyekre a szárazföldön nem!). 
  1. Immunrendszer erősödik: A kondíció, edzettség javul. 
  1. Mozgásfejlődés, későbbi mozgásszervi panaszok elkerülése 

Ahol minden mindennel összefügg: a mozgásfejlődés

  •  Nyak, és hátizmok erősödnek, melyek működése a fiziológiás mozgássor alapja. A gerincferdülés, lúdtalp is megelőzhetők a rendszeres úszással.
  • A tudatos légzésszabályozás mellett a mellkas térfogat és izomzat is fejlődik, az esetleges deformitások kezelhetők.
  • Az úszástanulás is könnyebbé válik, hiszen az úszás alapjait letettük, kialakult a vízbiztonság, az úszáshoz szükséges eszközöket, a kar-lábtempók alapjait a gyermek elsajátította. 
  1. Számos készség, mint pl. a testtudat, térérzékelés, mozgáskoordináció, egyensúly, finommotorika, szem- kéz koordináció erősödik, mely többek között az írás, olvasás alapja is lesz, így a babaúszás segítségével az ezek gyengeségéből adódó, későbbi, esetleges tanulási zavarok  is megelőzhetők!
  1. Fejlődik az idegrendszer
  • Fejlődik a memória, a problémamegoldó készség: Fejlődik a baba figyelme, beszédértése, beszédtanulása.
  • Tudatos tanulás a mozgás által: A születés utáni első év nagyon érzékeny időszak a baba fejlődésében, mikor az idegrendszerben kialakuló pályarendszerek idegi kapcsolódásai létrejönnek. Minél sokoldalúbb módon érik a külvilág ingerei a babát, annál sokszínűbb lesz ez a kapcsolatrendszer, mely az első néhány életév után, az addig kialakult kapcsolódási hálózaton futtatja az ingereket, míg a többi, nem használatos kapcsolat leépül. Ezért, ha a babát az első életévekben minden érzékszerv felől változatos ingerek érik, ez a gyermek idegrendszeri fejlődésére is jelentős pozitív hatással lesz.

A baba a mozgás által felfedezi önmagát, a világot, a kettő közti különbséget, kapcsolatot, ok- okozati összefüggéseit, a fizikai lét törvényszerűségeit, mint pl. mélység, magasság, közegek, hangok, zajok- akusztika, színek, formák, anyagok, felületek, személyek, helyzetek, stb.. Ezt a sokszínű fejlesztést a víz képes csak ilyen egységesen, komplexen biztosítani.

  1. Fejlődik a látás 

       – Víz alatti érzékelés, látás (szemtorna)

A hét hónapos magzat agya már készen áll a látásra

  1. Szociális kapcsolatok erősödnek 
  • Erősödik a szülő-gyermek kapcsolat
  • Kapcsolatteremtő készség fejlődik, bizalom, nyitottság, tolerancia jellemzi ezeket a gyerekeket, melyet később más közösségekben, mint az óvodában is sikerrel alkalmazhatnak. Emellett a gyermek a foglalkozás tervszerű felépítettsége által rendszert is tanul.

„Vedd az öledbe a babát, ringasd, és megnyugszik” – beszélgetés dr. Bagdy Emőkével

  1. Pszichés egyensúly:
  • Víz, a sport szeretete, relaxációs képesség fejlődik
  • Pszichés stabilitás, ellenállókészség, bizalom, önbizalom
  • Öröm, játék
  • Figyelem, önfegyelem is fejlődik

A babaúszás az egész családra jó hatással van, hiszen itt csak babádra figyelsz. A légzésére, minden rezdülésére, vele együtt mozogsz, merülsz, ahol láthatja a szemed, arcod, mosolyod a víz alatt. És természetesen, minden gyakorlat után megdicséred, hiszen így teljes a közös munka! A babák ezáltal nagyon sok önbizalmat nyernek, mely sokat segíthet a szeparációs szorongás és az én fejlődés nehéz időszakaiban, és ami a legfontosabb, megtanulják rábízni magukat a vízre és szüleikre, megértik, megérzik, hogyan tudnak tudatosan relaxálni, ellazulni.

Párnacsücsök, plüssmackó

Örömteli lubickolást és sok pozitív, vizes élményt kívánok mindenkinek!

fotó: pixabay.com

 

Erről a témáról a Baba fejlődése rovatban olvashatsz többet!

hirdetés
Gyógytornász, Aquanatal oktató, babaúszás oktató, hidroterapeuta. A PTE Gyógytornász szakán végeztem 2003-ban. Elvégeztem a Birtlight® kismama jóga oktatói tanfolyamot. a Watsu, vízi terápiás módszerrel is, amellyel 2007-óta foglalkozom és babaúszás oktatóvá is váltam. Ezek a módszerek hatékonyabbá teszik a szülésre való felkészülést, ezért szívből ajánlom nektek! Amint láthatjátok "vízi ember vagyok", várom kérdéseiteket a következő témakörökben: szülésre felkészülés, Aquanatal, kismama jóga, szülőpozíciós jóga, babaúszás.
Előző cikkCsináld magad házikó kartonból
Következő cikkIkrekkel is könnyű a bevásárlás

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .