Elges Renáta
Meddig szép a „cidabida”?
A kisgyermekes családok életében nagy esemény, amikor szemünk fénye először mond ki egy szót vagy szókezdeményt. Türelmetlenül várjuk ezt a pillanatot, és természetesen feljegyezzük,...
A sikeres írás-olvasás tanulás feltételei
Az óvodás gyermek készségei, képességei 6-7 éves korra érnek meg arra, hogy ősztől az iskolában sikeresen megtanulják az írás-olvasás tudományát. Ehhez igen összetett pszichikus...
Az óvodás korosztály beszédfejlődése
Sorozatunk befejező részéhez értünk. Eddig áttekintettük a beszédfejlődést a születéstől hároméves korig, zárásként pedig megismerkedünk az óvodások beszédének jellemzőivel, s látni fogjuk, hogy a...
A gyermeki beszéd fejlődése 2 és 3 éves kor között
Korábbi cikkeinkből már kiderült, milyen nagy utat jár be a gyermek a beszédfejlődés során. Az első évben elsajátítja az anyanyelvére jellemző, könnyen ejthető hangokat,...
A gyermeki beszéd fejlődése 1 és 2 éves kor között
Amikor a kisgyermek első születésnapját ünnepli, általában már eljut odáig, hogy néhány szót használ, elsősorban közvetlen környezete személyeit, tárgyait nevezi meg. A szavak elsajátításának...
A csecsemő beszédfejlődése az első életévben
A kisbaba életének első éve sok tekintetben nagyon látványos, elsősorban a mozgásfejlődés terén látható, milyen nagy utat járt be a kicsi. A beszédfejlődés terén...
Nem minden dadogás, ami annak tűnik!
A beszédfejlődésnek van egy olyan szakasza, két-hároméves korban, amit a „nem folyamatos beszéd korszakának” nevezünk. Hogyan lehet ezt megkülönböztetni az igazi dadogástól, és hogyan...
A dadogás okai és kezelése
Logopédusi munkám során szerzett tapasztalatom szerint a dadogás az a beszédhiba, ami talán a leginkább megijeszti a szülőket. Míg a pöszeség bájos is lehet, a dadogásról...
Elges Renáta logopédus
Kedves Olvasók! 2010. november 1.-től új logopédus szakértőnk áll rendelkezésetekre, mivel Renáta nem tudta tovább vállalni a szakértői tevékenységet:
https://babafalva.hu/kiss-gy-zsofia-logopedus/
Elges Renáta bemutatkozása
Nagyon sokszor tapasztaltam már,...
A rekedtség okai és kezelése
A téli, megfázásos-náthás időszakban gyakran előfordul, hogy a betegség miatt hangunk is megváltozik: rekedtté vagy orrhangzóssá (nazálissá) válik. A nátha megszűntével az orrhangzósság el...
Gyakori kérdések a hordozásról
Első gyermekemet vártam, amikor elkezdtem olvasni a babás újságokat, bejártam a bababoltokat. Sok mindent örököltünk a családtól, ezért inkább csak nézelődtem. Nagyon megtetszettek a hordozókendők,...
Hang – játék
Annyira természetes dolog számunkra a beszéd, hogy csak egy megfázás, torokfájás alkalmával döbbenünk rá: „Elment a hangom, mi lesz velem?" Fontos tehát a hang...
Add a kezed! De melyiket?
Felnőttkorunkra egészen természetessé válik számunkra, hogy melyik kezünkbe fogjuk a ceruzát, a kést, melyiket használjuk szívesebben, ügyesebben. Vannak azonban olyan kisgyermekek, akiknek nehézséget okoz...