Figyeljünk, hogy ne hízzon el a kisbabánk!

kisbabák elhízás

Bár a szülők igyekeznek tudatosan táplálni gyermeküket, egy éves kor után a kicsiknél is fellépnek ugyanazok a táplálkozási hibák, mint a felnőtteknél, ez pedig túlsúlyhoz, elhízáshoz és közvetve súlyos betegségek megjelenéséhez vezethet – ez derült ki abból a reprezentatív kutatásból, amely a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szakmai felügyeletével iparági összefogásban valósult meg.

A 0-3 éves kisgyermeket nevelő édesanyák saját bevallásuk szerint nagyon odafigyelnek arra, hogyan táplálják csemetéjüknek. 83 százalékuk például igyekszik elkerülni a mesterséges ízfokozókat, 74 százalékuk pedig a tartósítószereket. Népszerűek az édesanyák körében a bio élelmiszerek is.

Minden ötödik csecsemő súlya nagyobb az átlagosnál

Azonban a gyermekek tápanyag ellátottság vizsgálatának eredményei azt jelzik, hogy hiába figyelnek erre az édesanyák, a gyerekek jó részénél sokkal magasabb az energiabevitel már kisgyermek korban is, mint amennyi szükséges lenne – derül ki abból a friss reprezentatív kutatásból, amelyet iparági összefogás keretében valósított meg a Nestlé Hungária Kft, a Numil Kft, a TNS-Hoffmann Kft, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) valamint a NutriComp Bt.

Az EFSA (European Food Safety Authority – Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) ajánlásokat figyelembe véve a

  • 0-6 hónapos csecsemők 22 százaléka, azaz minden ötödik csecsemő már ebben a korban is magas energiabeviteli szinttel rendelkezik.

Ezt követően a helyzet egyre romlik!

  • A 4 és 12 hónapos kor között már a gyermekeknek a fele jut az ajánlottnál több energiához a táplálékból.
  • A 12-24 hónapos korosztályban ez az arány 85 százalék.
  • A 25-36 hónaposok körében pedig 76 százalék.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy

a két év alatti gyermekek 13-19 százaléka, a 2 éves kor feletti gyermekeknek pedig a 6,5 százaléka potenciálisan túlsúlyosnak vagy elhízottnak számít.

A fehérje létfontosságú

Csecsemő és kisbaba korban a megfelelő minőségű és mennyiségű fehérje létfontosságú. Az újszülöttek első számú táplálékforrása az anyatej, amely a gyermek fejlődéséhez tökéletes összetételben tartalmazza a mikro- és makrotápanyagokat. Ezért amíg a csecsemő kizárólag anyatejet kap, nem jelentkeznek problémák.

A csecsemőkori táplálásnak életre szóló hatása van

Ha azonban valamilyen okból nincs lehetősége az édesanyáknak szoptatni, arra kell törekedniük, hogy az anyatej fehérjetartalmát legjobban megközelítő, a tehéntejnél alacsonyabb fehérjetartalommal rendelkező pótlást adják a gyerekeknek.

Szoptatási nehézségek

 

A felmérés szerint hazánkban a 0-12 hónapos babák fele anyatejet kap , és 12-24 hónapos kor között is még negyedüket szoptatja az édesanyja.

Egy éves kortól az anyatej kiegészítésére tehéntej helyett inkább a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagabb junior tejitalokat isszák a gyerekek. 12-24 hónapos korban 21, míg 25-36 hónaposan 11 százalékuk fogyaszt ilyen terméket.

A hozzátáplálás kezdetén megváltozik minden!

A hozzátáplálás megjelenésével kezdődik el – a felmérés szerint – a kedvezőtlen folyamat, amelynek értelmében a 12-36 hónapos gyerekek étrendje már majdnem olyan, mint a felnőtteké. A kapott adatok rámutatnak arra, hogy ebben az életszakaszban alacsony a rostfogyasztás, kevés a vas és D-vitamin bevitel is.

Hozzátáplálás, de mikor is kezdjem?

A helytelen táplálkozási szokások és a mozgásszegény életmód együttesen hozzájárul a túlsúly és az elhízás kialakulásához.

Sajnos hazánk – az OECD legújabb jelentése szerint – Európa legelhízottabb nemzetei között van!
Az elhízás pedig olyan betegségek kialakulását segíti elő, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a szív- és érrendszeri kórképek.

„A jelen kutatás eredményei egyértelműen felhívják a figyelmet arra, hogy a csecsemők és kisdedek mennyiségi és minőségi táplálására sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a túlsúly és az elhízás megelőzése érdekében” – mondta el Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke. „Nagy a felelőssége a szakmai szervezeteknek, orvosoknak, védőnőknek, dietetikusoknak abban, hogy a tudomány által megfogalmazott hiteles információkat eljuttassák az édesanyák számára.”

Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
Fotó: freepik.com 
hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .