Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.
Állandóan ott él bennünk az a meggyőződés, hogy nélkülük nem teljes az életünk; a gyermek áldás, amit badarság lenne elutasítani. Ez senkinek még az eszébe sem jut.
Nagy-Britanniában kezdtem meg várandósságomat. Az a vágy, hogy szülőföldemen szüljek, olyan erős volt, hogy 5 hónapon belül eladtam a praxisomat, új céget alapítottam, és átköltöztem. A legtöbb brit várandós anyához hasonlóan én is faltam a gyermekekről és nevelésről szóló könyveket. (Később a nagymamám megjegyezte, hogy a babák nem olvasnak könyveket, és az egyedüli dolog, amit tennem kell az, hogy a saját gyermekemet „olvassam”). Többször is azt olvastam, hogy az afrikai gyerekek kevesebbet sírnak, mint az európaiak. Nagyon kíváncsivá tett, hogy miért.
Amikor hazatértem, megfigyeltem az anyákat és gyermekeiket. Mindenhol ott voltak, kivéve a legkisebbeket hat hetes korukig, ők általában otthon maradtak. Az első, amire felfigyeltem, az volt, hogy bár mindenhol jelen vannak, mégis nagyon nehéz kenyai kisbabát „látni”. Általában hihetetlenül bebugyolálják őket még mielőtt az édesanyja (néha édesapja) magára köti. Még a nagyobb, háton hordott babákat is nagy takaróval védik az időjárás viszontagságai ellen. Nagy szerencse, ha sikerül megpillantani egy kicsi kezet vagy lábacskát, az orról vagy a szemekről már ne is beszéljünk. A csomag az anyaméhet mintázza. A csecsemők szó szerint be vannak bábozódva a környező világ stressz-hatásai elől, amibe belépni készülnek.
A második megfigyelésem kulturális jellegű volt. Az Egyesült Királyságban az a feltételezés, hogy a kisbabák sírnak. Kenyában ennek pont az ellenkezője igaz. Azt feltételezik, hogy a kisbabák nem sírnak. Ha mégis – akkor valami rettenetesen rossznak kellett történnie; amit azonnal meg kell oldani. Az angol sógornőm ezt találóan így összegezte: „Itt az emberek nem szeretnek gyereksírást hallani, ugye?”
Mindez akkor nyert igazán értelmet, amikor megszültem és meglátogatott a falusi nagymamám. Az igazat megvallva, az én babám elég sokat sírt. Elkeseredetten és fáradtan, néha elfelejtettem mindent, amit valaha is olvastam és együtt sírtunk. A nagymamám számára a megoldás nagyon egyszerű volt „Nyonyo!” (Szoptasd meg!). Ez volt a válasza minden egyes nyikkanásra.
Volt, hogy nedves volt a pelenka, vagy azért sírt, mert leraktam, vagy büfiznie kellett, de legfőképpen egész egyszerűen csak mellen szeretett volna lenni – akár azért, mert enni szeretett volna, akár azért, mert megnyugvást keresett. Az idő nagy részében már magamon hordoztam és együtt aludtunk, ez tulajdonképpen csak természetes kibővítése volt annak, amit amúgy is csináltunk.
Hirtelen megtanultam, mi az afrikai gyermekek boldog nyugalmának nem túl bonyolult titka. A kielégített igények egyszerű összjátéka, miközben tökéletesen megfeledkezem arról az erőfeszítésről, hogy tudjam, hogy az adott pillanatban mi történik. A végeredmény az lett, hogy a kisbabám sokat szopott; sokkal többet, mint ami bármely könyvből kiolvasható, és a legszigorúbb táplálási előírásoknál legalább ötször gyakrabban.
A negyedik hónap táján, amikor a városi anyák nagy része elkezdi bevezetni a szilárd táplálékot az ajánlások alapján, az én kislányom visszatért újszülöttkori szokásaihoz, és minden órában szopni szeretett volna. Ez engem tökéletesen sokkolt. Az elmúlt hónapok alatt ugyanis az étkezések közötti idő szép lassan megnőtt, sőt, időnként már pacienseket is fogadtam anélkül, hogy csöpögött volna a tejem, vagy a lányom dadusa megszakított volna, hogy a kicsi inni kér.
Az anya-baba csoportba járó legtöbb anya, már szorgalmasan elkezdte a hozzátáplálást rizzsel és az összes érintett szakember, akinek bármi köze is volt a gyermekeinkhez – az orvosok, sőt még a dúlák is, azt mondták, hogy ez így van rendben. Az anyának is szüksége van pihenésre. Dicsértek minket, hogy csodálatos teljesítményt értünk el azzal, hogy 4 hónapos korig kizárólag szoptattunk, és biztosítottak a felől, hogy a gyermekeinkkel minden a legnagyobb rendben lesz. Nekem valami mégsem stimmelt, és tétovázva bár, de megpróbáltam összekeverni papaját (Kenyában a hozzátápláláshoz használt tipikus gyümölcs) lefejt anyatejjel, megkínáltam vele a kislányomat, de ő elutasította.
Így hát hívtam a nagymamámat. Kacagva kérdezte, hogy újból könyveket kezdtem-e olvasni. Majd elmagyarázta, hogy a szoptatás nem lineáris. „Majd ő megmondja neked, ha már készen lesz arra, hogy ételt egyen, és a teste is szólni fog.” „Mit fogok csinálni addig?” – kérdeztem izgatottan. 
„Ugyanazt, amit eddig is, rendszeresen nyonyo (szoptass).”
Így hát az életem lelassult, és úgy éreztem magam, mintha újból várandós lennék. Miközben a sorstársaim élvezték, hogy amióta elkezdték a hozzátáplálást rizzsel, és folyamatosan vezetik be az újabb ételeket, a gyermekük tovább alszik, én óránként-kétóránként együtt ébredtem a kislányommal, és nappal pedig magyarázkodtam a pácienseimnek, hogy a munkába történő visszatérésem nem a tervek szerint alakul.
Csakhamar akaratlanul is a többi városi anya informális tanácsadójává váltam. Egymásnak adták át a telefonszámomat, és sokszor szoptatás alatt hallottam saját magamat, ahogy a telefonba válaszolok: „Igen, csak szoptasson tovább. – Igen akkor is, ha épp most etette meg őt. – Igen, lehet, hogy ma nem lesz ideje átvenni a pizsamát. – Igen, még mindig úgy kell ennie-innia, mint egy lónak. – Nem, valószínűleg nem most van a munkába való visszatérés ideje, ha ezt megengedheti magának.” És közben az anyákat nyugtatgattam: „Idővel könnyebb lesz.” Ez az utolsó kijelentés a remény kifejezése volt részemről, mivel számomra még ebben a pillanatban nem volt könnyebb.
Csaknem egy héttel az előtt, hogy a kislányom öt hónapos lett, Nagy-Britanniába utaztunk egy esküvőre, valamint azért is, hogy bemutassuk őt rokonaiknak és barátainknak. Mivel kevés egyéb kötelezettségem volt, nem volt nehéz tartani az etetési ritmusát. Annak ellenére, hogy idegen emberek kínos pillantásait kellett elviseljem, nem voltam képes a szoptatásra kijelölt nyilvános helyeket használni. (A legtöbb kijelölt szoptató szoba mellékhelyiség volt, nem tudtam rávenni magam, hogy ezt használjam).
Azok az emberek, akikkel a lagziban egy asztalnál ültünk megjegyezték: „Nagyon békés a kisbabája – de túl sokat iszik.” Csöndben maradtam. Egy másik hölgy megjegyezte: „Tényleg, valahol olvastam, hogy az afrikai gyerekek nem sokat sírnak.” Nem tudtam türtőztetni a nevetést.
Nagyanyám szelíd bölcsesség:
- Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, ha a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
- Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
- Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
- A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
- A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.
J. Claire K. Niala, InCultureParent: incultureparent.com
Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!
a
Örülök, hogy rátaláltam erre a cikkre, mert megerősítette azon anyai érzéseimet, amit az első, 2 éves fiacskámmal kapcsolatban könyvek, tanácsok hatására még elnyomtam, de amit a második, 4 hónapos picivel kapcsolatban már nem hagytam elnyomni, vagyis azt, hogy magamhoz engedjem a kicsit, sőt hogy egy test legyünk, sőt hogy úgy szorítsam magamhoz, mintha itt lenne a világvége. Nem tudom, hogy fáradtabb vagyok-e, de azt tudom, hogy boldogabb, és láthatóan a kicsi is boldogabb, mint a bátyja volt, bár szerencsére ő sem egy búslakodó alkat, de ez mázli, azt hiszem.
Az éjszakai ébredésekről annyit, hogy harminc éves vagyok, és most sem alszom át az éjszakát. 🙂 Gyakran kimegyek pisilni, enni, stb… miért várnék akkor el mást a gyerekeimtől?
Sajnos a kislányomat nagyon is európai szemlélettel gondoztam csecsemő korában, szakkönyvektől, nagymamáktól és védőnőktől összezavartan. Meg is lett az eredménye: rossz alvó, rossz evő volt, szoptatni meg nem tudtam, mert egy orvosi műhibának köszönhetően az első hónapban nem adhattam anyatejet a kicsinek (gyógyszert szedtem), utána pedig nem indult be a tejem. Most, a kisfiamnál egész más a helyzet, szoptatok, amennyit csak tudok, ha kell, 20 percenként, igen, éjszaka is. És nem érzem megterhelőnek. És nem sír. Ha sír, tudom, hogy baj van, hogy pl. fáj valami. Nyilván, ha tudom, hogy a hasa fáj, mert túlette magát, és bukik sokat, nem szoptatom meg újra. De ez tényleg csak annyi, hogy figyelni kell a baba jelzéseit. Egyébként a nagyobbal együtt aludtam, mert annyira igényelte a bujcsizást, ringatást (egyébként a mai napig, pedig már két éves). A kicsi „önállóbb”, ő kifejezetten szeret egyedül aludni. Pedig néha vele is szívesen összebújnék éjszaka 🙂
Nagyon tetszett a cikk, és szerencsére nekünk már a Védőnőnk is hasonló tanácsokat adott.
Nem is volt semmi panaszom mert aludt, evett és később nézelődött és játszott.
Bárki aki látta a lányomat, mindenki megjegyezte, hogy egy kedves, nyugodt, kiegyensúlyozott baba.
Fél éves korig csak szopizott, majd a hozzátáplálás nagyon sikeres volt.
Szeretett enni, nem válogatott. Majd egy hónap elteltével a már meglévő három fogacska mellé kibújt a negyedik, és elindult a többi is. 8 hónaposan 4 fog, 15 hónaposan 15 foggal büszkélkedtünk, aminek az lett az eredménye, hogy a szilárd ételeket kezdte elutasítani, és ismét jött a szopizás, ami megnyugvás volt számára.
Nem voltak átsírt éjszakák, pedig egyszerre általában két fogacska jött, de lett helyette olyan, ami már három hónapos kora óta nem volt.
Éjszakai ébredések, evések.
Most 19 hónaposan esti lefekvés után 3-4 órával szopizik először, utána még 2-3-szor biztos szopizik, de a 10 óra alvás megvan kisebb megszakításokkal.
Most kezdjük ismét a szilárd ételeket elfogadni, megenni, de ami biztos, így nagyrészt csak szopizással is egy energikus, vidám gyermekem van, aki még hízik is.
Szerintem ezek miatt az írások miatt van az, hogy az anyukák úgy gondolják, hogy az a normális, ha teljesen alárendelik magukat a gyereküknek. Ennek nagyon nem így kéne lennie! Mi abban a normális, hogy az anyuka hulla fáradt, álmos, egy idő után pedig teljesen összeomlik, mert annyira kimerül???? Az alvást nem csak a baba szervezete igényli!!!! Ezek az anyukák nem szeretnek soha pihenni, vagy esetleg bármi mással foglalkozni, a gyereken kívül???
Nekem is van kettő. Az egyik 3 éves, a másik 5 hónapos. 4 hónapos koruk óta nem esznek éjszaka, hanem alszanak. A pici este 8-tól reggel 7-ig. Nekem ne mondja senki, hogy nem erre vágyik egy szülő, mert nem hiszem el! És hozzátenném, hogy én is kizárólag szoptatok. A nagy 1,5 éves volt, amikor abbahagytuk. Soha sehol nem fordult elő, hogy a pólómat húzkodta volna, vagy hogy nyafogott volna azért, mert nem kapott. Bocsánat, de a melleink táplálásra szolgálnak ilyenkor, nem pedig arra, hogy egy 3-4 éves gyerek azon lógjon, mert kedves anyuka nem mutatta meg neki, hogy saját magától is meg tud nyugodni.
És egy csecsemő sír. Pont. Mert nem tud beszélni! És attól, hogy különböző módszerekkel betömik a száját, még nem lesz jobb neki! Az én gyerekeim – a pici is – rengeteget mosolyognak, nagyon jókedvűek, pedig nem a mellemen lógnak naphosszat.
Nagyon szép ez az írás 🙂 könnyes szemmel olvastam. Az én kislányom is szopizik még (14 hónapos) 3x fixen és napközben ha kér adok neki. Emellett eszik már mindent. Sajnálom, hogy előbb nem olvashattam ezt a cikket, mert akkor sok sírástól megkímélhettem volna magunkat. A tej jótékony hatását tudtam, de óvakodtam a 2 óránál sűrűbb szoptatástól, mert azt mondták azzal hasfájóssá tehetem a babát, mert lassan emésztenek és betúrosodik a hasában ha ráetetek. Felvettem sokszor, de mindig aggódtam, nem túl sok vajon? Azt mondták, hogy kell a sík kemény felület a gerinc egészséges fejlődéséhez. Pedig olyan jó amikor egy kiadós szopi után a mellkasomon együtt alszunk 🙂 Hál istennek viszonylag hamar megismerkedtem a hordozással és annak jótékony hatásaival. A mai napig preferálom és szeretjük. Kiegyensúlyozott és boldog kicsi lányom van.
Nem értek egyet a háborgó hozzászólásokkal, mert azt hiszem, hogy mindenben meg lehet találni az arany középutat, csak hozzáállás kérdése. Aki akar szoptatni az tud is és fog is. Nemakarásnak meg nyögés a vége.
Viszont ha a Jó Isten is úgy akarja, (mert én nagyon) a második babánál már sok mindent másképp fogok csinálni. Amiért köszönet ennek a cikknek, a DKB-nak és LLL kedves tanácsadóinak.
Bensőséges és meghitt baba-mama kapcsolatot kívánok.
Nalunk is annyit szopott a gyerek amennyit akart, minden bajra a cici volt a megoldas, stb.
Most tobb mint 2 eves, esze agaban sincs abbahagyni, visit ha nem kap cicit, vagy ha nem azt amit kinezett. Anya hullafaradt, mert ejjel is 2-3szor felebred szopizni, persze nem is alszik el cici nelkul.
Mar nagyon elegunk van belole.
Kitartás az apukának! Meglesz az eredménye:-)egy egészséges lélek!
Enyém sem sír, akkor eszik amikor akar, de rendszerességre szoktatom. éjjel már nem kap. ötletesen kell csinálnni. amúgy meg tápszert eszik meg főzeléket. sokat felveszem, mindenhová viszem magammal, még wcre is. mindenbe belekóstolhat, velünk eszik (9 hós). sokat utazunk vele, jön a sok nagyszülő. fáj a foga? szoptassam? én inkább fájdalomcsillapítót adok. nem kell rászoktatni hogy minden bajra a megoldás a kaja, mert rögzül. amiket elrontottam a nagylányomnál, az most is gond. (nehéz elalvás stb). fáj a hasa? espumisan. fázik? betakarom. unatkozik? játszunk. reggelizik, pici tízórai, ebédre sok főzi, aztán nagy szunya, uzsonna, főzelék vacsira, elalváshoz egy üveg táp. de nem tudom hogy csinálnám ha szoptatnám biztos másképp, de többet nem etetném inkább kevesebbet az tuti.
A kötődő nevelés (szoptatás, hordozás) bizonyítottan jó hatással van a babák érzelmi és személyiségfejlődésére. Az én kisfiam is 9 hónapos, már mindenfélét eszik, de nappal 3-szor szopizik, és éjjel is fölkel még. Én nem érzem úgy, hogy ezzel alárendelném magamat a gyereknek. Nem ő akart megszületni, mi akartuk, mi vállaltuk, mi vártuk őt már nagyon.
Azzal nem igazán értek egyet, hogy anyatej helyett fájdalomcsillapítót kell adni a babának, hiszen az anyatejnek is van nyugtató, fájdalomcsillapító hatása, nem ettől lesz a gyerek később étkezési zavarokkal küzdő felnőtt. Sokkal inkább attól, hogy a szülők nem akarnak foglalkozni vele, helyette egy zacskó chips-szel a kezében leültetik a tévé elé, mert úgy gondolják, hogy most nekik is jár a pihenés. De ez más téma.
Zita megható, amit írtál. Hidd el, nem vagy egyedül. Ha ilyesmi „problémával” találod szembe magad, javaslom, hogy olvass bele egy fórumba, ahol a lányoddal egyidős gyerekek anyukái beszélgetnek. Sok erőt lehet meríteni belőle.
Mi ez a „bizonyított jó hatás”, ami a nagyon szeretett, de egyébként tápszeres, különalvó, na adj Isten cumizó gyerekeknél nincs meg? Tudjátok, azok, akik végig alusszák az éjszakát, nappal pedig az anyjukkal játszanak (mert annak még erre is marad energiája)!
Nem emlékszem, hogy azt írtam volna, hogy együtt alszom a fiammal, mert ez nincs is így. Éjjel fölkel szopizni, de 10 perc múlva már mindketten alszunk a saját ágyunkban, és ez nem megterhelő nekem.
A kötődő nevelés pedig nemcsak a szoptató anyák lehetősége. Akinek nincs teje, ugyanúgy odafigyelhet a baba jelzéseire, és hordozhatja, ha nyugtalan.
Bizonyított jó hatás: érzi a pici az anyukája szívverését, ami egy ismerős, megnyugtató, biztonságot nyújtó hang neki; ha már piciként azt tapasztalja, hogy anya reagál a jelzéseire, nincs egyedül a nagyvilágban, nagyobb bizalommal fog nyitni később kifelé. Tudom, ez személyiségfüggő is, mégsem mondhatod, hogy alaptalan felvetés, amit írtam. Sokat olvastam erről.
Nem érzem úgy, hogy nekiestem volna Annának. Ez a stílus kicsit mellbe vágott, hogy büszke a gyógyszerezésre, meg arra, hogy ha lenne teje sem szoptatna gyakrabban, sőt, inkább kevesebbet etetné a gyerekét.
Ha felébred a gyerekem én is megetetem. Ringatom és hallja a szívhangomat is. Ez így normális. De sokan itt már amellett kardoskodnak, hogy éjjel-nappal szoptatni ( a cikk is erről szól), egy ágyban aludni, és hordozni. Nekem is van hordozó kendőm, de a babám nem tűri. Ilyen is van. Engem az zavar, hogy sokan a saját módszerüket állítják be egyedüli üdvözítő megoldásnak.
Az én nagylányom 2 éves koráig igény szerint szopizott, utána napi 1-2x, öcsike 15 hónapos szintén igény szerint, napi 8-10-20x nem tudom:-)
Együtt alszunk, csodálatosak…nem sírnak…Nem csinálnám máshogy!!!!
Gratulálok! Fájdalomcsillapító, espumisan rögtön mindenre! Ha kezdettől fogva gyógszerrel tömöd a kicsi testét, mi lesz később?? Szeretnéd, hogy májkárosodásban haljon meg? Bedrogozás helyett van más megoldás is…
Azzal viszont egyetértek, hogy mindenre nem kellene, hogy a kaja legyen a megoldás. Ha a kajával nyugtatjuk állandóan, akkor majd chipset és csokit fog magába tömni, ha valami baja lesz.
De picibabaként anyatejjel csak nem lehet még elrontani…
Édes Anna! Én nem leszek most empatikus, pedig inkább az a stílusom, de kioktatásra senkinek nincs szüksége, a te tapasztalataid sem írják felül másokét. Szóval nehogy azt hidd, hogy csak mert neked így alakult, ez az arany középút. Hát elég nagy balga vagy, hogy gyógyszerrel tömöd a kicsi gyereked, ahelyett, hogy azt adnád neki, amire szüksége van és erre még büszke is vagy. Érdekes, hogy akiknek jól alkalmazkodó babájuk van, azt hiszik ők szoktatták a gyereket ilyennek. Hát nem! Ilyen a gyereked, nem te tehetsz róla, csak azt hiszed. Másik nagyon nagy tévedésed, hogy a szoptatás csak az etetésről szól, ha így lenne akkor minek kéne a cumi a nem igény szerint szoptatott babáknak, jó nagy „szopatás” nem? Szegény az anyját akarja és egy műanyag pöcköt kap helyette. Ezt csak neked írom, hogy még sarkosabb legyen a dolog. Persze el tudom fogadni, ha valaki ezt választja, hiszen kettőn áll a vásár és persze, hogy fontos az anya jóléte is.
De örülök ennek a cikknek! Azt gondolom, hogy ez így önmagában elég egy új anyának, és az összes okos könyvet ki lehet (kellene) dobni! Hát ilyen egyszerű, ilyen gyönyörű!
Mi sokat bucskáztunk a kislányommal, hála a sok „okos” tanácsnak, 4 hónapos koráig mér tápszeres kiegészítést is kapott, mert kevés volt a tejem. Viszont 4 hónapos korára sikerült visszatérni a kizárólagos szoptatáshoz- amihez egészen egy éves koráig ragaszkodott is :)!
Éljenek az LLL szoptatási tanácsadók, és köszönet ezért a cikkért!
Konkrétan sírtam amikor a cikket olvastam. Lányom 9 hónapos és szinte csak szopizni akar. A papikat majdnem teljesen eltasítja, és éjjel is sokszor kel. Mostantól biztos kicsit máshogy látom majd kettőnket, és nem a saját fáradságomon és tehetetlenségemen kesergek, hanem örülök, hogy együtt vagyunk. Minél tovább és minél többet… köszönöm
Szia!
Mi hat hónaposan kezdtük (volna) a hozzátáplálást. A „kötelező” almával hat hét alatt sem boldogultunk. Aztán a barack oké lett és a 9!! hónapban rájött, ő mégis szereti a szilárdat. Most az a gondom, hogy ha nem vigyázok túleszi magát. Ez a 10. hónap eleje. És mivel úgy látom, a pocakja nehezen tart lépést hirtelen támadt ÉHvágyával, kicsit megint több a tejcsizés. És igen. Éjszaka még 2* felkelt enni. Kialvatlan vagyok, de hiszek benne, ha a hasa megérik rá, majd alhatok (ha a nagy tesó is hagy, aki néha ébredős éjszakánként.)Kitartás!
Kati
Nagyon-nagyon megérintettek a nagymama tanácsai, mivel pontosan így gondolom én is! De jó lenne, ha sok-sok anyuka és leendő anyuka olvasná ezt a cikket, és értené meg, hogy mire is van szüksége a babának és a mamának. Kívánom, hogy így legyen! 🙂