Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.
Állandóan ott él bennünk az a meggyőződés, hogy nélkülük nem teljes az életünk; a gyermek áldás, amit badarság lenne elutasítani. Ez senkinek még az eszébe sem jut.
Nagy-Britanniában kezdtem meg várandósságomat. Az a vágy, hogy szülőföldemen szüljek, olyan erős volt, hogy 5 hónapon belül eladtam a praxisomat, új céget alapítottam, és átköltöztem. A legtöbb brit várandós anyához hasonlóan én is faltam a gyermekekről és nevelésről szóló könyveket. (Később a nagymamám megjegyezte, hogy a babák nem olvasnak könyveket, és az egyedüli dolog, amit tennem kell az, hogy a saját gyermekemet „olvassam”). Többször is azt olvastam, hogy az afrikai gyerekek kevesebbet sírnak, mint az európaiak. Nagyon kíváncsivá tett, hogy miért.
Amikor hazatértem, megfigyeltem az anyákat és gyermekeiket. Mindenhol ott voltak, kivéve a legkisebbeket hat hetes korukig, ők általában otthon maradtak. Az első, amire felfigyeltem, az volt, hogy bár mindenhol jelen vannak, mégis nagyon nehéz kenyai kisbabát „látni”. Általában hihetetlenül bebugyolálják őket még mielőtt az édesanyja (néha édesapja) magára köti. Még a nagyobb, háton hordott babákat is nagy takaróval védik az időjárás viszontagságai ellen. Nagy szerencse, ha sikerül megpillantani egy kicsi kezet vagy lábacskát, az orról vagy a szemekről már ne is beszéljünk. A csomag az anyaméhet mintázza. A csecsemők szó szerint be vannak bábozódva a környező világ stressz-hatásai elől, amibe belépni készülnek.
A második megfigyelésem kulturális jellegű volt. Az Egyesült Királyságban az a feltételezés, hogy a kisbabák sírnak. Kenyában ennek pont az ellenkezője igaz. Azt feltételezik, hogy a kisbabák nem sírnak. Ha mégis – akkor valami rettenetesen rossznak kellett történnie; amit azonnal meg kell oldani. Az angol sógornőm ezt találóan így összegezte: „Itt az emberek nem szeretnek gyereksírást hallani, ugye?”
Mindez akkor nyert igazán értelmet, amikor megszültem és meglátogatott a falusi nagymamám. Az igazat megvallva, az én babám elég sokat sírt. Elkeseredetten és fáradtan, néha elfelejtettem mindent, amit valaha is olvastam és együtt sírtunk. A nagymamám számára a megoldás nagyon egyszerű volt „Nyonyo!” (Szoptasd meg!). Ez volt a válasza minden egyes nyikkanásra.
Volt, hogy nedves volt a pelenka, vagy azért sírt, mert leraktam, vagy büfiznie kellett, de legfőképpen egész egyszerűen csak mellen szeretett volna lenni – akár azért, mert enni szeretett volna, akár azért, mert megnyugvást keresett. Az idő nagy részében már magamon hordoztam és együtt aludtunk, ez tulajdonképpen csak természetes kibővítése volt annak, amit amúgy is csináltunk.
Hirtelen megtanultam, mi az afrikai gyermekek boldog nyugalmának nem túl bonyolult titka. A kielégített igények egyszerű összjátéka, miközben tökéletesen megfeledkezem arról az erőfeszítésről, hogy tudjam, hogy az adott pillanatban mi történik. A végeredmény az lett, hogy a kisbabám sokat szopott; sokkal többet, mint ami bármely könyvből kiolvasható, és a legszigorúbb táplálási előírásoknál legalább ötször gyakrabban.
A negyedik hónap táján, amikor a városi anyák nagy része elkezdi bevezetni a szilárd táplálékot az ajánlások alapján, az én kislányom visszatért újszülöttkori szokásaihoz, és minden órában szopni szeretett volna. Ez engem tökéletesen sokkolt. Az elmúlt hónapok alatt ugyanis az étkezések közötti idő szép lassan megnőtt, sőt, időnként már pacienseket is fogadtam anélkül, hogy csöpögött volna a tejem, vagy a lányom dadusa megszakított volna, hogy a kicsi inni kér.
Az anya-baba csoportba járó legtöbb anya, már szorgalmasan elkezdte a hozzátáplálást rizzsel és az összes érintett szakember, akinek bármi köze is volt a gyermekeinkhez – az orvosok, sőt még a dúlák is, azt mondták, hogy ez így van rendben. Az anyának is szüksége van pihenésre. Dicsértek minket, hogy csodálatos teljesítményt értünk el azzal, hogy 4 hónapos korig kizárólag szoptattunk, és biztosítottak a felől, hogy a gyermekeinkkel minden a legnagyobb rendben lesz. Nekem valami mégsem stimmelt, és tétovázva bár, de megpróbáltam összekeverni papaját (Kenyában a hozzátápláláshoz használt tipikus gyümölcs) lefejt anyatejjel, megkínáltam vele a kislányomat, de ő elutasította.
Így hát hívtam a nagymamámat. Kacagva kérdezte, hogy újból könyveket kezdtem-e olvasni. Majd elmagyarázta, hogy a szoptatás nem lineáris. „Majd ő megmondja neked, ha már készen lesz arra, hogy ételt egyen, és a teste is szólni fog.” „Mit fogok csinálni addig?” – kérdeztem izgatottan. 
„Ugyanazt, amit eddig is, rendszeresen nyonyo (szoptass).”
Így hát az életem lelassult, és úgy éreztem magam, mintha újból várandós lennék. Miközben a sorstársaim élvezték, hogy amióta elkezdték a hozzátáplálást rizzsel, és folyamatosan vezetik be az újabb ételeket, a gyermekük tovább alszik, én óránként-kétóránként együtt ébredtem a kislányommal, és nappal pedig magyarázkodtam a pácienseimnek, hogy a munkába történő visszatérésem nem a tervek szerint alakul.
Csakhamar akaratlanul is a többi városi anya informális tanácsadójává váltam. Egymásnak adták át a telefonszámomat, és sokszor szoptatás alatt hallottam saját magamat, ahogy a telefonba válaszolok: „Igen, csak szoptasson tovább. – Igen akkor is, ha épp most etette meg őt. – Igen, lehet, hogy ma nem lesz ideje átvenni a pizsamát. – Igen, még mindig úgy kell ennie-innia, mint egy lónak. – Nem, valószínűleg nem most van a munkába való visszatérés ideje, ha ezt megengedheti magának.” És közben az anyákat nyugtatgattam: „Idővel könnyebb lesz.” Ez az utolsó kijelentés a remény kifejezése volt részemről, mivel számomra még ebben a pillanatban nem volt könnyebb.
Csaknem egy héttel az előtt, hogy a kislányom öt hónapos lett, Nagy-Britanniába utaztunk egy esküvőre, valamint azért is, hogy bemutassuk őt rokonaiknak és barátainknak. Mivel kevés egyéb kötelezettségem volt, nem volt nehéz tartani az etetési ritmusát. Annak ellenére, hogy idegen emberek kínos pillantásait kellett elviseljem, nem voltam képes a szoptatásra kijelölt nyilvános helyeket használni. (A legtöbb kijelölt szoptató szoba mellékhelyiség volt, nem tudtam rávenni magam, hogy ezt használjam).
Azok az emberek, akikkel a lagziban egy asztalnál ültünk megjegyezték: „Nagyon békés a kisbabája – de túl sokat iszik.” Csöndben maradtam. Egy másik hölgy megjegyezte: „Tényleg, valahol olvastam, hogy az afrikai gyerekek nem sokat sírnak.” Nem tudtam türtőztetni a nevetést.
Nagyanyám szelíd bölcsesség:
- Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, ha a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
- Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
- Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
- A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
- A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.
J. Claire K. Niala, InCultureParent: incultureparent.com
Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!
ja és a lényeget nem másolta be a gép:
gyönyörű és igaz ez a cikk! sírtam majdnem, mikor olvastam! bárcsak minél több anyuka érezné ezt át!
én mindig akkor szopiztatok, ha kéri a cickómat, de a kis samuli csak akkor kéri, ha éhes. ha arról van szó, h megnyugtassam, akkor mindig arra számít, h dúdolok neki és ringatom magamhoz ölelve. persze néha olyankor is kell neki a cici, de az ritka. amúgy volt egy-két nap, h mindenért a cicivel próbáltam megnyugtatni, de akkor meg kijött az egész délelőtti ebéd délután. azon gondolkoztam, h mivel afrikában nagyon meleg van, biztos hamarabb felhasználódik ugye a tejcsi a babóban és nem bukja ki. meg hát biztos vagyok abban is, h sokkal „vizesebb” a tej a szomjoltás miatt 🙂 így itt európában-legalábbis nálunk marad a kajcsicici és a nyugtató dúdolás vagy beszélgetés vagy bohóckodás 🙂 egy csoda a szoptatás, imádom! persze néha van olyan, h én szeretném megszopiztatni, olyankor a szájéba lógatom és megbabusgatva cicilünk picikét! úgy csináljuk,. ahogy érezzük, az a legbiztosabb :)! üdv: judit
Csak a poén kedvéért:
A nem sírós afrikai babák anyukái mit szólnának egy szopizás KÖZBEN síró babához? Ismerek egyet… 🙂
Akkor ö a kivetel aki erösiti a szabalyt 😉
Bizony! 🙂 Elsőre picit ijesztő volt, de mostanra már ritkult is, meg én is rájöttem, hogy mitől lehet…
Az enyem is sokszor sir eves kozben, de ha nem is sir akkor nyugtalan, feszkelodik, mert faj a hasa szinte allandoan…az afrikai babaknak a hasuk sem faj?? na annak a titkara vagyok kivancsi…
Nagyon érdekes az összes hozzászólás, szinte mindegyikben találtam valamit. Kezdő anyuka vagyok, 6 és fél hónapos kisfiammal. Igen mi is sokat használtuk az espumisant és állandóan a cicin lógott,mindent az Ő igényeihez alakítottunk úgy csináltuk, ahogy Neki jó, most már a hozzátáplálással is nagyon jól haladunk, imád mindent rögtön lázba jön ha a család az asztalhoz ül. Másfél hónapos kora óta átaludta az éjszakákat, este 9-től reggel 8-ig!!!! Szóval minden tökéletesen működött. Mostanáig! Ugyanis 2 hete akár 5-ször is felébred, mert vagy keresztbe fordul a kiságyban vagy csak hasra fordult és nem tud visszafordulni, stb. Most olvasok először az együtt alvásról, nem igazán voltam híve, igaz egy szobában alszom Vele 1 méterre a kiságyától. Fáradt vagyok és kimerült, nem tudom mit csináljak, mert sose volt semmi problémánk, minden úgy ment, ahogy azt minden anyuka „megálmodta” kiegyensúlyozott,vidám, jól evő, jól alvó baba és mindez csak úgy magától jött! Talán nem kellett volna elkiabálni? :-))) Ha valakinek van hasonló tapasztalata ossza meg!
Üdv. mindenkinek!
Szerintem csak fogzik.Pont ebben a cipőben járunk mi is 6 hónaposan.
Kitartás!:)
Amit leírtál a babádról teljesen normális és életkorának megfelelő. Ebben a korban indulnak be a nagy mozgások a forgás, kúszás, mászás és emiatt nyugtalanabbul telhetnek a baba éjszakái. Álmában is gyakorolja ezeket a mozgásokat és emiatt gyakran felkelhet. A babáknál még sokkal hosszabbak azok az alvási szakaszok, amikor éberen alszanak és ilyenkor könnyebben ébrednek és mozgolódnak, ez az idegrendszer érésével fokozatosan javulni fog és egyre ritkábban fog felébredni. Sok együtt alvó szülő tapasztalatát összegezve azt tudom még mondani, hogy az éjszakai ébredések 1 éves korig fokozódnak és olyan 1,5-2 éves kor között ritkulnak és szűnnek meg. Szerintem ez a mozgás fejlődésével is kapcsolatban van, a járás kezdetéig nyugtalanok az éjjelek (1 éves kor körül) és ahogy egyre biztosabb a járás nyugodtabbak lesznek az éjszakák is. Ez pont egybeesik a fogzással is, de szerintem nem lehet csak arra fogni. Trenírozás nélkül olyan 2-3 éves korára éri el azt a szintet a gyerek, mikor már magától, külső segítség nélkül (értsd cici, ringatás, simogatás, cumi, nyunyi stb.) is el tud aludni. Azt nem tudom, hogy lehet egy gyereket megtanítani aludni, vannak erről könyvek én tartózkodtam az ilyen módszerektől, biztos van akinek bejön, én nem ajánlanám…
Nálunk is hasonló volt a helyzet, sajnos legalább 3 hétig tartott, hogy a korábban egész jól alvó 6 hónapos kislányom (4-6 órát aludt egyhuzamban, aztán kelt csak többször) elkezdett 40-50 percenként! kelni. 2 hét után az oldalkocsis ágyból közvetlenül magunk mellé vettem, mert már zombivá váltam az alváshiánytól. Nyilván az éjszakai horror miatt nappal is folyton nyűgösek voltunk mindketten. Utána kicsivel könnyebb lett, mert nagyjából alvás közben is tudott szopizni. Aztán elkezdett kicsit jobban aludni és még legalább 3 hét múlva jött ki a felső 4 foga egyszerre. Az alsó kettő már 4 hónapos korában kijött „észrevétlenül”.
Szóval kitartás! Én utólag örültem, hogy nem hallgattam a „jó tanácsokra”, hogy hogyan szoktassam le a gyerekemet az éjszakai ébredésekről.
Most 20 hónapos a leányka.
Az az igazság, hogy itt sosem lesz igazság 😉 Mindenki hajtja a maga igazát. Szoptass ne szoptass, aludj együtt, ne aludj… stb. Szerintem csinálja mindenki úgy ahogy neki jól esik. Fölösleges egymást győzködni, hogy mi a jó, csak elharapózik a helyzet. Én is így teszek, kisimultak vagyunk igény szerint szopizik a lányom (15 hónapos) átalussza az éjszakát, de ha felébred akkor szopizik pár kortyot és már alszik is tovább. Kötődve nevelek, hordozok. Mi így vagyunk boldogok.
Sok sikert mindenkinek a saját gyermekéhez.
És feltetted a pintot az i-re! Köszi!
Én 3 éves koráig szoptattam a nagyobbikat, 1,5 éves kora között kezdte átaludni az éjszakát 1-2X ébredt, aztán 22 hónapos korában már egyszer sem, sőt leköltözött a saját matracára. Aztán megszületett a tesója és ismét 5-6X kelt ő is éjjel és visszafeküdt mellém. Most 3 éves múlt. Már nem szopizik, éjjel alszik, de még nem saját ágyban, nem erőltetjük, majd eljön ennek is az ideje. Még nem hallottam olyan kamaszfiúról, aki a szülei ágyában aludt volna… Én is hordoztam, a nagyot még másfél évesen is kellett, mert kérte, a kicsit (most lesz másfél) már szinte egyáltalán nem kell, inkább magunk miatt hordozom csak, ha megyünk valahova. Nekünk így jó, még akkor is ha eleinte mindenki földönkívülinek néz, nem ez számít. Én ismerem a gyerekeimet és ha nem így lett volna sokkal rosszabb lett volna nekik és nekem is
Kedves Olvasók!
Hihetetlen, hogy milyen bejegyzések vannak! A cikk igaz, nyugodtan szoptasson mindenki igény szerint! A LLLiga is ezt tanácsolja!
Igen a másfél éves is szopizik éjjel 2-3x, de én végigalszom az éjszakát, kiszolgálja magát!!!!:-)
🙂 🙂 🙂
előző folytatása
Ne értsetek félre, de sok kismama ismerősöm van és messziről meg lehet különböztetni azokat akik a igény szerinti szoptatás és akik a rendszeres etetés és a napirend hívei. A napirenddel rendelkező gyerekek nyugodtabbak, az anyukák kisimultabbak, kipihentebbek, aki igény szerint etet, annak a babája sokszor nyűgös, sokan hasfájósak (hiszen a kicsi gyomrába egyszer 20 ml egyszer 150 ml kerül, egyszer 2 óra egyszer 4 óra után, ettől nekünk is fájna a pocakunk), az anyukák pedig nyúzottabbak, tanácstalanabbak. Természetesen van egy két kivétel. Szép az elmélet, de a gyereknek biztosan nem jó. Szegény elbizonytalanodott első szülő anyukákat pedig nagyon könnyű szép szavakkal meggyőzni. De a szeretet és az állandó vagy rendszertelen szopiztatás egészen más tészta. A gyereknek rendszer kell, anyukának pedig alvás. A szeretetet és együvé tartozást pedig ezer más módon ki lehet fejezni. Úgyhogy szeretném felhívni a szülés előtt álló kismamák figyelmét, hogy így ne csinálják.
Tudom mit beszélek a lányomat megtanítottam aludni, két hónapos korától alussza át az éjszakát, pedig mindig mellette voltam amikor hívott. És nagyon jól érzem magam attól, hogy havonta egyszer kel fel éjszaka a kislány és én másfél éve átalszom az éjszakát. Hiszen egy kipihent anyukánál nincs másra nagyobb szüksége egy gyereknek.
A természeti népeknél óránként többször szopiznak, de persze nem annyit, mint aki ki van éhezve és sírt 2-3 órát! Az hasfájós, nyugtalan és megtanulta, hogy nem bízhat a szüleiben…nem válaszolnak a jelzéseire!
Biztos kivételnek számítok, de 38 éves vagyok, igény szerint szoptatom első gyerekemet, aki most 20 hónapos. Éjjel is 1-2x szopik. 6 hónapos kora óta dolgozom naponta (nem 8 órát persze és sokat otthon) és tornázni is járok heti 2x. Adok a külsőmre, szerintem nem nézek ki lestrapáltan, mondjuk jóval kevesebbet sminkelek, mint régebben. Nem mondom, hogy nem tudnék többet aludni, de ez van. Most kezdünk próbálkozni a 2. babával.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van bejárónőm, de ha nem lenne, akkor meló helyett házimunkát végeznék, tehát kb. ugyanaz a lekötöttség.
Sziasztok,
Látom a cikk íróján, hogy komolyan gondolja, amit leír, de remélem, hogy nem sok szülő olvassa, mert akkor igen sok gyereknek és szülőnek keseríti meg az életét. Az én kisbabám is hat hónapos koráig csak szopizott, de szerintem a legeslegrosszabb amit elkövethetsz a gyerek és magad ellen, ha minden nyikkanására a cicire teszed. Éppen ennek az ellenkezőjére kell szoktatni. Mellette lenni, de nem szopiztatni. Minden egészséges 3-4 hónapos gyerek bélrendszere elég fejlett, hogy végigaludja az éjszakát. A te felelőséged, hogy megtanítsd őt erre és a legrosszabb, ha megszoptatgatod éjszaka. Van olyan ismerősöm akinek a másfél! éves gyereke még mindig nem alussza át az éjszakát, mert felkel enni. Azért mert így volt a legkönnyebb csecsemőkorában az anyukájának és ha éjszaka megébredt ő megszopiztatta. Pedig a gyerek nem éhes. Persze ha cicit nyomnak a szájába szopizik, de étel nélkül simán kibírná reggelig. Csak az anyukája kell neki. De ő nem szoktatta le az evésről. Képzeljetek el valakit aki másfél éve nem aludta át az éjszakáit. Ez borzasztó.
Vicces vagy… 🙂 Az, hogy kinek mi a borzasztó, annyira egyéni. Vagy nem? Szerintem amit te írsz, az borzasztó. De nem akarlak bántani, csak például írtam.
Aki éj
Vicces vagy… 🙂 Az, hogy kinek mi a borzasztó, annyira egyéni. Vagy nem? Szerintem amit te írsz, az borzasztó. De nem akarlak bántani, csak például írtam.
Nekem két lányom van (3 éves és 3 hetes), mindkettőt igény szerint szoptattam/szoptatom. Soha nem volt ebből gondunk, pláne nem voltam kialvatlan. Meg van ennek a technikája – pl. nem kell a gyereket másik szobába száműzni 2 napos korától, és akkor nem fogsz felébredni, amikor újra kéri a cicit éjjel a lurkó. 🙂 Ja, és hogy éhes-e, azt nem hiszem, hogy te vagy más el tudná dönteni a gyerkőc helyett. A cici meg ugye nem csak evésre szolgál – se gyereknek, se felnőttnek… 😉 Azaz: valóban csak az anyukáját szeretné a gyerek – és én nem is értem, miért ne adnám ezt meg neki?
Sziasztok!
Háromgyerekes anyuka vagyok. Bánatomra már nincs kicsi babám, de szívesen olvasok babaneveléses cikkeket.Első gyerekemnél könyvekből neveltem. Igazából Ő is „jólsikerült” gyerek, mert értelmes, szép és szereti a családját. De a két kicsinél már az ösztöneimre, a tapasztalataimra hallgattam. Meg is látszik a szocializáltságukon, nyíltságukon. Bébikendőben éltek velem a gyerekek és akkor szopiztak, amikor szükséges volt. A legkisebb gyerekem nyári születésű, úgyhogy a nagy hőségben a szomjúságát is csak anyatejjel oldottam. A legidősebb gyerekem 20 hónapig, a középső 18 hónapig, a kicsi „csak” 11 hónapig kapott anyatejet. A saját igényük szerint hagyták abba a szopizást. Ez így volt jó mindannyiunknak!
Ha tehetném és a férjem nem állna elő észérvekkel (és nem lennék közel a 40.szülinapomhoz), akkor a 4. gyereket is vállalnám és még inkább a „vissza a természethez” elvek alapján nevelném!
Mindenkinek boldog gyermeknevelést kívánok!
Üdv:Melinda
Hűha! Nagyon nekiestetek itt Annának!
A fájdalomcsillapítót tényleg jobb volna mellőzni, de egy fogzási fájdalom nem csillapítható cicizéssel!!! Max. mellen ordít tovább! Az espumizan meg átmegy rajta. Semmi olyat nem írt, hogy gyógyszerekkel tömné. Ezektől még biztos nem fog májkárosodásban meghalni a gyerek!!! Kicsit hagyományosabb felfogása van, de ti már egyből megköveznétek!
Én a kisfiamat igény szerint szoptattam és 14 hónapos korára már az idegösszeomlás szélére kerültem, mert éjszaka már csak úgy tudott aludni, hogy a mellem a szájában volt. én meg úgy nem tudtam aludni. Most a fél éves kislányom szájában már ott van a „gumipöcök”! Az elejétől tudtam, hogy így fogom csinálni. Átalussza az éjszakát. Sajnos most nincs annyi tejem, hogy tápszer nélkül megúsznánk. Felváltva kapja. De nem olyan ördögtől való dolog a tápszer sem. Nem vagyok rá büszke. De annak sem kéne elszállni magától, aki csak szoptat, és lenézni mindenki mást. Ne legyetek beszűkültek. Lehet a gyereknek más megoldás is jó. Azt hiszitek a ti gyerekeitekből csak istenadta zsenik lehetnek, angyali természettel. De ez még annyi minden máson múlik!
Az Anna írásának nem a tartalmi részével volt gond, hiszen mindenki máshogy csinálja, szíve joga, hogy ki hogy dönt és biztos mindenki a legjobbat akarja a gyerekének és a családjának. Annának a stílusával volt gond, „ötletesen kell csinálni, nem kell rászoktatni”, hát ki ez az Anna, hogy megmondja hogy kell csinálni? Miért kell bárkit hibáztatni, ha a gyerek nehezen tud elaludni, nem Anna érdeme, hogy a kicsi jobb alvó és nem az ő hibája, hogy a nagy nem. Én is átaludtam az éjszakát csecsemőként mégis mindig nehezen alszok el és könnyen felkelek éjjel is. Nem szoptatott anyukám és még sincs semmi bajom, ezeket csak azért írtam le, hogy lássátok mennyire tök mindegy kinek mi a tapasztalata, mert ha bárkinek az egyéni tapasztalata alapján örök érvényű igazságot szeretnék alkotni, túl egyszerű lenne a dolog és főleg teljesen torz.
A kötődő nevelésnek nem az a célja, hogy istenadta zseni legyen valaki angyali természettel, hanem az, hogy a gyerek a világba vetett bizalommal induljon az életnek és ki tudja bontakoztatni a saját természetét, ami lehet angyali vagy nyughatatlan is és a saját és környezete boldogságára tudjon élni, mert érzékeny mások lelki világára is, mert azt látja otthon is, hogy figyelünk egymásra és igyekszünk mindenkinek az igényeit, biológiai és lelki értelemben is kielégíteni. Ebben segít a kötődő nevelés eszköztára, ami csecsemőként igenis elég közel tartja a csecsemőt a felnőtthöz ahhoz, hogy nem kelljen ordítania, ha valami baja van. Erre nagyszerű módszer az igény szerinti szoptatás, a hordozás és az együtt alvás, kinek melyik, miyen kombinációban, meddig és milyen módon működik eltérő. És igen a csecsemőkoron túl és folyamatosan változnak a gyerek igényei, tényleg sok tényezőn múlik kiből milyen ember lesz, ezért is nagyon fontos, hogy a valós igényeket elégítsük ki és nem azt amit mi annak ítélünk…
Azért nagyon összetett dolog ám, hogy mi is a valódi, hosszútávú érdeke a gyereknek!!! Mi pl. a naggyal együtt aludtunk, most azt mondom, hogy sajnos. Mert 4 és fél éves és minden éjjel megjelenik az ágyunk mellett, ha a saját ágyában tesszük le. Máig nem alussza át az éjszakát! Mi meg ettől már idegbajt kapunk. Nem tudjuk magunkat kipihenni, éjszaka vita megy emiatt, hiszen mikor az ember már hulla fáradt nehezebben is kontrollálja magát. Legalábbis én. Nem hiszem, hogy ez neki olyan nagyon jó lenne. Ahogy nekünk sem jó. Milyen a szexuális életetek egy veletek egy ágyban alvó gyerekkel? A: semmilyen, B: a gyerek addig alszik (fujj). Nem hiszem, hogy a kettő közül bármelyik is a gyerek érdekeit szolgálná. Ugyanis elég 2 frusztrált szülő lehet az, ahol nincs szexuális élet.
Már azt gondoltam, hogy velem nincs minden rendben, hogy nem vagyok híve ennek a nagy „aludjunk együtt a gyerekkel, és etessük éjjel-nappal”-módszernek! Örülök, hogy vannak még mások is, akik azt gondolják, hogy talán apukával is együtt kéne még élni attól, hogy gyerekünk született! Mert akármennyire is anyafüggő egy baba, attól még az apjára is szüksége van. De ha szegény apuka azt látja, hogy anya gyakorlatilag lecserélte a gyerekre, előbb-utóbb lehet, hogy csomagolni fog, és ezt én meg is érteném!
Ne haragudjatok, de szerintem nevetséges, ha valaki a gyereket hibáztatja a tönkrement házasság miatt. Két szerelmes embernél nem fordulhat elő, hogy apa féltékeny a saját gyerekére, mert anya állandóan vele foglalkozik, és emiatt még el is hagyja az asszonyt. Ha ilyen történik, ott biztos más is van a dologban. Kihűlt érzelmek, vagy esetleg egy harmadik…
Szexuális élet pedig csak ott nincs, ahol nem akarják. Mert még ha egy garzonban lakik is valaki, meg tudja oldani gyerek mellett, ha akarja. Sőt, az új helyzet még újdonságok, új helyszínek kipróbálására is ösztönözheti.
Különben biztos vagyok benne, hogy sok mindenben nagyon hasonlóan gondolkozunk itt mindannyian. Ne gondoljátok, hogy aki kiáll a kötődő nevelés mellett, az fanatikus, lepukkant, meghunyászkodó, nyomi nő, aki már nem tud, és nem is akar kívánatos lenni a férjének, mert csak a gyereke érdekli.
Nekem egy nagyon nyugtalan örökmozgó első gyerekem van, aki 1,5 éves kora körül kezdte el átaludni az éjszakát, velünk egy ágyban, ő soha nem tudott úgy elaludni, hogy nem voltunk mellette és ez nem a mi hibánk, ő így érezte magát komfortosan és mi ezt elfogadtuk. Nekem ez nem megterhelő, én is így érzem ezt a legjobbnak. Neki nem kell átjönnie hozzánk, mert ott van velünk és ha fel is ébredne csak kinyújtja a kezét és ott vagyunk, amit én észre sem veszek, mert én is alszok. Most is velünk alszik mind a kettő, a kicsi még nincs 1,5 és ébred éjjel, de ez sem gond, mert meg sem kell mozdulnom, szopizik és alszik tovább. Ő sokkal nyugisabb mint az első, nem is hordoztam olyan sokáig, mert ő nem igényelte annyira. A szexuális élet hiányát rá lehet fogni az együtt alvó gyerekre, de a valódi ok soha nem ez. Ha a szülők nem szexelnek az az ő problémájuk és semmi köze az alvási szokásokhoz. Nálunk is van más szoba is ahova át tudunk menni. Sőt minden este mikor a gyerekek már alszanak a nappaliban együtt vagyunk és ha éppen szexelni akarunk azt tesszük… szóval jó beszélni róla, hogy ti akik szerintetek máshogy nevelitek a gyereketeket se alkossatok torz képet a mifélénkről 🙂 jelenleg ti vagytok többen és nem azért mert ez a jobb vagy rosszabb a gyereknek, hanem a mi kultúránk és az elmúlt 70 év gyerekpolitikája ezt verte a szüleink fejébe. én mást választottam és szerintem ez a jobb, szerinted meg nem. Ennyi!