Csecsemő, újszülött

2. oldal - Mindent megtudhatsz, amit a pici babák gondozásáról, a velük való foglalkozásról és az érkezésükkel beköszöntött új élethelyzetről tudni érdemes.

Zenével segítik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók

Újszülöttek számára írt zenével serkentik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók, akik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban bemutatták, hogy...

Az öregedő méhlepény ellen lehet tenni

Egy kismama életében talán a legtragikusabb esemény az, mikor középidőben veszíti el babáját, mikor még nem elég fejlett ahhoz, hogy kórházi körülmények...

Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egészséges újszülött kislányt találtak Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál elhelyezett babamentő inkubátorban - közölte az egészségügyi intézmény...

Idén a koraszülők is több célzott segítséget kapnak

Folytatja a korababák és szüleik segítését a NaturAqua, a koracsaládok elkötelezett támogatója Magyarországon a koraszülöttség évente közel tízezer családot...

Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt Zágrábban

A zágrábi Rebro kórház orvoscsoportja sikeresen szétválasztott egy sziámi ikerpárt, akik a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve - közölte a helyi...

Így óvd gyermeked száraz bőrét

Száraz bőr? Ekcéma? A gyermekek bőrgyógyászati problémái gyakran egyik napról a másikra alakulnak ki, aztán pár nap alatt el is múlnak. Bizonyos...

Megdöbbentő sorsok – Anus atresia

Mai interjúalanyom Berni, aki anonim mód vállalta az interjút. Teljesen érthető, hiszen egy nagyon nagyon kényes és intim témáról lesz most szó....

Mikor nevet egy baba?

Nem is hinnéd, hogy milyen fiatalon kialakul a gyermekek humorérzéke és rengeteg esemény mosolyt csalhat az arcukra. Ahogy járás előtt először kúszni...

Kulcsár Edina: „Medox minden napra tartogat valami meglepetést”

Igazi 21. századi anyukaként éli mindennapjait Kulcsár Edina. A csinos modell és műsorvezető bár lazított kicsit a tempón, de nem szorítja új...

Gyereke világra jötte után 26 nappal ikreket szült egy bangladesi nő

Koraszülött kisfia világra jötte után egy hónappal ikreket szült egy bangladesi nő - írta a BBC hírportálja. A...

Ombudsman: biztatóak a koraszülött intenzív ellátáshoz kötődő kezdeményezések

 Az alapvető jogok biztosa biztatónak tartja a koraszülött intenzív ellátással kapcsolatos kezdeményezéseket, amelyeket felkérésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára...

Gyereknek gyerek?! Interjú egy tini édesanyával

Mai interjú alanyom Timi, aki egy 22 éves 2 gyermekes édesanya. Timi az első gyermekét tiniként, 16 évesen szülte és fiatal kora...

A legkisebbek életében is döntő szerepet játszhat a modern technika

Az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek a gyermekek gyógyításáért, különösen igaz ez akkor, ha a legkisebbekről van szó, az új, gyakran kifejezetten gyermekméretben...

Baby boom egy magyar városban

Több településnek is segíthet a lébényi modell Rendhagyó mértékben növekszik egy Győr-Moson-Sopron megyei kisváros népessége: a háromezer-kétszáz főt számláló...

Idén tavasszal is szavazhatnak a szülők az év védőnőjéről

A védőnők az anyukák első számú szakértő támaszai a babájukat érintő kérdésekben. Áldozatos munkájukkal a kismamák terhességének első pillanatától kezdve segítik a...

Budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok rendeznek nyílt napot március végén

Ismét nyílt napot rendeznek a budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok kutatói. A Kis Tudósok Délutánja elnevezésű rendezvényen március 30-án, szombaton ezúttal a beszédfejlődés...

Egy várandós anya gyermeke hallását is kockáztatja a cigivel

A születés előtti és utáni dohányzásnak való kitettség növeli a kisgyermekek hallásvesztésének rizikóját. Egy japán tanulmány azt vizsgálta, milyen...

A watsu, vízi shiatsu – masszázs, terápia és wellness

Lazító vízi terápiák bemutatása 1. rész Hazánkban számos strand, fürdő, wellness hotel áll rendelkezésünkre, hogy fürdőzzünk, ússzunk, lazítsunk. A...

Ombudsman: a koraszülött intenzív osztályon lévő gyermek joga a szülő állandó...

 Az alapvető jogok biztosa szerint a koraszülött intenzív osztályon (PIC) lévő gyermek joga és legjobb érdeke a szülő állandó jelenléte, ezért visszásságot...

Anyatejjel az ekcéma ellen

Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak, mint hasonló korú, de nem anyatejes vagy rövidebb...

A legPICibb babák és családjaik legnehezebb pillanataiban is kell a támogatás

A debreceni koraszülött központ többfunkciós szobája koraszülői felkészítésre is használható és szükség esetén kegyeleti helyiséggé is alakítható Hazánkban minden...

Korai Fejlesztés Hete a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban

2019. február 4-8.-ig rendezzük meg a „Korai fejlesztés hetét”a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban. Programunkkal fel kívánjuk hívni a figyelmet annak fontosságára,...

Nem rossz a gyerek, csak siket

A nagyothalló vagy siket gyermekek fejlődése annak függvénye lehet, hogy a szülők mennyire gyorsan veszik észre: nem hall a gyerek. A 9...

Közelebb a PICinyekhez az újévben: családbarát eszközök Szekszárdon és Tatabányán is

Tatabánya perinatális intenzív centruma automata beléptető rendszert, Szekszárdé szoptatást, valamint kényelmet segítő eszközöket kapott Nem mindegy, milyen közeg...

5+1 tipp újdonsült Anyáknak – Anyukáktól

Néhány héttel a születése után, a kicsi napról napra kezd aktívabb lenni. A szülők persze vele ellentétben, egyre fáradtabbak a kezdeti megpróbáltatások...

Milyen ajándékot vigyünk a babalátogatásra?

Ezeket szem előtt tartva biztosan nem nyúlunk mellé! Egy kisbaba érkezése nemcsak a szűk család,...

Családias környezetben várhatták a Koraszülöttek Világnapját a PICi babák Fehérgyarmaton is.

Életre szóló első találkozás a koraszülött és a koramama számára is az új, szoptatást segítő eszközökkel Hazánkban minden 10. gyermek koraszülöttként látja meg a napvilágot....

Koraszülöttek világnapja

Évente 8000 gyermek jön idő előtt világra Magyarországon. A koraszülés jelensége így minden évben közel tízezer hazai családot érint - november 17-én, a koraszülöttek...

Tények és tévhitek a mosható pelenkák világáról – 2. rész

„Mosi suli” avagy az egyes pelenka rendszerek bemutatása Sok-sok kérdés kavargott a fejemben leendő édesanyaként, melyekre választ szerettem volna kapni, de elsőre úgy tűnt, nehezebb...

Tények és tévhitek a mosható pelenkák világáról – 1. rész

A „mosi pelus” elődje, a gumibugyi A leendő és gyakorló anyukák egyik legfelkapottabb s egyben legmegosztóbb témáját boncolgatjuk soron következő cikkünkben. Sokunkban még a mai napig...

Családbarát környezet a győri koraszülött központban

A NaturAqua és a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a győri koraszülött központban is családbarátabb körülményeket teremtett. Lehet bármilyen apró egy újszülött, az anyukájával való...

Elindult a Babales program

Magyarországon elsőként indította el az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő Babales programot a budai Szent János Kórház - közölte az intézmény gyermekosztályának vezető...

Nagy Adri: „Eltűntek a legnagyobb félelmeim!”

Türelemre tanítja az anyaság a gyönyörű énekesnőt. Az anyaság minden pillanatát ajándékként éli meg Nagy Adri, aki alig néhány hete adott életet első gyermekének,...

A születéstől megelőzhető lenne az 1-es típusú diabétesz

Londoni szakértők szerint már a születéstől lenne mód arra, hogy megelőzzék az 1-es típusú diabétesz kialakulását: az ötlet azon alapul, hogy porított inzulinnal edzenék...

Megérkezett a gólya, de hogyan tovább?

A legtöbb elsőgyermekes párra jellemző, hogy amint fellélegezhetnének a szülést követően és megismerhetnék az új családtagot, máris számos új kérdés kínozza őket. Biztosan jól...

Így segíthetsz a koraszülött kisbabáknak!

Elindult a Pampers és a Rossmann közös jótékonysági programja a koraszülött kisbabák megsegítésére. A koraszülés majdnem minden tizedik kisbabát és édesanyát érint hazánkban, és...

Koramama-tréning indult Magyarországon

„Adj magadnak egy PICi időt!” – Földvári-Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke ingyenes, feldolgozást segítő tréningeket szervez koraszülött babák anyukái számára. „Ahhoz, hogy adni...

Miért szőrös az újszülött babám?

Sok szülő megdöbbenve veszi tudomásul, hogy éppen megszületett csemetéjének háta, hasa, homloka, vagy kis lábacskái szőrösek. És ez nem csak egy – két pihét...

Újszülött fotózás: igen vagy nem?

Mint fotós természetesen azt mondom, hogy IGEN! Ez a foglalkozás a hivatásom, lehet, most mosolyogsz, de akár ingyen is csinálnám, ha a párom egy zsák...

Gyerekorvosi ajánlások a csecsemőkori hasfájás ellen

A csecsemőkori hasfájás, azaz kólika a velejáró sok-sok sírással megkeserítheti az egész család életét - de mit tehet, aminek valóban van értelme? Hogyan nyugtathatja...

Elindult a Babacsomag-Program

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának...

Az újszülött pelenkázása 4 lépésben

A kórházban megmutatták, úgy, ahogy ment is, de mikor hazaértünk, hirtelen ismét az érettségi találtam magam egy olyan tétellel a kezemben, amit az iskola...

Apák a PIC-en – Picifilmek

Magyarországon évente minden tizedik, vagyis kb. 8000 gyermek születik idő előtt, ez mára már népbetegségnek számít. Általánosságban mégis elmondható, hogy a társadalom keveset tud...

Altassunk énekelve!

Elérkezett a várva-várt pillanat: megszületett Ő, a karodban tartod, csodálod, nem tudsz betelni vele... nem is érzed, milyen súlyos ez a kis test, legszívesebben...

Az anyatej életmentő a koraszülöttek számára

Magyarországon évente nyolcezer csecsemő jön világra a 37. terhességi hét előtt, azaz koraszülöttként, világszinten pedig ez a szám eléri a 15 milliót. Minden újszülött...

Ma belilul a Lánchíd a PICikért! Mi is csatlakoztunk!

Minden évben világszerte november 17-én tartjuk a Koraszülöttek Világnapját. Ebből az alkalomból már évek óta több magyarországi emblematikus épület lila megvilágításba burkolózik. Pl. A soproni...

A koraszülés kihívásairól és az érintettek lehetőségeiről

Szülői edukációról, érzelmekről, érdekérvényesítésről, a szakemberek érzékenyítéséről, segítségnyújtási lehetőségekről, önkéntességről és a koraszülés hazai helyzetéről tartott előadást Földvári-Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE)...

Első napok a babával – az újszülött gondozása

Alig hogy átlépjük első gyermekünkkel a küszöböt a kórházból hazajövet, máris rengeteg kérdés merül fel bennünk mindennapi ápolásával kapcsolatban. A kis jövevény szinte folyamatos...

Bakancslista kisgyerekes anyáknak 1. rész – Amit tuti meg kell csinálnod,...

Születésük előtt annyi mindent tervezünk, aztán elröppenek a hónapok, az évek, és lehet, hogy kimaradnak dolgok és már megint csak az álmodozás marad, az ...

Koraszülöttmentő Gyulán

Családi nap keretében adták át szeptember 30-án, szombaton az adományok segítségével megvett koraszülöttmentő-autót Gyulán. Egy éve indult az adománygyűjtés a koraszülöttmentő-autóra, ugyanis ilyen eddig Békés...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL