Kérdezz: Erdei-Gulyás Gabriella pályamódosítási tanácsadó
2009. augusztus 12. szerda
Kategória Szakértők
Témakörök: pályamódosítás, pályaújrakezdés a gyermeknevelés időszaka alatt és után, önkéntes munkában referenciaszerzés lehetősége, alternatív jövedelemforrások lehetősége a gyermeknevelés időszaka alatt, pályázatírás, life coaching
A szakértő elérhetőségei:
honlap: www.nonprofitpalyazat.hu
Alapvégzettségemet tekintve agrár szakember (is) vagyok. A gyermekvállalás nem ment zökkenőmentesen, a táppénzes állományokat a munkáltatók nehezen viselték. A többévi sikertelen próbálkozások alatt átképeztem magamat pénzügyi-gazdasági orientáltságú szakmákra. Ehhez alapot adott az 1993-ban megszerzett Vállalkozói Oklevelem, és az akkor már tízéves újságírói tapasztalatom.
Elsőként, a már pályázati asszisztensként, pedagógusasszisztensi munkakörben szerzett tapasztalatom és referenciám birtokában lettem NFH-SAKK EU pályázatíró és projektmenedzser. A bizonyítvány megszerzésének idejére már a harmadik nyertes pályázaton voltam túl.
Ezt követte a Társadalombiztosítási ügyintéző képzés, ami alatt sikeresen várandós lettem, majd a Társadalombiztosítási szakreferens képzés. Időközben a Főiskolát Távoktatás keretében végeztem, igen jó eredménnyel. Különösen a szakmai és a marketing tárgyakban teljesítettem jól. Ekkor már tudatosan kerestem a fejlődési lehetőséget a marketing szakmában, és folyamatosan frissítem tudásomat, járok képzésekre, előadásokra.
A kapcsolatépítéseknek köszönhetően sikerült egy rendszert felállítanom, benne sok-sok nonprofit szervezettel, a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területéről.
Csak azokkal vállaltam a közös munkát, akik komolyan vették a pályázati előírásokat, egyben nem önös érdekek vezérelték vezetőiket és a tagságot, hanem a hátrányos helyzetűek, különösen a gyermekes családok, nők, és a hagyományos értékek képviselete. Velük összehangoltan, időnként közös projekteket indítva dolgozunk azon, hogy a gyermeknevelés intenzív időszaka alatt munkájukat, hitüket vesztett nőknek a pályamódosításhoz, pályaújrakezdéshez referenciamunkákat tudjunk biztosítani.
Foglalkozom személyes tanácsadással, menedzseléssel:
Aki rám talál egy kihívást jelentő élethelyzetben, annak a képességeit, korábbi tapasztalatait egységes rendszerben kielemzem, tájékoztatom. Majd megkeresem a számára legmegfelelőbb szervezetet, ahol referenciát tud szerezni a munkába visszatéréshez. Legalább félévente találok olyan kiírásokat is, ahol magánszemélyként tudom indítani egyes ügyfeleimet, így a referencia mellett pénzhez is jut. Foglalkozom professzionális önéletrajzok és motivációs levelek megírásával is.
A személyes menedzselés mindkettőnk részéről komoly elkötelezettséggel, és bizalmi információk közlésével jár, ezért az online, nyílt tanácsadás keretei erre nem megfelelőek. Személyes tanácsadáson van mód igénybe venni ezen szolgáltatásaimat, utazgatás és időveszteség nélkül, rugalmas, előre megbeszélt időpontokban, Skype eléréssel.
A Babafalva portálon kereshetsz:
- ha megszűnik a munkahelyed és nem vagy benne biztos, miben lennél jó,
- ha pályát módosítanál, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá,
- ha referenciamunkára lenne szükséged egy képzés elvégzése alatt/után,
- ha hiába küldöd önéletrajzaidat, nem hívnak be sehová,
- ha van írói vénád, vagy legalább kiválóan fogalmazol, netán jól fotózol, és szívesen indulnál alkotói pályázatokon.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.



Kedves Gabriella!
Jelenleg gyeden vagyok a kislányommal, aki most töltötte be az egy évet.A volt munkahelyemre nem lesz rá módom visszamenni, úgyhogy tovább most leginkább szeretnék tanulni.Az egyik iskola felsőfokú szakképesítésén szeretnék nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző OKJ-s bizonyítványt szerezni mely két évig tartana.Le kell ehhez mondanom a gyedről, vagy a gyesről? És elvileg jogosult lennék árvasági ellátásra még, lehetséges ez gyed/gyes mellett?Tudna nekem segíteni ezekben a kérdésekben?
Üdvözlettel:
Weiszné Dávid Alíz Orsolya
Kedves Orsolya!
Tanulni lehet gyed mellett, csak munkát nem vállalhat.
25 éves korig akkor jár az árvaellátás, ha oktatási intézmény tanulója/hallgatója, vagy felnőttképzési rendszerben nappali oktatásban részesül.
A Gyed viszont elmúlt időszaki munkaviszonyhoz van kötve.
A kettő nem zárja ki egymást, azonban a területileg illetékes MEP és Nyugdíjfolyósító Intézeteknél érdemes a nyomtatvány kitöltése előtt érdeklődni.
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
Jelenleg Gyed-en vagyok 20 hónapos kislányommal. Szeptembertől lehetőségem lenne jelentkezni 3 éves fogtechnikus képzésre, ami iskolarendszerű tanfoly.
Ami problámát okoz, hogy a gyakorlati órák száma nem engedi meg, hogy a tanulmányaim mellett visszamenjek a korábbi munkakörömbe. És a tandíj valamint a gyakorlati oktatási díj mellet nagy szükségem lenne valamilyen támogatásra. A kérdésem az lenne, hogy igénybe vehetek e bármilyen támogatást, ha nem tudok dolgozni az iskola időtartama alatt.
Köszönettel:
Mihálkovics Ágnes
Kedves Ágnes,
javaslom, hogy sürgősen keresse fel a területileg illetékes Munkaügyi Központot, és mondja el problémáját, kérje az Ügyintézőt, hogy segítsen kérelmet fogalmazni egyedi képzési támogatásra, és helyben adja is be.
Ezzel párhuzamosan:
A jelenlegi munkáltató is megkereshető, hogy képzési szerződést kössön Önnel, amiben kikötik, hogy a képzést/egy részét ő fizeti, és x időre munkaerőként oda van kötve a finanszírozóhoz.
Sőt Start Plusz kártyára is jogosult lehet, mellyel később járulékkedvezménnyel foglalkoztathatja a munkáltató – ezügyben is kérje ki a MH ügyintézőjének tanácsát.
A képzési szerződés biztonságot ad mindhárom (négy) félnek, általánosan a képzés idejének megfelelő foglalkoztatáshoz kötött, a tanfolyam leteltének (vizsga)időpontjától számítva. (Értelemszerűen, ha a munkáltató kevesebbet fizet, részarányosan kevesebb időt szabhatnak meg.)
Ha megkapja mindkét támogatást, akkor lehet tovább egyezkedni, hogy a munkáltató utazási költséget, étkezést, tankönyveket, stb. támogasson, a Kirendeltség pedig a képzést.
Ez is jelezhető mindkét fél felé, még induláskor, de legjobb, ha először a munkáltatót keresi meg.
Kérem, számoljon be a fejleményekről itt, vagy levélben
, köszönöm!
Sikeres vizsgát kívánva:
Erdei-Gulyás Gabriella
life coach – pályamódosítási tanácsadó
“Semmi sem tartós, csak a változást.” /Börne/
Kedves Gabriella!
Bemutatkozó szövegében olvastam,hogy segíteni tud olyanoknak is,akiknek alkotói vénájuk van.A meseírás a gyengém.Sajno naívan elkövettem azt a hibát,hogy első “műveimet” egy az egyben elküldtem kiadóknak.Az egyik kiadóval telefonon megegyeztünk,hogy kiadja a meséimet,de a végleges szerződést nem írtam alá,mert minden jogomról lemondtam volna pár forintért.Aztán 1 évvel később megláttam a boltban a “Gyerekeimet”,az ominózus kiadótól,más neve alatt.Ügyvédhez fordultam,aki ,miután elolvasta az én meséimet,és a másolatot,sikert ígért,de nem vittem bíróságra a dolgot.Kiábrándultam.Ennek 7 éve.Nem tudom,a jogdíjas ügyek elévülnek-e,de újra belevágnék a meseírásba,és esetleg próbálkoznék a kiadatásukkal.
Ebben kérném a segítségét.Mit gondol,van ma kereslet ez íránt,hogyan vágjak bele,és sajátomként kiadathatom-e a régi meséim?
Köszönöm a segítségét!
Andrea
Kedves Andrea!
Ez egy speciális probléma, amit nem lenne célszerű nyilvánosan taglalni. Kérem, hogy magánlevélben keressen meg: infokukacnonprofitpalyazatponthu.
Az írásra mindenképpen biztatnám, kiadásban esetleg tudunk segíteni.
Üdvözlettel, Erdei-Gulyás Gabriella
Szia
Most nyertem felvételt a Corvinus Egyetem igazgatásszervező szakára infókat szeretnék erről a szakról meg h magolós e nagyon és hogy milyen munkalehetőségek vannak később és pályakezdőként mennyit lehet keresni?
És h alapképzéssel el lehet e állni dolgozni?
Előre is köszönöm!
Kedves Noémi!
Gratulálok a sikeres felvételidhez!
A szakról első kézből infókat a kar honlapján és a hallgatók fórumain, weboldalain találsz.
Javaslom, hogy keress rájuk a közösségi oldalakon, hiszen sokan megjelölik az iskoláikat az adatlapokon, illetve a Google is szolgálhat érdekességekkel.
Minden felsőfokú képzés a “magolásról” szól, hiszen a cél a széles látókör megalapozása, és a szakma minél mélyebb ismeretének biztosítása. Nem túl biztató, ha felvételi után rögtön elhangzik egy ilyen kérdés, hiszen Te választottad, Neked vannak céljaid az adott szakkal, és nyilván tisztában vagy vele, hogy teljesen más lesz, mint a középiskola volt.
Hogy mennyire más lesz, az az első év után fog kiderülni, mert ez a vízválasztó – vagy bent maradsz és ha kell, éjjel-nappal tanulsz, és tudod miért teszed, vagy ellógod, és kiesel a rostán.
Munkalehetőségekre és főként a kereseti lehetőségekre térjünk vissza négy-öt év múlva, amikor ez aktuális lesz.
Lehet, hogy már teljesen más fog érdekelni, és az egyetemi képesítésedet csak alapnak tekinted majd, de az is lehet, hogy komoly kutatásokat végzel az egyetemi évek alatt, és akkor megint más esélyek nyílnak előtted, mint most hinnéd.
Nem értem az “alapképzésre el lehet e állni dolgozni” felvetésedet…
Úgy érted, hogy az egyetemi alapképesítésed feljogosít-e majd munkavállalásra? Ha igen, a válaszom: igen. Sokféle munkakör betölthető egy ilyen képesítéssel.
Saját és kollégáim példáját tudom hozni, akik az évfolyam első kemény éve után már közel 90%-ban fontolgattuk, hogy mi mindenféle egyéb képesítést fogunk még megszerezni…
Ha tanulni akarsz, és nem csak jól érezni magadat, bulizni egy, a szülőktől távoli helyszínen, akkor sokra viheted – és a diplomával a kezedben már nem az lesz a kérdésed, hogy hová menj dolgozni, hanem hogy hogyan aknázhatnád ki legjobban a tehetségedet.
Ehhez kívánok sok sikert, kitartást, és várom a beszámolódat az első év folyamán is, a végén pedig feltétlenül!
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella Life coach
Tisztelt Gabriella!
Jelenleg egy művészeti SZakközépiskolában tanulok.
A szakválasztás során szobrászatra kerültem, ami nem az én erősségem, ezért évismétlést kérvényeztem, hogy esélyem lehessen alkalmazott vagy kép grafika tanulására.
Ezzel kapcsolatban bizonytalan vagyok, elég telített szakma, nem érzem biztos anyagi forrásnak Magyarországon. Pályamódosításon kondolkozok.
Nagyon érdekel a fotózás.Jól bánok a Photoshoppal. Sok elismerést kapok a neten idegenek részéről is, és az ismerőseim képeit már rendszerint én készítem.
Szeretnék bekerülni a MoMe vagy hasonló felső oktatású intézménybe, ahol Emelt szintű oktatás folyik e téren.
A Kérdés hogy felvételt nyerhetek -e, ha ebből az iskolábol jelentkezek arra a szakra. Vagy Már most egy erre specializálódott Középépiskolába kellene járnom?
(Igazábol kerestem már efféle Középiskolákat Szabolcs-megye környékén, kevés sikerrel..)
De ha lehetséges, akkor még is csak innen mennék oda.
Mik a felvételi követelmények, ponthatárok?
Miből kell Éretségi?
Vannak kiemelt tantárgyak, vagy valami ami plusznak számít?
Gondolom a hobbi fotózás nem elég.
Hallottam, hogy 400 000 Ft / félév az oktatás. Megéri a befektetést?
Úgyértem Durván mennyit keres egy Profi fotós, illetve fotóművész.
( Bárha nem is Fotózással kapcsolatba, így is-úgy is Művészeti Egyetemre kéne mennem.)
Ui.: Az Alkotói pályázatok érdekesnek hangzanak, esetleg, ha tudna adni egyéb információt ezzel kapcsolatban. (Az írói is érdekelne)
Türelmét Köszönöm
Róbert
Kedves Róbert!
Köszönöm megkeresését!
“A Kérdés hogy felvételt nyerhetek -e, ha ebből az iskolábol jelentkezek arra a szakra. Vagy Már most egy erre specializálódott Középépiskolába kellene járnom?
(Igazábol kerestem már efféle Középiskolákat Szabolcs-megye környékén, kevés sikerrel..)
De ha lehetséges, akkor még is csak innen mennék oda.
Mik a felvételi követelmények, ponthatárok?
Miből kell Éretségi?
Vannak kiemelt tantárgyak, vagy valami ami plusznak számít?”
A fenti kérdéscsoporttal a művészeti oktatási intézmények Titkárságát, Tanulmányi Osztályát kell megkeresnie.
Ez ügyben sokat segíthet a jelenlegi képzőintézmény is, akár a Titkárság, akár az Igazgató személyesen.
Érdemes felkeresni a problémájával és elképzeléseivel őket, segíteni fognak.
Érettségi tárgyakról, plusz pontokról tájékozódhat az év eleji kiadványokban, ebből a szempontból a hatályát vesztett Felsőoktatási tájékoztató is hatékony lehet, ha kiindulási alapot keres a megoldáshoz: ponthatárok, plusz pontok, stb.
“Gondolom a hobbi fotózás nem elég.”
Ez egy érdekes kérdés.
Elvileg nem elég.
Ellenben ha az adott intézményben van szóbeli felvételi elbeszélgetés, akkor én, ambiciózus fiatalként hónom alá csapnám a fotóalbumomat és azzal mennék a felvételire – ott pedig sorban bemutatnám a készségeimet, képességemet a fotózáshoz. Ezalatt az is kiderülne, hogy szenvedélyes fotós vagyok, és komolyan érdekel a szakma.
Néhány alkalommal megtettem már én is, és mindig sikerrel jártam – ez persze nem garantálja azt, hogy Ön is ilyen reakciókat kap, de minden esetre tekintsük biztató jelnek.
“Hallottam, hogy 400 000 Ft / félév az oktatás. Megéri a befektetést?
Úgyértem Durván mennyit keres egy Profi fotós, illetve fotóművész.
( Bárha nem is Fotózással kapcsolatba, így is-úgy is Művészeti Egyetemre kéne mennem.)”
A fotósok honoráriuma sok mindentől függ: tehetség, életkor, tapasztalat, stílus, olykor politika, és végső soron a piac.
Kiindulásként nézze meg profik oldalait, azokon pedig az árakat, néha feltüntetik a honlapokon.
Másik információforrás a MÚOSZ oldala, de ha speciálisan kötődik egy témához, pl. környezetvédelem, akkor az erre szakosodott újságírók, szervezetek, cégek oldalait is böngéssze át.
A konkurenciát egyébként is érdemes figyelni.
El kell dönteni, hogy mire kell az egyetemi végzettség, mi a célja vele? Boldogan menne, vagy csak mások sürgetésére válaszol a felvételizéssel? Saját, belső elvárása, vagy csak a környezet elvárása?
Kemény kérdések, melyekre jobb, ha írásban válaszol, önmagának, így néhány nap múlva elővéve tisztán fog látszódni, hogy mik is a valódi szándékok.
Számokhoz még egy gondolatot: én magam is szenvedélyes fotós vagyok, sok gépet elhasználtam, túlhajtottam már életemben, mindig a legtöbbet igyekeztem kihozni belőlük. Cégünk alapításakor nem volt kérdés, hogy időszerű egy vérprofi fényképezőgép beszerzése, mert az addigra elkészült anyagokat ha meg kellett volna vásárolnunk egy fotóügynökségtől, akkor egy vagyont költöttünk volna el…
Számolni kell, mit tud a gép, mit lehet belőle kihozni, extrém körülmények között is kipróbálni, statisztikákat készíteni: mennyibe került, mennyi ideig bírta, mennyi használható kép készült, mennyi használhatatlan, és a végeredmény beszédes lesz.
Minél drágább egy gép, annál inkább a költséghatékonyságon kell lennie a hangsúlynak. Nem mindegy, hogy egy 600.000 Ft-os géppel megkeres 2 millió Ft-ot, vagy csak 200 dollárt egy online ügynökségnél… (A számok ex has, a piac sok mindentől függ.)
“Ui.: Az Alkotói pályázatok érdekesnek hangzanak, esetleg, ha tudna adni egyéb információt ezzel kapcsolatban. (Az írói is érdekelne)”
Alkotói pályázatok tavasszal és ősszel indulnak.
Idei évben cégünk csak a már elkészített anyagok újra beadását tervezi, és azokat nem csak azon az adott kiíráson, amin korábban indultak, hanem más lehetőségeket is megragadva. Ezzel az erre szánt kapacitásunkat le is fedjük.
Pályázatokról a http://www.pafi.hu oldalán tud tájékozódni, fotós kiírások is szép számmal vannak.
A szerzői jogról való lemondatásra ügyeljen!
Kíváncsian várom a következő levelét, amiben a fejleményekről számol be.
Üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
) viszont érdekelne addig is, hogy milyen lehetőségeim vannak. számít esetleg, hogy milyen végzettségem van és mit szeretnék? Számít, hogy teljesen más irányú? Személyügyi ügyintéző és személyügyi gazdálkodó, vmint irodavezetői végzettségem van. 8 évig voltam titkárnő, majd munkaügyi tanácsadó. Most viszont,hogy így alakult, (mármint, hogy a munkáltatóm nyugdíjba megy, aki egyébként egyéni vállalkozó) szeretnék pályát módosítani és aerobic edző (felnőtt és gyermek) személyi edző és életmód tanácsadó szeretnék lenni. A tanfolyamok októberben indulnak, a Kisfiam pedig majd jövő szeptemberben megy oviba. Tehát addig pont el is tudnám végezni a tanfolyamokat (persze nem mind a négyet egyszerre, egyébként is egymásra épülnek) de addigra már 2 szakma a kezembe lenne, mire oviba megy, és én újra munkába állnék. Remélem minden információt leírtam ahhoz, hogy segíteni tudjon nekem. Köszönettel: Mami ui: a korom nem tudom számít-e, de idén szeptemberben töltöm a 32-t. Egy gyermekünk van és nem tervezünk többet.
Jelenleg GYED-en vagyok, 2 éves a kisfiam. A munkáltatóm nyugdíjba megy és így oda már nem tudok visszamenni. Szeretnék pályát módosítani. Ilyen esetben támogat a munkaügyi központ? Én Budapesten lakom,(a 18. kerületben) a munkáltatóm Győrben van és ő javasolta, hogy érdeklődjek utána, mert Győrben támogatják a pályamódosítást, vagyis kifizetik vagy az egészet vagy egy részét a tanfolyamnak. Nem tudom, hol kéne ennek utána járnom pontosan és hogy létezik-e Bp-n is egyáltalán?! A munkaügyi központot próbálom hívni, de természetesen folyamatosan foglalt (azért próbálkozom tovább
Kedves Mami jeligéjű Olvasónk!
Munkaügyi Központok egyénileg bírálják, hogy kinek támogatják a képzését.
Egy részletes, a család helyzetét, korábbi munkáit bemutató levél segíthet a pozitív elbírálásban.
A területileg illetékes Munkaügyi Központot személyesen lenne érdemes felkeresni úgy, hogy már a fent említett levelet is viszi magával.
Az afsz.hu oldalán tud keresni aktuális képzések között, regisztráció után folyamatosan, hírlevélben is tájékoztatják az oldal frissítéseiről.
Tapasztalatunk szerint nem kerül ki minden képzés és minden állásajánlat, így ha nem talál megfelelőt, személyesen keresse meg a hivatalt, ahol segíteni fognak.
A végzettség számít, annak a tudásnak a frissítése is igénybe vehető támogatott tanfolyamon.
Viszont teljesen más képzést is igénybe vehet, ehhez részletesen indokolnia kell a váltás indoklását.
Ambíciók esetén igénybe vehető önfoglalkoztatási támogatás igénylése is, erről is ott fognak részletes tájékoztatást adni.
Egyetlen képzést szoktak támogatni, így jól fontolja meg, hogy melyiket veszi igénybe, hiszen a többit már saját zsebből kell majd elvégeznie.
Pályamódosításához sok sikert kívánok, és várom visszajelzését a fejleményekről!
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella Babafalva Szakértő
Kedves Kérdezők!
Az utóbbi időben megszaporodtak a leveles ládámba érkező kérdések, kérések. Ezúton tájékoztatok minden kedves érdeklődőt, hogy ezek megválaszolására leghamarabb április-május hónapokban lesz lehetőségem.
Terveim szerint a levelekre adott válaszok ún. Nyílt levél keretében kerülnek megválaszolásra a Babafalva Portálon, illetve a Szexcoaching.hu oldalamon a Cikkek között.
Egyéni tanácsadásokra előjegyzéssel tudok időpontot adni.
Köszönöm megértésüket,
Erdei-Gulyás Gabriella
Life coach
Origo Web Team HQL 2010 Kft.
Kedves Gabriella,
25 éves debreceni anyuka vagyok, kislányom 4 hónapos. 2-3 éves korára tervezzük, hogy jöhet a kistesó (szocpol. miatt is szükséges ezen idő betartása). Jövőre szeretném bölcsibe adni, mert anyagi helyzetünk miatt szeretnék elmenni dolgozni legalább egy évre, mielőtt jönne a kistesó. Tehát van még kb. egy évem, és addig szeretnék valamilyen tanfolyamot elvégezni, mert sajnos szakmám nincs, csak érettségim, és eddigis csak eladóként tudtam elhelyezkedni. Az a problémám, hogy nem tudom eldönteni, milyen irányba induljak el, vagyis hogy konkrétan milyen tanfolyamot végezzek el. Vonzanak a felelősségteljes munkakörök, mert jómagam is felelősségteljes, megbízható, komoly, megfontolt vagyok, gyorsan és könnyen tanulok, jó problémamegoldó képességgel, és úgy gondolom jó üzleti érzékkel is rendelkezem (ezt családi vállalkozásban már volt alkalmam kipróbálni). Saját vállalkozás elindítására sajnos nincs tőkénk, mert igazság szerint az lenne a legjobb. Végzettség híjján viszont senki sem bízna rám felelősségteljes munkát. Nagy vonzalmat érzek a közszféra iránt, mint pl. tb-ügyintéző, vagy KSH-ban adatfeldolgozó, és ehhez hasonló munkakörök, és még a könyvelés ami tetszene. Vagy még jó lenne számítógép-kezelést is tanulni, vagy nyelvvizsgát tenni. Ezekben látok fantáziát.
Ahhoz szeretnék tanácsot kérni, hogy mi alapján válasszak tanfolyamot? Hogy majd el is tudjak helyezkedni az adott munkaterületen, ha eljön az ideje, és ne csak pénzkidobás legyen a tanfolyam elvégzése, mert azt nem engedhetjük meg magunknak.
Köszönöm válaszát.
Üdvözlettel: Tünde
Kedves Zsuzsa!
Említette a családi vállalkozást, melyben kipróbálta magát és tetszett, és hogy szívesen indítanának saját vállalkozást is, ha lenne rá anyagi keretük.
Első körben azt a vonalat kellene erősíteni, ami már egyébként is megvan, ha még megvan – a családi vállalkozás profiljához hasonló, vagy ott hiányként megjelenő témában képeznie magát.
Második körben érdemes lenne a saját vállalkozás gondolatával is foglalkozni, konkrétan Kft.-vel.
A férj, amennyiben van 8 órás bejelentett munkaviszonya, de ha csak 4 órás munkaviszonya is, dolgozhat a cégben.
Ön is dolgozhat a cégben, amikor GYES-en van.
Akár mindketten lehetnek ügyvezetők is.
A cégalapításhoz legkevesebb 250.000 Ft kezdőtőke szükséges, a másik felét egy éven belül kell bemutatni a tőkeszámlán.
A kezdőtőkéből már fizethető az ügyvéd, a nyomtatványok, illetékek, stb. tehát az alapítás költségei levonhatók belőle.
Azt kell alaposan átgondolni, hogy mely tevékenységekkel tudnának indulni, majd keresni egy jó könyvelőt, akivel azonnal kellemes légkörben tudnak beszélgetni.
A tervezett képzések, mert elég széles körű az érdeklődése, és ez jól is van így
, a későbbiekben már a saját cég által is finanszírozhatóak. (Könyvelő!)
Harmadik lehetőség, hogy a területileg illetékes munkaügyi központot villámgyorsan felkeresi, és elmondja, hogy tanulni szeretne. Tavasszal, májusig elég sok képzést szoktak indítani.
A nyelvvizsga bárhová jó belépő, és ma már egyre több tanfolyamhoz kínálnak alap-középfokú nyelvvizsga lehetőséget is, vagy arra felkészítést.
Sok sikert kívánva, várom beszámolóját!
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella és kismama-társak!
Látom sokan érdeklődnek, bíznak a munkaügyi központok által támogatott GYES, GYED alatti képzésekben. Azt gondolom, hogy én eléggé utánajártam enek a lehetőségnek, és azt találtam, hogy ez a gyakorlatban sajnos nem működik. (Nagyon örülnék, ha erre valaki rácáfolna, mondván, hogy neki sikerült.) Én odáig jutottam, hogy egy bizonyos OKJ-s képzéshez 4 különböző akkreditált felnőttképzési intézményt is felkerestem, hogy legyenek szívesek aláírni a munkaügyis támogatáshoz szükséges előzetes megállapodást, ami alapján igényelhetem a támogatást. Legnagyobb megdöbbenésemre mindenhol elutasítottak, avval, hogy a múltban rossz tapasztalataik voltak evvel kapcsolatban. (A munkaügyi közzpont jelentős többlet-adminisztrációt jelentett neki, majd a központ nem fizette ki a szerződésekben foglalt tandíjakat.) Írtam az ÁSZF-nek, hogy legyenek szívesek írjanak legalább egy bp-i intézményt, ahol elvégezhető ilyen OKJ-s képzés (tehát van jelenleg ilyen támogatási szeződéssel hallgató). Válaszukban azonban csak pár nyelviskolát említettek, ahol természetesen nincsenek OKJ-s képzések. Ebből arra következtetek, hogy nyelvtanulásra esetleg érdemes megpróbálni, persze csak abban az esetben, ha még nincs valakinek nyelvvizsgája, mert ha már van, akkor szinte biztos, hogy elutasítják a kérelmet (ez utóbbit munkaügyis ügyintéző mondta).
Kedves B.L.!
Mivel nem írod, hogy mi volt az a bizonyos OKJ képzés, melyet szeretnél elvégezni, csak általánosan tudok kérdésedre válaszolni.
Elöljáróban annyit, hogy sajnálattal hallom, ismételten, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak hazánkban.
Keresek olyan embereket, március 31-ig, akik névvel, címmel vállalják, hogy konkrét eseteket, konkrét időpontokkal és helyszínekkel elmondanak, melynek alapján felvehetjük a kapcsolatot az illetékes szervekkel, elsősorban a Munkaügyi Központtal, és útjára indíthatunk egy, a bürokráciát megkönnyítő reformtörekvést.
Jelenleg a képzések közül, melyek nőkre vannak szabva, Budapesten elérhető:
általános asszisztens, ápolási asszisztens, bérügyintéző, EBC*L – Egységes Európai Gazdasági Oklevél (A+B), élelmezésvezető, élelmiszer- és vegyi áru eladó, gazdasági informatikus, gyógymasszőr, Kéz- és lábápoló, műkörömépítő, Logisztikai ügyintéző+ Államilag elismert angol általános fajtájú komplex típusú alapfokú (KER B1) nyelvvizsgára felkészítő, Logisztikai ügyintéző, Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Szállodai szobaasszony, Szociális gondozó, Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, Ügyintéző titkár, Vendéglátó eladó.
Van másik út is, a Munkaügyi Központon, és az egyébként más élethelyzetben is, nem csak a gyes időszaka alatt nehezen járható, képzőintézményt önállóan keresőkén kívül.
A képzéseket nonprofit szervezetek is lefolytathatják, amennyiben profiljukba vág, és megfelelnek néhány feltételnek.
Ekkor a civil szervezet köt szerződést az oktatókkal, a képzőintézménnyel, és megpályázza az adott tréning, tanfolyam megvalósítását.
Kedves B.L., javaslatom az, hogy a területileg illetékes Munkaügyi Központ képzési kínálatából válassz, vagy keress fel egy civil szervezetet a projektötlettel.
A szervezetek vezetői, tapasztalatom szerint, bár igen leterheltek, de mindig szívesen fogadnak olyan kezdeményezést, mely nekik és az ajánló félnek is kedvező. Esetedben ilyen kedvezmény lehet, hogyha vállalod a képzés megszervezését, koordinálását, cserébe számodra annak elvégzése teljesen ingyenes, vagy, legjobb esetben még megbízási szerződés keretében munkához is jutsz.
Kérlek, jelentkezz az oldalon az eredménnyel.
Sok sikert kívánva, üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
ÁFSZ képzési lista:
http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=allaskeresoknek_kepzes
Képzést keresőknek információk:
http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=allakeresoknek_informaciok_tamogatast_keroknek
Kedves Gabriella!
Én 35 éves, GYES-en lévő anyuka vagyok. Sajnos a kislányom tartósan, súlyosan fogyatékos státusza miatt (kétoldali ajak- és szájpadhasadékos) 5 éve itthon vagyok. Nagyon sok helyen próbálkoztam álláskereséssel, mindig elutasítottak, vagy válaszra sem méltattak. Előtte a közigazgatásban dolgoztam Bp-en, főelőadóként. Engem is utolért a leépítési hullám, így rögtön az elején el is sodort. Kérdésem: van-e lehetőség még 35 éves korban tandíjmentes képzésre, átképzésre teljesen más területre, esetleg továbbtanulásra főiskolai szinten? Eszembe jutott még a távmunka gondolata is, bár félek, hogy én is a becsapottak áldazatai közé fogok kerülni.
Válaszodat előre is köszönöm.
Brigitta
Kedves Brigitta!
Tandíjmentes képzést a területileg illetékes Munkaügyi Központon keresztül vehetsz igénybe.
Február-márciusban indulnak nagy számba tanfolyamok, érdemes lenne mihamarabb felkeresni őket.
Továbbtanulást csak tandíjas képzésben tudsz igénybe venni főiskolai szinten. Esetleg az egyes képzőintézmények Tanulmányi Osztályát érdemes felhívni, azokét, ahol foglalkoznak távoktatással is. A régi rend szerint a gyesen lévőknek ingyenes volt egyes helyeken, de sorra szüntetik meg.
Ha már van diplomád, a másodképzés is szóba jöhet, két-három év alatt kaphatsz másoddiplomát.
Távmunka esetében a következőket tudom tanácsolni, minden ezt fontolgatónak:
keressen olyan állást, amelyet érzései szerint el tud látni otthon is, dolgozzon ki egy munkamódszert, és az állásinterjúról addig ne jöjjön el, amíg ezt végig nem hallgatta a felvételiztető.
A borítékolós, gyöngyfűzős, stb. “távmunkáktól”, ahol általában előre kérnek pénzt az anyagért, óva intek mindenkit.
Ha valamilyen módon kapcsolódik a fogalmazási készséghez a megcélzott munkakör, akkor referenciáért cserébe meg tudunk jelentetni cikkeket a megbeszélt témákban több helyen is.
Illetve a kérdéses munkakörben érdemes pályázatot beadni olyan portálokhoz, ahol szakértőket alkalmaznak, ezzel is referenciához juthatsz, mely a későbbi munkába állást segítheti.
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
Kérlek írd meg, hol lehet kitölteni a készségfelmérő tesztet, melyet készítettetek. Szeretném, ha körvonalazódnának esélyeim szélsőséges érdeklődési köröm tükrében:).
Pillanatnyilag GYED-en vagyok Luca kislányommal még 2010. július 11-ig, szeretnénk még gyermeket, de sosem késő tanulni, ehhez várom segítségedet első lépésben a teszt formájában.
Egy légitársaság árufuvarozásával foglalkoztam, mint képviselő. Az élő állatoktól a robbanó anyagokon keresztül a radioaktív gyógyszerekig volt minden a palettán légi és közúti fuvarozásban. Szeretnék óvodában dolgozni majd, egy főiskola elvégzése után.
Segítségedet előre is köszönöm, kíváncsian várom válaszod.
Üdv: Malamut Kata
Kedves Kata!
A teszt egy hamarosan induló weboldalunkon lesz fent.
Óvodai gyakorlatot szerezhetsz, és főiskolai tanulmányaidban is segítségedre, hasznodra lehet, ha elvégzel egy középfokú dajkaképzőt.
Gyeses kismamaként munkaügyi képzésen is részt vehetsz.
Így mire diplomát szerzel, már gyakorlatod, sőt helyed is lesz, de minimum referenciád.
Addig is érdemes lenne elindítanod egy honlapot/blogot a témában, ahol az eddig megszerzett tudásodat és tapasztalataidat ötvözheted a jövőbeni terveiddel.
A honlappal, ha ügyes vagy, pénzt is kereshetsz, anélkül, hogy bármit el kellene adnod.
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
Gyesen lévő anyukaként szeretnék elvégezni egy OKJ-s képzést. Azt hallottam, ehhez támogatást igényelhetek valahonnan. De semmi részletet nem tudok, és az OKJ-s képző szervezet sem. Az Ön segítségét szeretném kérni. Kihez fordulhatok?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Fazekasné Szabó Gizella
Kedves Gizella!
A területileg illetékes Munkaügyi Központban tudnak segíteni.
Üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
A tanácsát szeretném kérni… a gyesem novemberben lejár de már június óta dolgozom egy hipermarketben pénztárosként…itt minden szép és jó bár nem határozatlan a szerződésem csak hosszabítják eddig és nem tudni mi lesz…azonban felkeltette az érdeklődésemet egy új szakma vagyis népszerű inkább a személyügyi-ügyintéző…mivel itt a család és a munka is így nem igazán lenne időm megjelenni órákon stb..azt szeretném kérdezni ha egy Elo-s levelezőin megtanulnám ezt a szakmát (itt nem adnak erről okjs bizonyítványt csak egy papírt hogy elvégeztem…)akkor ezzel a papírral el tudok menni valahova okj-s vizsgát tenni?vagy csak mindenhol úgy vizsgáztatnak ha ott tanulok?
előre is köszönöm a segítségét és válaszát!
Szép napot!
Zsuizsa
Kedves Zsuizsa!
Az említett cégnél létezik olyan tanfolyam, amelyet elvégezve, a kapott igazolást x időn belül bemutatva, a partnerintézménynél vizsga tehető.
Javaslom, hogy vegye fel velük a kapcsolatot és kérjen ingyenes tanulmányi tájékoztatót, illetve a partnerintézmények listáját.
Másik lehetőség, hogy hasonló képzést indító szakközépiskolában lesz magántanuló, így az általános tantárgyakból nem kell vizsgáznia, csak a szakmaiból, negyedévente.
Ennek menetéről az adott iskolák igazgatóitól kérhet tájékoztatást.
Költsége kb. annyi lesz, mintha normál tanfolyamra iratkozott volna be, de időben széthúzva.
Ne felejtsen el, már a tanfolyam idején kapcsolatokat építeni és honlapot indítani a témában. Így mire végez, már előkészített vállalkozással tud indulni.
Sok sikert kívánok új pályájához,
Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
Az álláskereséssel kapcsolatos kálváriám lassan már egy éve tart. 2006. decemberében született meg kislányom, ám 2008. március 31-vel jogviszonyom a korábbi munkahelyemen megszűnt, így a gyed lejártával 2008. decemberétől álláskeresőként vagyok nyilvántartva. A gyed alatt másoddiplomaként közgazdász végzettséget szereztem a korábbi igazgatásszervező képesítésem mellé.
Mivel Tápiószecsőn, ahol lakom, illetve 30 km-es vonzáskörzetében bölcsőde nem található, olyan álláshelyekre pályáztam, ahol gyermekem elhelyezését is meg tudom oldani. Sajnos meglehetősen kevés ilyet találtam, s oda sem sikerült felvételt nyernem.
Időközben kiderült, hogy kislányom, Zsanett jó pár dologra allergiás köztük a tejfehérjére, így az átlagnál jobban oda kell rá figyelni, sajnos többször is betegszik meg ráadásul súlyosabban is. Mindezek a tények arra az elhatározásra késztettek, hogy olyan munkát keressek, amely itthon végezhető. Leginkább a különböző statisztikák, elemzések, tanulmányok készítése érdekel, s úgy gondolom, hogy kellő érzékem is van hozzá, mert például a diplomamunkámat is publikálásra érdemesnek ítélték. A probléma csak az, hogy fogalmam sincs, hol tudnék ilyen jellegű munkára szert tenni. Ebben kérném segítségedet és tanácsaidat.
Köszönettel: Inczéné Bálint Nikolett
Kedves Nikolett!
Leveled alapján úgy gondolom, hogy érdemes lenne a közszféra felé orientálódnod.
MEP, APEH, Nyugdíjfolyósító Intézet, MÁK, Munkaügyi Központ, KSH, illetve NFÜ és más EU pályázattal foglalkozó intézmények szóba jöhetnek.
Honlapjaikon aktuális állásajánlatot is érdemes átböngészni.
A HR/Munkaügyes kollégával kellene telefonon felvenni a kapcsolatot a területileg illetékes intézetekben, és személyes beszélgetésre időpontot kérni.
Profi önéletrajzot, motivációs levelet kell vinni magaddal. A motivációs levélben ne felejtsd el pontosan vázolni, hogy milyen elképzeléseid vannak a távmunkával kapcsolatban.
Mérlegelendő kiegészítő képzés elvégzése, legalább 2 Megás internetcsomag és laptop beszerzése.
Önálló honlapon is kínálhatod szolgáltatásaidat, kellő optimalizálás után, kb. negyed-fél évvel az indulás után már jöhetnek az első megrendelések.
Sok sikert kívánva,
Erdei-Gulyás Gabriella
Tisztelt Gabriella!
Jelenleg gyeden vagyok 1,5éves kislányommal, de már elkedztem gondolkodni a jövőmmel kapcsolatban. Korábban pénzügyi asszisztensként dolgoztam. Ilyen szakirányú végzettségem nem volt, csak gyakorlatom. Azóta elvégeztem a TF-en a sportmenedzseri főiskolai szakot. A régi munkahelyemen biztos, nem fognak szívesen látni, így mindenképp új helyet kell találnom. Kissé tanácstalan vagyok, hogy kezdő, gyakorlat nélküli sportmenedzseri munkát hol találhatnék. Az is megfordult a fejemben, hogy a pénzügyi területen képzem tovább magam, és azt folytatom, de előbb megpórbálnék a sport területén elhelyezkedni, ha már elvégeztem a fősulit.
Várom tanácsát:
Üdvözlettel, Hajni
Kedves Hajni!
Ezt a két végzettséget remekül össze lehet kapcsolni egy önálló honlapon, ahol folytathat tanácsadást.
A másfél év alatt ebből is összejön referencia.
Jól fogalmaz, így ha elkezd cikkeket írni a témában és kapcsolatot épít ki különböző portálokkal, az is gyakorlatnak számít.
Ezeket a cikkeket kölcsönösségi alapon sport, egészségfejlesztés témában működő nonprofit szervezetek honlapjain is meg lehetne jelentetni. (Pl. a cikk megjelenik az Ön saját honlapján, majd onnan átkerül a civil szervezet honlapjára – így máris van referencia egy harmadik helyről, ahol önkéntesként van jelen.)
A negyedik lehetőség, hogy mindkét témában indít honlapot, megkeresve azt a piaci rést, ami a legjobban vonzza is.
Ezzel az esélyei megtöbbszöröződnek, és lehet, mire a másfél év letelik, már nem munkahelyet fog keresni, hanem segítőt a vállalkozásába…
Sok sikert kívánok és várom a beszámolóját!
Üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella
Köszönöm a választ, Gabriella!
Jók az ötletek, csak hiányzik hozzá a szaktudásom, amit a főiskolán nem tudtak a dipolmához mellékelni.
Ahhoz, hogy cikkeket írjak és tanácsot adhassak másokank, pár évnyi gyakorlatra lesz szükésgem.
Az a tervem, hogy majd munkakeresés alkalmával a környéken található egyesületeket, sportinézményeket fogom felkeresni.
Van még egy pótterv, melyet egy ismerősöm ihletett. A szakdolgozatom a babák sportjáról szól, amiről jelenleg nincs könyv a magyar boltokban, ígyhát elképzelhető, hogy lenne értelme egy kis ismertető könyecskeként kiadni. Azon vagyok, hogy kiderítsem, lenne-e értelme, és ehhez milyen anyagi háttérre van szükség.
Üdvözlettel, Hajni
Kedves Hajni!
A gyakorlat menet közben megszerezhető, inkább az önbizalom-fejlesztést javasolnám.
Az őszi alkotói pályázatokon a témája úgy tűnik, indítható. Ezzel mind a szakmai, mind az anyagi támogatás elérhető közelségbe kerül, megtámogatva a főiskolai tanulmányokat.
E-mailben kérek egy részletes, hivatalos önéletrajzot és az elképzelés kifejtését egy oldalban.
info@nonprofitpalyazat.hu
Szép terveihez sok sikert kívánva:
Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
Információim szerint jó pár évvel ezelőtt volt lehetősége a kismamáknak, anyukáknak ingyenes továbbképzésekre. Engem igazából az érdekelne, létezik-e még bármilyen tanfolyam, továbbképzés, kurzus, amit a GYES, GYED alatt ingyenesen elvégezhetünk, akár másoddiplomaként is?! Van esetleg olyan weboldal, ahol ennek utána tudnék pontosan nézni??
Segítséged előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Zsuzsó
Kedves Zsuzsó!
Kismamák, anyukák a Munkaügyi Központokon keresztül tudnak ingyenes tanfolyamokon tanulni.
Másik lehetőség, hogy önkéntesként dolgoznak olyan nonprofit szervezetben, ahol tudják vállalni a képzést is. Ekkor célszerű egy hosszútávú együttműködési megállapodást kötni, mindkét fél érdekében.
Harmadik lehetőség, hogy keresni kell a kapcsolatot olyan nonprofit szervezettel, akik indítanak képzéseket kismamák, anyukák, nők részére.
Negyedik lehetőség:
olyan munkáltatót keresni, vagy kisvállalkozásba társulni, ahol szívesen eltöltenél 5-10 évet, a finanszírozott tanulásért cserébe.
A diplomás képzések ingyenessége már csak azoknak szólt, és csak bizonyos képzési formákban, akik 2006-ban már tanulói jogviszonnyal rendelkeztek. Ezeket azóta fokozatosan leépítették.
Sok sikert kívánok, üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella, köszönöm a választ, írok mélt.
Zsuzsi
Kedves Zsuzsi,
leveledet megválaszoltam.
Sok sikert kívánok:
Erdei-Gulyás Gabriella
http://www.nonprofitpalyazat.hu
Kedves Gabriella!
Szeretnék érdeklődni, hogy öt éve itthon vagyok a két gyerekemmel.Ahol előtte dolgoztam oda nem tudok visszamenni dolgozni és sajnos hátráltató tényező a munkakeresésben, hogy nincs érettségim. Nagyon szívesen tanulnék képezném magam, de négy év gyerekek mellett az rengeteg…Mit tehetek ilyenkor? A kisfiammal még egy évig itthon vagyok.
Segítségét előre is köszönöm Marietta.
Kedves Marietta!
Érettségit tehet a lakóhelyéhez legközelebb eső olyan képzőintézményben, ahol gimnáziumi vagy szakközépiskolai oktatás folyik.
Akkor is érdemes bemenni és beszélni az igazgatóval, ha nincs az iskolának esti, levelező vagy távoktatási formája, mert magántanulóként felvehetik.
Ekkor általános gyakorlatként: negyedévente, félévente kell vizsgát, évente záróvizsgát tenni.
Tanmenetet adnak, könyveket az iskolai könyvtárból kölcsönözhet, de a neten is rengeteg információ elérhető.
Az Ön esetében preferálnám az olyan képzést, ahol esetleg másodszakmát is szerezhet az érettségi mellett.
Nincs elkésve, októberig rendszerint szívesen vállalnak fel magántanulókat az iskolák.
Ennek a képzésnek viszonylag alacsony a díja, és piacképes szakmát szerezhet.
Emellett, keresse fel a helyi nonprofit szervezeteket, ahol az új szakmájával önkéntesként, még iskola alatt szerezhet referenciát is.
Referenciaszerzésben tudunk mi is segíteni.
Tanulmányaihoz, elhatározásához, négy gyermekéhez csak gratulálni tudok.
Valószínűnek tartom, hogy a szociális és nonprofit szférában is szívesen látnák.
Amennyiben megírja e-mailben a megyét, ahol lakik, valószínűleg az iskolakeresésben is segíthetünk.
Várom beszámolóját a történtekről.
Szinyei Merse Pál Gimnázium Felnőttoktatási Tagozat – Terézvárosi Esti és Levelező Gimnázium kétéves képzést indít érettségizni vágyók számára.
Távoktatás is elérhető náluk, jelentkezni a pótfelvételi keretében most lehet.
A vizsgáit előrehozva is leteheti.
Részletek a honlapjukon: http://www.terezestigimi.hu
Sok sikert kívánok a céljai eléréséhez,
üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella!
32 éves vagyok, 3 gyermek édesanyja. Szeretnék segítséget és információt kérni az átképzési lehetőségekkel kapcsolatban. Valamint, az én figyelmemet is felkeltette ez a mondat, érdekelne, hogy mire gondolt: “ha van írói vénád, vagy legalább kiválóan fogalmazol, netán jól fotózol, és szívesen indulnál alkotói pályázatokon.”
Köszönettel:
Molnár Anikó
Kedves Anikó!
Lakhelyet, szakmát nem írt, így csak általánosságokban tudok válaszolni:
Átképzésekről az http://www.afsz.hu oldalon és a munkaügyi kirendeltségeken lehet érdeklődni, ha van konkrét cél, amit szeretne megvalósítani.
Nagyon sok képzés indul, melyek támogatottak is, de nincs reklámozva – így a lakhelyhez legközelebbi képző intézményeket (iskolák, főiskolák, tanfolyami képzők) érdemes felkeresni.
Átképzésnél a versenyképes szakmákat támogatják szívesen, melyekre ráépülő képzéseket is lehet később végezni. (Pl. középfok után felsőfok, vagy kiegészítő modulok, nyelvvizsga, stb.)
Konkrétumok esetén tudok én is konkrétan válaszolni.
Ősszel lesznek alkotói pályázatok, vegyes témákban, melyekre referenciával rendelkező magánszemélyek adhatnak be pályázatot.
Referencia gyűjtésére még van bőven idő, ebben is tudunk segítséget nyújtani.
Azt kell elsősorban tisztázni, hogy milyen téma az, amely szakmai felkészültséget nézve a legközelebb áll Önhöz.
E-mailben tudunk a részletekről egyeztetni, kérem keressen az info@nonprofitpalyazat.hu címen.
Üdvözlettel: Erdei-Gulyás Gabriella
Kedves Gabriella,
megragadta a figylememet ez a mondat:
,,ha van írói vénád, vagy legalább kiválóan fogalmazol, netán jól fotózol, és szívesen indulnál alkotói pályázatokon”
Úgy gondolom, van írói vénám, de minimum grafomán vagyok
a gyes-em 2 hét múlva letelik, megkezdem a munkahelyemen a szabijaim kivételét, de őszintén szólva semmi kedvem visszamenni (nagyon sok időt elvesz az utazás, messze nem olyan a munkakör és a munkahelyi légkör, mint gyes előtt).
Szívesen írnék, a tartalomfejlesztés is közel áll a szívemhez (lsd weboldal linkje
) Mit tudnál nekem tanácsolni?
Zsuzska
Kedves Zsuzska!
Ezt a weboldalt lehetett volna indítani a szombati beadási határidővel kiírt alkotói pályázaton.
Javaslom a referenciagyűjtést, értsd: ne csak ezen az oldalon jelenjenek meg cikkeid, hanem keress partneroldalakat is.
Egy lehetséges referenciaszerzési lehetőséget a nevemre kattintva érhetsz el. Bővebb információért keress e-mail-ben: info@nonprofitpalyazat.hu
Nem írsz arról, hogy más weboldalad van-e?
Látok arra lehetőséget, hogy témát bonts.
A honlap optimalizálásával kapcsolatban is vannak építő jellegű ötleteim, melyek bevételt hozhatnak számodra.
További javaslatom a MÚOSZ szabadúszó újságírók névjegyzékébe való felvétel kérése, melynek díja tagoknak ingyenes, külsősöknek 1000 Ft.
Ha van vállalkozói érzéked, a férjeddel közös Bt. beindítása is jó ötlet lehet.
Te, mint segítő családtag is szerepelhetsz, nem kell rögtön bejelenteni, mint alkalmazott.
Látok Benned fantáziát, szerintem sikeresen fel tudnál építeni egy otthoni vállalkozást online alapokon.
Érdemes kihasználnod ezzel kapcsolatban a vállalkozói-pénzügyi-gazdasági képzéseket, a munkaügyi központon keresztül.
Jogosult leszel két hét múlva a Start Plusz kártyára, ami alapján kedvezőbb TB fizetés terheli a Téged foglalkoztatót.
Igényelhetsz vállalkozóvá váláshoz támogatást (nem visszatérítendő, fél éves), de ezt csak akkor javaslom, ha van megfelelő családi és anyagi háttér a kezdeti időszak átvészeléséhez.
További lehetőségeket akkor tudok számodra mondani, ha küldesz egy önéletrajzot a címemre. Az általános információkon kívül szerepeljen benne az is, hogy milyen hobbiknak élsz, milyen szakmákat sajátítottál el, melyekről papírod sincs, stb.
Sok sikert kívánva,
Erdei-Gulyás Gabriella
A textiliparban dolgoztam a gyerekek előtt és mire eljöttem allergiám alakult ki. A vizsgálatok nem mutattak ki semmit de ennek ellenére az orvosom azt mondta szerinte textilpor. Pár évvel azután, hogy szültem elmúltak fokozatosan a tünetek ezért gondoltam minden rendben. Mikor visszamentem dolgozni a második gyerekem, után három hónap elteltével ugyanazok a tünetek jelentkeztek. Közbe jött a harmadik majd megint elmúltak a tünetek idővel. Most csak a textiliparhoz értek, és van egy érettségim hozzá. Kértem a munkaügyi központot, ha lehet tanulnák valamit. Ki is küldtek felvételi tesztet írni. Ma volt a teszt, és nemrég telefonáltak a munkaügyi központból sűrűn elnézést kérve, hogy nem mehetek mégsem tanulni mivel a képzést heti 25 órában végzik és a gyes mellett csak heti 20 órás tanfolyamot látogathatok. Hozzá tette az ügyintéző, hogy nagyon sajnálja amiért nem tanulhatok mert az én tesztem lett a legjobb és elsőként vettek volna fel. Nos csak akkor végezhetném el a tanfolyamot ha ténylegesen munkanélküli lennék. Egyébként a tanfolyam személyügyi ügyintézőnek tanít. Szeretném megtalálni a szükséges jogszabályokat ami alapján kitalálhatnám mi lenne a megfelelő megoldás. Az ügyintéző arra kért hogy nézzek utána annak, hogy a Gyet-et lehet-e szüneteltetni vagy csak a gyerek három éves korától igényelhető. Mert ha lehetne akkor rávennénk a munkahelyemet, hogy közös megegyezéssel mondjon nekem fel így lehetnék munkanélküli és beiskolázhatnának. Vagy ugyanez a gyessel. Nos át kéne látnom a lehetőségeimet ebben az ügyben.
Csilla
Kedves Csilla!
Gyest átveheti férj, élettárs, nagyszülő is, a megfelelő feltételekkel – egy MÁK igazolással szerintem már megoldható, hogy a folyamatban lévő átadást-átvételt elfogadják.
GYES, GYET és az átadási lehetőségekről a területileg illetékes MÁK kirendeltséget keressétek.
Nem írod, mikor jár le a GYES, mennyi idő, mire végzel a tanfolyamon…?
Elvégzése után esetleg újra lehetnél gyeses, majd kaphatnál Gyet-et.
Érdemes azzal a személlyel menned, aki átvállalná.
Legyenek náluk is meg a szükséges papírok a gyors lebonyolítás érdekében. (Telefonon lehet érdeklődni, mi kell hozzá.)
Várom a fejleményeket, és sok sikert kívánok a tanfolyamhoz (ehhez, vagy másikhoz, de tanulj
)!
Üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella
Tisztelt Gabriella!
33 éves 2 kisgyermekes anya vagyok.
Ruhaipari mérnökként végeztem, és pár évet dolgoztam is a szakmában, ám fél éve leépítés volt a cégemnél, és én is munka nélkül maradtam.Pécsett lakom, és a régióban esély sincs a szakmában elhelyezkedni. Szívesen átképezném magam, de: mi legyek, ha nagy leszek?
A helyi munkaügyesek azt tanácsolták: az legyek, amiben van ismerős, és el tud helyezni.
tényleg, mit lehet itt kezdeni?
Gondolkodtam a minőségbiztosításon,könyvelőn, jogi asszisztensen, masszőrön, körömkozmetikuson, stb…
De nem tudom mi volna nekem való, és mivel tudnék tisztességes keresetet előállítani.
Tud nekem tanácsot adni? Szívesen rááldoznék 1-2 évet hogy azután versenyképes szakmám legyen.
Várom válaszát.
Tisztelettel, és köszönettel: Erika
Kedves Erika!
Első körben azt kell tisztázni, hogy a felsoroltak közül mely szakma az, ami a legközelebb állna Önhöz.
A munkaügyisek tanácsa egyrészt megszívlelendő, másrészt meggondolandó…
Olyan szakmát érdemes választani, amely a kitanulása alatt is hozhat pénzt gyakornokként, vagy önálló online tanácsadás keretében – így egyszerre kerül munka és ügyfélkör is.
Esetleg beiskolázást kérni egy pénzügyi-gazdasági képzésre, magánúton pedig elindítani a hétvégente végezhető tanfolyamo(ka)t, akár levelezőn.
Ezeket később akkreditálni is lehet, OKJ bizonyítvány szerezhető egy különbözeti és záróvizsgával. Részleteket a képzőintézmények tudnak mondani.
A versenyképes szakma önmagában nem biztosíték semmire, így óva inteném attól, hogy olyasmire áldozzon pénzt, időt, amit esetleg nem tudna teljes szívvel-lélekkel végezni, akár önálló vállalkozóként is (esetleg saját Bt-ben, vagy társulva).
Hamarosan elkészül készségfelmérő tesztünk, melyből kiderül, hogy mely terület az amelyhez egyértelműen vonzódik az, aki több szakterület iránt érdeklődik.
Addig is a neten talál hasonló teszteket, ha rákeres.
Sok sikert kívánva várom a fejleményekről szóló beszámolóját!
Üdvözlettel:
Erdei-Gulyás Gabriella