Babák és a naptej

Babák és a naptej

A nyári kánikula beköszöntével egyre több édesanyában megfogalmazódik a kérdés, hogy hogyan óvja gyermeke bőrét a Nap káros sugaraitól. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a gyermek mennyi idős korában használhatunk rajta először...
karácsonyfa

Anyadumcsi – Beszéljük ki a karácsonyfákat!

Nálatok, hogyan megy? Minden családban kardinális kérdés a karácsonyfa: Milyen legyen, mikor és hol szerezzük be, ki díszítse, titokban vagy együtt, no meg persze milyen díszek kerüljenek rá? A Babafalva csapata most kitárulkozik –...
Így dolgoznak a sztereotípiák: Már hatévesen elengedhetik az álmaikat a lányok

A sztereotípiáknak hála már hatévesen elengedhetik az álmaikat a lányok

Már hatévesen megrendül a lányok saját magukba vetett hite a társadalmi sztereotípiák hatására. Egy, a kislányok személyiségfejlődését vizsgáló amerikai kutatás szerint a nemi szerepekkel kapcsolatos beidegződések már ekkor korlátok közé szoríthatják az...
Jeleljünk - De hogyan?

Jeleljünk – De hogyan?

Jelelni a világ egyik legtermészetesebb dolga. Gondoljunk csak bele, általában a legelső, amit a szülők, nagyszülők megtanítanak a babának, az az, hogy tudjon integetni. Aztán szorosan követni szokta az, hogy tudjon puszit...
Életmódváltás várandósság alatt 1. rész

Életmódváltás várandósság alatt 1. rész

Van-e létjogosultsága az életmódváltásnak a várandósság ideje alatt? Egyértelműen igen a válasz! Minden nő, aki gyermeket hord a szíve alatt akaratlanul is elgondolkozik azon, hogy vajon mit váltanak ki szokásai a magzatból...
Gyakori gyerek kérdések - a lenyelt rágógumi

Gyakori gyerek kérdések – a lenyelt rágógumi

Szinte mindenki nyelt már le véletlenül vagy direkt rágógumit gyerekkorában vagy épp felnőttként, de ezen esetek túlnyomó többségében semmi szükség orvosi beavatkozásra. Lehet, hogy hallottál olyan híreket, ahol azt mondták, hogy a...
Visszahívták a gyerekeknek szánt müzlit és kekszet

Visszahívták a gyerekeknek szánt müzlit és kekszet

Vállalati önellenőrzés során idegen anyagot, almakocsányt találtak egy osztrák előállítású almaporban, amelyet csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt müzlik, kekszek készítéséhez használtak fel; az esetleg szennyezett termékekből a magyar Müller üzletekbe is érkezett, a...
Így válassz bébiszittert, segítünk

Segítünk, így válassz bébiszittert

Külföldön már szinte kevesebb olyan család van, akik nem foglalkoztatnak bébiszittert, mint ahányan igen. Hazánkban is egyre többen fogadnak fel, hiszen mai rohanó világunkban nagyban megkönnyíti a szülők életét két segítő kéz....
A nőiesség bonyodalmai - mitől lesz nő, a nő?

A nőiesség bonyodalmai – hogyan leszünk igazi nők a férfiak mellett?

Képzeljetek el egy hatalmas pamutgombolyagot, melyen különböző irányban, nagy eltéréssel van feltekerve a pamutszál. Valahol van egy eleje és valahol van egy vége, de azt csupán nagy odafigyeléssel és precizitással lehet megtalálni,...
A kérdések kérdése - Vajon veszélyes a gyermek számára a közösségi média használata?

A kérdések kérdése – Vajon veszélyes a gyermek számára a közösségi média használata?

A közösségi média jelenléte megváltoztatta az egész világot. Míg néhányan a szülők közül pozitívan és örömmel fogadják ezt, másik rettegnek attól, amilyen következményekkel járhat. Félelemmel tölti el őket (sokszor teljesen jogosan), hogy...

„Anya vagyok, időnként kiborulok!” – Anyadumcsi

Mindenhol azt hallani és olvasni, hogy anyaként a legfőbb erényed a türelem. No, de valljuk be, ez nem mindig lebeg a szemünk előtt és bizony akadnak olyan szituációk, amikor nálunk is elgurul a gyógyszer....
Te is szoktál magyarázkodni amiért háztartásbeli anyuka vagy?- Ne tedd!

Te is szoktál magyarázkodni amiért háztartásbeli anyuka vagy? – Ne tedd!

Ahogyan a szülői döntéseidért és a nevelési módszereidért, úgy azért sem szükséges bocsánatot kérned, ha főállású édesanya szerepet töltesz be. Bár tény, hogy a XXI. században már egyre elfogadottabb, hogy ha a...
Lehetséges, hogy alacsony a tápértéke az anyatejemnek?

Lehetséges, hogy alacsony a tápértéke az anyatejemnek?

Egy rendre visszatérő kérdés, mely a kismamák jelentős többségét foglalkoztatja: lehet, hogy túl zsíros, vagy éppen túl vizes az anyatejem? Egyáltalán, van elég? A problémával mindenképpen foglalkozni kell, mert erős félreértések vannak a fejekben....
Mikor nevet egy baba?

Mikor nevet egy baba?

Nem is hinnéd, hogy milyen fiatalon kialakul a gyermekek humorérzéke és rengeteg esemény mosolyt csalhat az arcukra. Ahogy járás előtt először kúszni tanulnak meg, így először mosolyogni tanulnak, aztán nevetni. Egyébként már...
Szingli szülő vagy? - Megmutatjuk hogyan őrizd meg hidegvéred

Szingli szülő vagy? – Nézzük a jó oldalát

Az ember társas lény - szerintem ebben megegyezhetünk. Igen, mindenki képes az önellátásra és idővel bárki megállhat a saját lábán, egyedül is, ha szeretne. Viszont... úgy vélem, alapvetően belénk van kódolva a...
5+1 tipp újdonsült Anyukáknak - Anyukáktól

5+1 tipp újdonsült Anyáknak – Anyukáktól

Néhány héttel a születése után, a kicsi napról napra kezd aktívabb lenni. A szülők persze vele ellentétben, egyre fáradtabbak a kezdeti megpróbáltatások következtében. Megkérdeztünk néhány Édesanyát közületek, hogy mit tanácsolnának az újdonsült...
Jelentsd be kreatívan, hogy babát vársz

Jelentsd be kreatívan, hogy babát vársz

Egy pár életében, akik családalapításra adták a fejüket, óriási pillanat, amikor kiderül, végre megtörténik a csoda, és elindul feléjük egy kis új élet. Az örömhírt meg kell osztani a család többi tagjával is, hisz így kerek a boldogság. De hogyan? Ebben adunk most kreatív tippeket.  Mi a megfelelő...
szoptatás

Szoptatás… no, de milyen áron? – Anyadumcsi

Mindenhol azt hallani, hogy csak akkor vagyunk jó anyák, ha sokáig szoptatjuk kisbabánkat. De mi a helyzet akkor, ha már pár cseppért is képesek vagyunk egész nap stresszelni, fáj, nem érezzük komfortosan magunkat közben...
Czippán Anett "terhespocakjával" bátorítja nőtársait

Czippán Anett „terhespocakjával” bátorítja nőtársait

A műsorvezetőnő nem szokványos képet osztott meg követőivel közösségi oldalán. A hírességektől megszokhattuk, hogy mindig előnyös, jól beállított képeket tesznek közzé rajongóik örömére. Anett most kivételt tett, és őszintén megosztott egy képet, melyen bikiniben...
Az a fránya cumi

Az a fránya cumi

Kisgyermekes szülők körében gyakran felmerülő és kifogyhatatlan témát szolgáltat a cumi: kell, nem kell, s ha már van, miként szabaduljunk meg tőle? Manapság sok anya igény szerint szoptatja a...
Várandósság egy tipegő mellett

Várandósság egy tipegő mellett

Emlékszel még az első terhességedre, arra az elképesztő, csodákkal, tanulással teli időszakra? Hát hogyne emlékeznél! De valljuk be, fárasztó is volt, ami nem meglepő, hisz egy élet fejlődött benned! Munkából hazaérve alig vártad, hogy...
Vihar a bili körül

Vihar a bili körül

Mi is az a szobatisztaság? Amikor kisgyermekes szülők folytatnak eszmecserét egymás között, egyebek mellett hamar előkerül a szobatisztaság témája: ki, mikor, hogyan szoktatta bilire vagy wc-re a csemetéjét....
Hogyan beszéljünk a gyermekünkkel az elhunyt háziállatáról?

Hogyan beszéljek a gyermekemmel az elhunyt háziállatáról?

Az elmúlás és a halál az állattartó családokat sem kíméli és ők is megtapasztalják azon veszteséget, amikor kisállatuk lelke egy megbetegedés vagy egyszerűen az öregedés által a Mennyországba repül. Sokszor felnőtt emberként...
Mi kell a nőnek? - Ha nincs önbizalma

Mi kell a nőnek? – Ha nincs önbizalma

Felmerülhet a jogos kérdés, mi kell a nőnek, ha nincs önbizalma? Az önbizalomhiány manapság társadalmi probléma. Jövet-menet nyomják az ember arcába a tökéletesség fogalmát, amiket természetesen tökéletes kinézetű, tökéletes csípőbőségű és...
5 rossz gyermeki tulajdonság

5 rossz gyermeki tulajdonság

Rengeteg ember utál fogorvoshoz járni. Tisztában vannak vele, hogy szükségszerű, de mindig halogatják vagy eleve tervbe sem veszik a fogorvosi látogatást. Addig halogatják, míg nem muszáj lesz, mert...
Lilu: „Dávid a hasamnak köszön először”

Lilu: „Dávid a hasamnak köszön először”

Hamarosan megérkezik a csinos műsorvezető második kisfia Igazi laza anyukaként éli meg második várandósságát Lilu, aki már alig várja, hogy végre a karjaiban tarthassa a család legkisebb tagját. Az...
5 dolog, hogy háziasszonyként is boldog legyél

5 dolog, hogy háziasszonyként is boldog legyél

Már jó pár éve vezetem a háztartásunk, és ez az én feladatom is fog maradni.  Igen. Tudom, hogy ma már egyenjogú felek vagyunk a kapcsolatban és mindenki kiveszi a...
Pepita.hu - bababolt és gyerek webáruház

Baba – gyerek Marketplace partnereket keres: Pepita.hu

A szallas.hu alapítóinak új online vállalkozása a Pepita.hu. A Pepita egy marketplace, ahol baba-gyerek termékeket, illetve a gyerekek szüleinek szóló termékeket értékesítenek. Termékek 0-10 éves korú gyerekeknek 1 helyen.
5 kiváló anya-lánya tevékenység

5 kiváló anya lánya tevékenység

Anya lánya tevékenység lehet tulajdonképpen bármilyen közös program a lányoddal. Azonban vannak, melyek csajosabbak, vannak, melyeket érdemes csinálni. Íme öt tevékenység, amely lehetővé teszi bármely felnőtt számára, hogy részt vegyen a...
Így szerettesd meg a gyermekeddel a zöldségeket és gyümölcsöket

Így szerettesd meg a gyermekeddel a zöldségeket és gyümölcsöket

Talán az egyik legnagyobb nehézséget és kihívást gyermekeink táplálása során az jelenti, hogyan építsük be étrendjükbe a sokak által rettegett zöldségeket. Két gyermekem van, 6 és 2 évesek, a náluk tett próbálkozásaim...
Ki a jó Anya?

Ki a jó Anya?

A szomszéd, mert sosem kiabál a gyerekeivel. A tanár, mert már négy évesen megtanította gyerekeit számolni. A színész, mert illedelmesen köszön a gyereke az úton szembejövőknek. Vagy az igazgató, mert sosem piszkos...
9 mérföldkő, amiről egyik anya sem beszél

9 mérföldkő, amiről egyik anya sem beszél

Minden mérföldkő izgalmas és igenis nagy dolog egy csecsemő és/vagy kisgyermek életében. Mind a szülő, mind a gyermek számára nagy előrelépés. Azonban vannak mérföldkövek, melyek bár megtörténnek, senki nem beszél róluk....
Költöztök? - Így készítsd fel a gyereket!

Költöztök? – Így készítsd fel a gyereket!

Költözni szinte mindenki szokott élete során. Például amikor kirepül a szülői házból, ha kollégiumba megy a középiskola vagy egyetem végett, ha önállósodni szeretne, ha családot alapít. Vagy nem találja megfelelőnek addigi lakhelyét,...
Vigyázat, ha támadnak a fejtetvek

Vigyázat, ha a fejtetvek támadnak

Mik azok a fejtetvek? Hogyan kerülnek az emberi hajba és mit tehetünk ellenük? Cikkünkben erről a témáról írunk most nektek. Bár reméljük, sosem szembesültök ezzel. A fejtetvek...
Száz szülő között is elveszhet egy gyerek

Száz szülő között is elveszhet egy gyerek

Ma már sértés, ha más rászól a gyerekre, és bunkó beképzelt ősanya. Talán ezért már védekezésből, konfliktuskerülésből sem vesszük észre másnak a gyerekét. Azt gondolnánk, hogy szülőként, anyaként sokkal érzékenyebbek vagyunk a...
Édesanyáknak édesanyáktól a Zero Waste-ről - elindult a JULKA

Édesanyáknak édesanyáktól a Zero Waste-ről – elindult a JULKA

Mit tehet egy édesanya azért, hogy hatással legyen a környezetre, amiben gyermeke felnőtt éveit tölti majd? Erre a kérdésre keresi a választ a JULKA két alapítója, Anett és Nastasia, akik úgy döntöttek, minden anyukának...
Gyerekként Jackson rajongó voltam, ma pedig anya vagyok

Gyerekként Jackson rajongó voltam, ma pedig anya vagyok

Nem gondoltam, hogy egyszer ez a két dolog majd ellentmond egymásnak. Ahogy a világon már több ezren, úgy én is megnéztem a Michael Jacksonról, jobban mondva az ő állítólagos...
Ne ítélj elsőre! Extrém anyák - Vanessza

Ne ítélj elsőre! Extrém anyák 2. rész – Vanessza

Mai interjúalanyom a 21 éves Vanessza, aki nem csak azért menő mert tetovált anya, hanem mert 2 imádnivaló kisfiút nevel, akik ikrek.   Veronika: Szia Vani. Nagyon szépen köszönöm, hogy vállaltad...
Babafalva szilveszter

Anyadumcsi – Szilveszter, ahogy mi látjuk

ANYADUMCSI Közelebb hoz minket hozzátok és titeket hozzánk. Mi is édesanyák vagyunk, ugyanazokkal az élethelyzetekkel kerülünk szembe, mint Te. Most beengedünk a legbelsőbb személyes gondolatainkba, kinyitjuk előtted otthonunk ajtaját és megosztunk veled mindent, ami egy mai anyát foglalkoztathat. TARTS VELÜNK...
Elengedhetetlen dolgok minden nyári táborhoz

Elengedhetetlen dolgok minden nyári táborhoz

Az előrejelzések szerint idén várhatóan rekordszámú, több mint 215 ezer gyermek megy valamilyen nyári táborba, ráadásul soha ilyen széles választékból nem válogathattak még a gyermekek. Miközben számtalan tábor közül lehet választani életkor,...
Így őrizzük meg gyermekünk egészséges mosolyát

Így őrizzük meg gyermekünk egészséges mosolyát

Ugyan az állatvilágban a fogak mutogatása általában figyelmeztetést vagy fenyegetést jelent, a legtöbb emberi kultúrában a mosoly barátságos és üdvözlő gesztusnak számít. Fejünkben a mosolyt kellemes érzésekkel kötjük össze. Tudományosan bizonyított tény, hogy a...
Kiss Ramóna gyermeke bármikor megszülethet

Kiss Ramóna: „Bármikor megérkezhet az első gyermekünk”

Kiss Ramóna tizenhét éves kora óta megállás nélküli, pörgős élete fordulóponthoz érkezett. A csinos műsorvezető innentől minden percében születendő kisfiára koncentrál, és arra, hogy Noé nyugodalmas környezetben tölthesse az életét alapjaiban meghatározó,...
Képzeld, ilyen egy októberi terhesség

Képzeld, ilyen egy októberi terhesség 1.rész

A babavárás egy áldás, azonban minden évszakban megvannak a különféle csodái. Mi azt meséljük el nektek, hogy milyen egy októberi terhesség, amikor már beköszöntött az ősz és sárguló levelek hullnak alá a...
Mit sportoljon a gyerek?

Anyadumcsi – Mit sportoljon a gyerek?

ANYADUMCSI Közelebb hoz minket hozzátok és titeket hozzánk. Mi is édesanyák vagyunk, ugyanazokkal az élethelyzetekkel kerülünk szembe, mint Te. Most beengedünk a legbelsőbb személyes gondolatainkba, kinyitjuk előtted otthonunk ajtaját és megosztunk veled mindent, ami egy mai anyát foglalkoztathat. TARTS VELÜNK...
Gyereknek gyerek?! Interjú egy tini édesanyával

Gyereknek gyerek?! Interjú egy tini édesanyával

Mai interjú alanyom Timi, aki egy 22 éves 2 gyermekes édesanya. Timi az első gyermekét tiniként, 16 évesen szülte és fiatal kora ellenére szuperül helyt állt az anyaságban! Vőlegényével Tibivel 9 éve...
Gyereknek gyerek?! A tini anyuk rácáfolnak - Nati

Gyereknek gyerek?! A tini anyuk rácáfolnak – Nati

Mai interjú alanyom a 18 éves Nati, aki 16 évesen adott életet tündéri kisfiának. Natit sajnos rengeteg támadás érte, amiért úgy döntöttek a párjával, hogy igenis bevállalják ezt a hatalmas felelősséget. Nem volt...
Gyermeknevelés: az alku híve a magyar szülő

Gyermeknevelés: az alku híve a magyar szülő

A magyar szülők túlnyomó többsége jellemzően együttműködő félként tekint a gyermekére, és probléma esetén nem alkalmaznak rögtön drasztikus megoldást. Az anyukák, a nagyszülők, a rokonok és az internet segítségét is kikérik, ha bizonytalanok, míg az apukák...
Normál tartományban a TSH? Ez még messze nem garancia a várandósságra

Normál tartományban a TSH? Ez még messze nem garancia a várandósságra

Azok, akik számára a családalapítás nehézségekkel jár, tudják, hogy mekkora jelentősége van a pajzsmirigy megfelelő működésének. Az ellenőrzés során azonban sokan esnek egy nagy hibába. Azt látják, hogy a TSH szint a megengedett tartományon...
Ezeket jó, ha tudod az egyedülálló Anyákról

Ezeket jó, ha tudod az egyedülálló Anyákról

A legutóbbi adatok szerint ma hazánkban közel félmillió nő neveli egyedül gyermekét, a legtöbb esetben 1, vagy 2 gyermekről beszélhetünk. Ez óriási szám, így nem szabad róluk sem megfeledkeznünk, még akkor sem,...
Bölcsibe adni vagy nem adni?

Bölcsibe adni vagy nem adni? – ez itt a kérdés! Anyadumcsi

„Rossza anya vagyok, ha vissza akarok, vagy épp kell mennem dolgozni, ezért pici gyerekemet bölcsődébe adom?” A vélemények megoszlanak, még azon anyák közt is, akiknek a gyereke már bölcsis. Kell-e bűntudatot éreznünk, lehet-e könnyű...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL