Baba fejlődése

3. oldal - A születéstől egészen 3 éves korig vesszük górcső alá a babák mentális és fizikai fejlődését.

A hangos zaj árthat a magzatnak

A hangoknak való kitettség már az élet kezdetén is nagyon fontos, hiszen elősegíti a magzati érzékelés fejlődését. Ám nem mindegy, milyen hanghatások érik az...

Csecsemőkori szívműtét és halláskárosodás

Azok a gyerekek, akik csecsemőkorukban szívműtéten estek át, a halláscsökkenés nagyobb kockázatának vannak kitéve. A Philadelphiai Gyermekkórház nemrégiben közzétett tanulmánya szerint a csecsemőkori szívműtéten...

A szervezetnek a szoptatás is komoly kihívás, nem csak a várandósság

Az, hogy a várandósság alatt a szervezetünknek szüksége van a támogatásra, kétségtelen. Azt azonban nagyon sokat elfelejtik, hogy az extra tápanyagigény nem...

Vihar a bili körül

Mi is az a szobatisztaság? Amikor kisgyermekes szülők folytatnak eszmecserét egymás között, egyebek mellett hamar előkerül a szobatisztaság...

Kezdeti fogszuvasodás veszélyei

Barázdazárás/kiterjesztett barázdazárás 6 éves kor körül az alsó első fogak cserélődésével egy időben előbújnak az első maradó rágófogak...

Íme minden, amit tudnod kell a korai nyelvi fejlődésről

A babák különböző fejlődési mérföldköveinek megfigyelése csodálattal tölthet el bennünket – hogy egy gyermek a világban milyen gyorsan alkalmazkodik és tanul meg...

Triciklizés – mikor, hogyan?

Ahogy gyermeked egyre cseperedik, egyre inkább szeretne magának saját játékokat, járgányokat, melyek közt fontos szerepet játszik a gyermek fejlődése szempontjából a 3...

Néha a szülők is segítségre szorulnak

Szülőknek kívánnak segítséget nyújtani azok a klubszerű csoportfoglalkozások, amelyek januártól folyamatosan indulnak „A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” című kiemelt projekt keretében. Kereki Judit a...

A szülők bevonásával hamarabb felismerhető, ha baj van

Még nem forog, nem ül, nem jár a kicsi. Olyan, mintha nem értené, amit mondunk neki. Más, mint a kortársai a játszótéren. Sok kisgyermeknél késve...

Szabó Zsófi: „Mendel a legnagyobb ajándék!”

Már most igazi kis felfedező Szabó Zsófi nyolchónapos babája, Mendel. A kisfiú alig pár hete kezdett el mászni, a csinos műsorvezető azóta egy percre...

Praktikus tanácsok a fogzási időszak átvészelésére

A baba nyűgössége nemcsak a picire, a szülőkre is komoly hatással lehet, hiszen a megváltozott életritmus és a kialvatlanság megnehezíti az egész család életét....

Mikortól hall engem a babám?

A kismamák rettegett rémálma, hogy a babájával nem lesz minden rendben. A szülés pillanatában a legtöbben már megnyugodnak, hiszen látják, alaptalanul aggódtak. Sajnos azonban...

Az újszülött babád fejlődése 1. rész – Az első hét

Amikor végre megérkezik az aprócska, babaillatú, régóta várt családtag, jogosan merülhet fel a kérdés a szülőben, hogy vajon mégis mire számíthat az...

Végig kell aludnia a babának az éjszakát?

Az izgulósabb édesanyák gyakran aggódni kezdenek, amikor a kicsi nem alszik át egy teljes éjszakát. Fontos, hogy ez esetben elfelejtsünk minden eddig...

Hozzátáplálás, a valódi anyapara. Vagy mégsem?

A kisbaba hozzátáplálását a WHO ajánlása szerint, 6 hónapos kortól érdemes elkezdeni. A magyarázat erre az, hogy akkor érik meg a gyermek...

Pelenkáról leszoktatás – Hogyan?

Rengeteg féle módszer létezik arra, hogyan is szoktassunk le egy kisgyermeket a pelenkáról. Három gyermekes anyaként van nekem is némi tapasztalatom e téren, így...

A csecsemő mozgasfejlődése: a 4 – 6 hónapos baba

Cikksorozatunk második részében tovább folytatjuk a kisgyermek fejlődésének felfedezését 6 hónapos korig. Átlagos fejlődésmenet esetén ebben az időszakban jelennek meg az első helyzetváltoztató mozgások...

Az a fránya cumi

Kisgyermekes szülők körében gyakran felmerülő és kifogyhatatlan témát szolgáltat a cumi: kell, nem kell, s ha már van, miként szabaduljunk meg tőle?

5 dolog, amit minden nap megtehetsz a babáddal

Az újszülöttekről való gondoskodás eleinte elég egyszerűnek tűnik, hiszen nincsenek nagy igényeik az evésen, alváson és tisztába tevésen kívül, ez pedig igencsak...

A mozgásfejlődés mérföldkövei

...és egy anya, aki nem adta fel A mozgásfejlődési szakaszok egymásra épülnek, ezért egy megadott sorrendben kell, hogy kövessék egymást, például a mászásnak meg kell...

A szemkontaktus és a simogatás fejleszti a baba társas képességeit

A dajkabeszéd, a szemkontaktus, a simogatás olyan ingerek, amelyek fejlesztik a baba társas képességeit, mivel oxitocin hormon termelődését indítják el az agyban - mondta...

5 gyakori tévhit a várandóssággal kapcsolatban

A terhességi tévhitek kifogyhatatlan tárházából válogattunk ki újabb 5 dolgot, melyek kismamák tömegének életét keserítik meg. Hogy mi igaz belőlük, és mi...

Mi az az alvás regresszió?

Alvás regresszió, az imádott kisgyermek évek egyik bosszantó mumusa. A kisgyermekek rendetlenek, bohókásak, olykor szófogadatlanok. S akkor is ugrálnak, amikor sétálni...

Sokat sír a baba? – Itt a megoldás!

Egy csecsemő még nem tudja elmondani nekünk, hogy mi jár a fejében. Ezt legkönnyebben azzal próbálja kiküszöbölni, hogy sír, nevet, grimaszol. Utóbbi...

Ombudsman: biztatóak a koraszülött intenzív ellátáshoz kötődő kezdeményezések

 Az alapvető jogok biztosa biztatónak tartja a koraszülött intenzív ellátással kapcsolatos kezdeményezéseket, amelyeket felkérésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára...

A kismamák halfogyasztása kövérítheti a gyerekeket

A várandósan fogyasztott túl sok hal miatt nőhet a gyerek elhízásának kockázata - állapította meg egy kutatócsoport, amelynek tagjai úgy vélik, az összefüggés a...

Az újszülött babád fejlődése – 2. hét

Gratulálunk, kedves Szülők! Túl vagytok az első hét izgalmain és kihívásain. Valószínűleg már elkezdett kialakulni a közös rutin és lassacskán belerázódtok a...

A játék előnye a kisbabák életében

Az emberek fejlődése már az anyaméhben elkezdődik és azt hiszem nem túlzok, ha azt írom, az élet lejártáig tart. A kisbabákat azonban...

Könyvolvasás csecsemőkorban – mik az előnyei?

Egy csecsemő még nagyon sok mindent nem ért, amit csinálsz és azt sem, hogy miért csinálod az adott dolgokat. De a könyvolvasás...

Babaruhák, kisgyerek ruhák – Stílusos tavaszi szettek a legkisebbeknek

A tavaszi időjárás a gyerekek öltöztetése terén is kihívást jelent – éppen ezért a Tchibo webáruház heti ajánlatában most számukra szerezhetünk be...

Ha a plüssmackók mesélni tudnának

A teljes életnek elengedhetetlen része a boldog gyermekkor, aminek két apró, de annál fontosabb kelléke az esti mese és a plüssmackó. E...

Alultápláltság a korai gyermekhalandóság elsődleges oka

Az alultápláltság évente 3,1 millió kisgyermek halálát okozza, az öt év alattiak halálának 45 százalékát teszi ki. A várandósság alatti és kisgyermekkori helytelen táplálkozás okait...

Idén tavasszal is szavazhatnak a szülők az év védőnőjéről

A védőnők az anyukák első számú szakértő támaszai a babájukat érintő kérdésekben. Áldozatos munkájukkal a kismamák terhességének első pillanatától kezdve segítik a...

Extra szabadnapot az édesapáknak

Az Unilever Magyarország és a Dove Men + Care márka az idei Apák napja alkalmából iparági felhívást hirdetett azért, hogy a hazai...

Érzelmi tükör és „örömkör”

Gyermeknevelés kapcsán ördögi körrel már többen találkoztunk, itt az idő, hogy az örömkörről is beszéljünk. Sok minden már az élet első éveiben eldől. Apró...

Nyáron születik a baba? – 6 érdekes tény, amely után te...

Amikor elmúlik a tavasz, a napfény egyre sűrűbben lehel apró csókokat D-vitamin hiánytól szenvedő testünkre. Átölel minket a forró évszak nyitánya, miközben...

Jeleljünk – De hogyan?

Jelelni a világ egyik legtermészetesebb dolga. Gondoljunk csak bele, általában a legelső, amit a szülők, nagyszülők megtanítanak a babának, az az, hogy...

A baba mozgása: meglepő összefüggések a tánc és a fejlődés között

A baba mozgása a fejlődés egyik alapvető területe, amely nagyban befolyásolja a gyermek fizikai, érzelmi és mentális növekedését. A csecsemőtánc vagy babatánc...

Már 6 hónapos babáknál látszanak a kétnyelvű környezet előnyei

A kétnyelvű családi környezet előnyei már a hathónapos kisbabáknál megmutatkoznak: egy új kutatás szerint kitartóbb a figyelmük, mint az egynyelvű családba született...

Agyvérzéses babák beszédkészsége

Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította meg képalkotó eljárás segítségével egy amerikai kutatócsoport. A Georgetowni Egyetem tudósai azt...

„Korai fejlesztés hete” 2018

A gyerekek korai fejlesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, hétfőtől egy héten át tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal, előadással várnak minden érdeklődőt...

Anya születik

A várandósság olyan különleges állapot, amely folyamatos testi-lelki átalakulásokkal jár, ezáltal – minden szépsége mellett – igen megterhelő is a kismama számára....

Koraszülöttek: az anyatej mindenre jó hatással van

Hazánkban évente 8000 újszülött, azaz tízből egy kisbaba koraszülöttként lát napvilágot. Esetükben életmentő lehet a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatás, de a megfelelő táplálás...

Hosszú anyatejes táplálás – egy édesanyától

Egy elég megosztó témában szeretnék nektek beszámolni nektek a tapasztalataimról, ami nem más, mint a szoptatási idő elnyújtása... Ne aggódj, nem egy...

Anyatejjel az ekcéma ellen

Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak, mint hasonló korú, de nem anyatejes vagy rövidebb...

Vajon a sokak által használt bébikomp mennyire lehet biztonságos?

Egy bébikomp manapság bármely kisbabás háztartásban elérhető eszköz lehet. De mennyire érdemes arra, hogy megvásároljuk? Cikkünkben erről ejtünk néhány szót.

Kulcsár Edina: „Medox minden napra tartogat valami meglepetést”

Igazi 21. századi anyukaként éli mindennapjait Kulcsár Edina. A csinos modell és műsorvezető bár lazított kicsit a tempón, de nem szorítja új...

Védőnői hálózat szükségessége

A védőnői szolgálat túlmutat az aktuális dokumentáció vezetésén; a védőnő az, akihez a várandósság alatt bármikor, bármivel fordulhat a kismama, és ő az, aki...

Hogyan kell – megtanítani a babát beszélni?

A beszéd megtanulása/megtanítása nem egyszerű dolog, sok baba van, aki igencsak fogékony rá, és ott van az a tábor is, akik kevéssé....

Hogyan fejleszti a babát a korai anya-gyermek kapcsolat?

Ma már tényként kezeljük, hogy az anya foglalatoskodása a csecsemő körül fejlesztő hatású. Nem csupán a játékos foglalkozásokra gondolok, hanem a mindennapos teendőkre, a...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL