Öt kreatív ötlet ünnepek utánra
Vége az ünnepeknek, de még tart a téli szünet és a hidegben többet vagytok együtt a bezárt lakásban? Sebaj, ez egy újabb kiváló alkalom a...
A szülők is felismerik a fejlődési problémákat
Az eddigi adatok alapján kevesebb, mint 5 százalék volt a 7 évesnél fiatalabb gyerekek között a valamilyen fejlődési problémával kiszűrtek aránya, azonban a szülői...
A vízi shiatsu masszázs szerepe a mozgásfejlesztésben
A watsu, vízi shiatsu masszázs, egy vízben végzett lazító, terápiás módszer, mely a 80’-as évektől kezdve, széles körben alkalmazott, hatékony terápiaként terjedt el világszerte....
A négyévesek elvont mértani feladatok megoldására képesek
Már négyévesen elvont mértani feladatok megoldására képes a gyerekek egy része, képesek vizuális formák elemzésére és arra, hogy egyszerű térkép alapján tájékozódjanak - figyelték...
Korai fogszabályozás – szabályos fogsor és szép arc
Praxisomban két, egymással ellentmondó gyakorlattal találkozom: az egyik, hogy a fiatal felnőttek 20 éves koruk után kapnak észbe, hogy kellene fogszabályozó, a másik, hogy...
Beszédindító terápia: mikor és hogyan?
A kommunikáció alapvető eleme a beszéd. A gyermek számára nagyon nehéz kezdetekben a beszéd elsajátítása, mert nemcsak beszélni tanul, hanem a mozgást, valamint a...
Minden 2. magyar gyermek veszélyben
Sokat hallunk a gazdasági válságról, a munkavállalók egyre nehezebb helyzetéről. De vajon gondolunk-e arra, hogy vannak a közöttünk élő gyerekek és a gyereket nevelő...
Mitől nő a babák intelligenciája?
A felolvasás, az omega-3 zsírsavak, illetve az óvoda hatékonyan és bizonyítottan növeli a kisgyerekek intelligenciaszintjét (IQ). Amerikai kutatók több mint hetven tanulmányt vizsgáltak át olyan...
Készítsünk saját mesekönyvet!
Nektek megvannak még a gyermekkori rajzfüzeteitek, “ragasztós” füzeteitek, rajzos naplóitok? Nekem szerencsére néhányuk megmaradt és nagyon klassz néha belelapozni vagy a saját gyerkőceimnek megmutatni...
Adventi koszorú készítése
Nemsokára megkezdődik az adventi időszak, a várakozás ideje. Az adventi koszorú közös elkészítése jó mulatság és segít ráhangolódni az ünnepekre is. Az itt bemutatott...
Tévézés helyett: okosító játékok gyerekeknek
Nem lehet elég korán kezdeni! A gyerkőcök imádnak játékosan tanulni: szeretik felfedezni a szabályszerűségeket, logikai összefüggéseket, a szabályok biztonságot adnak nekik. Örömüket lelik abban,...
A gyerekkori zenetanulás jótékony hatású
A gyermekkorban való zenetanulás jótékony hatással van a felnőttkori hallásra - derült ki egy mini tanulmányból.
A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány 45...
Velem is megtörténhet?
A minap egy céges kerti partin egy testvérpárral beszélgettem. A 9 éves A. lelkesen mesélte, hogy az iskolában furulyázni tanul, és később majd fuvolázni...
Mit tehetünk a tiszta beszédért?
Mostanában sok olyan kérdést kapok a szülőktől, hogy hogyan tudnának otthon segíteni a gyermeküknek, ha nem igazán tiszta a ’s’, vagy a ’cs’ hang,...
Tasak a nyuszi ajándékának
Gyerekkoromban a nagyinál minden évben menetrendszerinti program volt Húsvét reggel a fűben-bokor alján kotorászás. Imádtam! Megszámlálhatatlan mennyiségben bukkantam újabb és újabb csokitojásokra és kisebb...
Álmaink húsvéti tojásai
Tetszenek ezek a tojások? Nekem igen. És attól még szebbnek látom őket, hogy akár egy kellemes délutáni szunyókálás alatt is elkészülhetnek. Nem hiszed? Pedig...
Húsvéti dekoráció ötlet: csirkék száradó gyurmából
Ezt a kis húsvéti alkotást minden gyermeknek ajánljuk, akik szeretnek gyúrni, festeni és mázolni. Kedves húsvéti dekoráció, vagy ajándék lehet belőle.
Hozzávalók:
házi só-liszt gyurma,
tempera festék
fonott...
A sokat mozgó gyerekeknek jobb az iskolai eredménye
Korábbi tanulmányok áttekintése alapján holland kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy minél nagyobb az iskoláskorú gyerekek fizikai aktivitása, annál jobban teljesítenek az osztálytermekben is.
A...
Szilveszteri party dekoráció egyszerűen
Még elkészülhet szilveszterre ez az élénk színes party dekoráció. Annyira könnyű megalkotni, hogy a gyerekekkel együtt tudod csinálni, hiszen ragasztani már egész pici kortól...
Őszi alkotások levelekből, termésekből
Ilyenkor ősszel délutánonként már hamar sötétedik, többször vagyunk kénytelenek a lakásba zárkózni. De mégis mit csináljunk a gyerekekkel odahaza? Elő a papírt, ollót, ecsetet,...
Nyuszit kesztyűből
Közeledik a tél, előkerülnek a fiókból a tavaly télen elpakolt holmik: sapkák, sálak - és a fél pár vagy kinőtt kesztyűk is. Egy ilyen...
Zeneterápiás résszel bővül a Mesélj! Játssz! Alkoss! szakértői portál
Zeneterápiás résszel bővül a Mesélj! Játssz! Alkoss! szakértői portál, amely szülőknek és óvodapedagógusoknak nyújt segítséget a három és hat év közötti gyerekek komplex művészeti...
A szabadtéri játék csökkentheti a rövidlátás kockázatát a gyerekeknél
Kisebb a rövidlátás kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akik több időt töltenek a szabadban - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A Cambridge-i...
Töklámpás készítése
A töklámpásnak már a faragása is mulattató, hát még a használata. Elemes, vagy valódi mécsessel egyaránt „működik”. A gyerekek segíthetnek kibelezni, ám késsel arcot...
Oroszlán őszi falevelekből
Ez a helyes kis oroszlán egy igazi, kreatív, őszi projekt, ráadásul pár perc alatt elkészül a séta során gyűjtött levelekből.
Hozzávalók/Kellékek:
Sárga színű kartonpapír
Egy másik színű...
Legalább 70 ezer gyermek küzd figyelemzavarral Magyarországon
Magyarországon a 6-18 éves korosztályban 70 ezerre tehető az ADHD-s, más néven figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyerekek száma - derül ki egy friss kutatásból.
Az...
Gesztenye figurák készítése
A gesztenyebábuk készítése remek közös időtöltés gyermekeddel. Miután sétáltatok egy nagyot a friss, őszi levegőn, és közben pedig szebbnél szebb gesztenyéket gyűjtögettetek, hazatérve ötletes...
Zenével a gyermekekért
„Zenével a gyermekekért” címmel különleges kezdeményezést indít útjára a két közkedvelt gyermekcsatorna, a Minimax és a Megamax. A szeptember 7-én kezdődő programhoz a hazai...
A versenysport és a gyerekek – csak óvatosan
A gyermekeket érdemes minél fiatalabb korban megismertetni a legkülönbözőbb sportágakkal, ezzel elősegítve azt, hogy megszeressék a mozgást. A sportoló gyerekek sokat tesznek egészségükért, emellett...
Személyiség- és képességfejlesztő hatású a zenei nevelés
A tanulási képességekre jótékony hatással van a korai életszakaszban, szakemberek szerint már az anyaméhben, megkezdett zenei nevelés. A Harvard Egyetem kutatócsoportja bebizonyította, hogy a...
A gyermekkori temperamentum előrejelezheti a felnőttkori gondokat
Nagyobb valószínűséggel ütik fel fejüket egészségügyi és anyagi gondok azoknál a felnőtteknél, akik kisgyerekként túl hevesek voltak, és nem volt önuralmuk - vélekednek brit,...
A tehetség fejlesztése kisgyermekkorban
A tehetség nem csak képességet jelent, hanem egy sajátos hozzáállást a világhoz. A tehetséges ember sokoldalúan, kreatívan közelíti meg a világot. Bár a valódi...
Kék Vonal Chat: Megosztanád örömöd, bánatod? Kattanj ránk! :-)
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993 óta működik. Az alapítók célja az volt, hogy a gyerekeknek legyen lehetősége közvetlenül problémáikat, gondolataikat megosztani valakivel, segítséget...
Az óvodás korosztály beszédfejlődése
Sorozatunk befejező részéhez értünk. Eddig áttekintettük a beszédfejlődést a születéstől hároméves korig, zárásként pedig megismerkedünk az óvodások beszédének jellemzőivel, s látni fogjuk, hogy a...
Az esti mesénél hatékonyabb a beszélgetés
Hatszor hatékonyabb a gyerekek nyelvi fejlődése szempontjából az elalvás előtti beszélgetés, mint az esti meseolvasás. Azoknak a gyerekeknek, akikkel sokat beszélgetnek, nagyobb a szókincsük, és kevesebb...
Kreativitás és Kerekítő
Vekerdy Tamás pszichológusnak egy művészetpedagógiai fórumon elhangzott gondolata szerint az érzelmi intelligencia nyolcvan százalékban határozza meg a későbbi boldogulást, míg az iskolákban belénk töltött...
Kreatív ötlettár gyerekeknek
Minden gyerek szeret alkotni - a könyvben található több mint 150 színes, vidám, könnyen megvalósítható ötletnek pedig lehetetlen ellenállni! Saját készítésű társasjátékok, mobildísz a...
Gyerek a gép előtt – tiltott gyümölcs, vagy a tudás almája?
Csak egy pohár vízért szaladtál ki, ugye? Vagy csöngetett valaki, felpattantál a számítógéptől? És a gyerek egy pillanat alatt “odacsapott egy dilitet”- ismerős? De...
A játék öröme
A gyermekek számára a játék egy örömteli, önmagáért való tevékenység, nagyszerű feszültség-levezető eszköz. A játszó gyermek általában derűs, ellazult, gondtalan, tevékenysége csak a jelenben...
Cserép házi állatok
Cserép boci, malac és kecske készítése - képekkel, letölthető szabásmintával.
Hozzávalók: 3 db 5 cm átmérőjű cserép, min. 70 cm fehér kenderzsinór.
Hozzávalók:
3 db 5 cm...