Kikapcsolódás

16. oldal - Az élmény-, vagy programajánlón kívül könyvekről, színházról, múzeumokról, utazásról szólnak a cikkek. De nem maradhatnak ki ebből a rovatból a kreatív ötletek, a versek és mondókák, valamint az ünnepekhez kapcsolódó ismeretek megosztása sem.

Mindent a borokról – egy igazi csajos könyvben!

Herczeg Ágnes és Pánczél Andrea első közös könyve, a Borról neked, a pincétől a hálószobáig címmel egy igazi hiánypótló kötet elsősorban nőknek, a borfogyasztás és...

Különleges gasztro- és kultúrcsemege a hétvégén: Téged is vár a SzeptEmber...

2000-ben jött létre a rendezvény, melynek akkor két fő eleme a Pörköltfőző verseny és az óriásbográcsban mesterszakácsok által készített rekord mennyiségű pörkölt volt. Mára...

Csukás István-díjat alapított Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója

Csukás István nevét viselő díjat alapított Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. A gyerekeknek szóló darabok elismerésére létrehozott díj kuratóriumának elnöke maga az...

Bogyó és Babóca új történetei augusztus végétől a mozikban

Bogyó és Babóca 3.- Játszótársak címmel augusztus 28-tól játsszák a mozikban a népszerű meséből készülő rajzfilmsorozat új történeteit. A jól ismert szereplők mellett új karakterekkel,...

A LEGO Chima világa újra megelevenedik minden kalandorának

A múlt évben rendkívüli népszerűségnek örvendő LEGO Chima élményhétvége idén is megrendezésre kerül, ám ezúttal 6 magyarországi helyszínen, így minden LEGO rajongó apróság átélheti...

Gőzmozdonyos kirándulás a Dunakanyarba

Nosztalgiavonat indul Budapest-Nyugati pályaudvarról a festői szépségű Dunakanyarba. A gőzmozdony vontatta szerelvényben a legszebb muzeális kocsikban utazhatnak vendégeink, és megismerkedhetnek a „boldog békeidők” vasúti...

Négy bemutató és egy felújítás a Budapest Bábszínházban

Négy bemutatóval, egy ismét repertoárra kerülő előadással és változatlan társulattal készül a 2014/2015-ös évadra a Budapest Bábszínház. "A nézőket hivatalosan az ötszázadik előadásához közelítő A...

Európai mozdonyok miniatűrjei jártak a Vasúttörténeti Parkban

A környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonultak fel szombaton és vasárnap a VIII. Európai Kerti Vasutak Találkozóján a Vasúttörténeti Parkban, ahol az...

Költészet, báb- és utcaszínház a Palotanegyed Fesztiválon

A Palotanegyed Fesztivál soron következő hétvégéjén Költészet Ünnep, Báb- és Utcaszínházi valamint Zsonglőr és Egykerekűs Találkozó élénkíti fel Józsefváros utcáit és tereit. A Múzeumkertben...

Anyu, pisilnem kell!

Minden szülő boldog és büszke, amikor gyermeke szobatisztává válik. Amellett, hogy megszabadulunk a pelenkázás feladatától, könnyebbé válik a kimozdulás is, hiszen végre nem kell...

Női sorsok, családi legendák – írói pályázat

A PUBLIKA Magyar Könyvtári Kör és a Magyar Női Unió pályázatot hirdet Élet-Képes Példatár címmel. Olyan, legfeljebb 5 oldal hosszúságú pályaműveket várnak, amelyek figyelemreméltó női életutakról,...

Veszélyes a tengerparti selfie?

Akár 2.5 millió magyar otthona is veszélyben lehet, amíg nyaralni megy. Hazánk több, mint 6 millió internetezőjének 46%-a ugyanis hosszabb nyaralásokat tervez belföldön és külföldön....

Csütörtöktől mozikban A Repcsik – A mentőalakulat

Csütörtöktől látható a magyarországi mozikban a gyerekeknek készült Repcsik amerikai animációs sikerfilm folytatása. A Pixar egykori Verdák-filmjeit továbbgondoló 3D-s új Disney-mozi, a Repcsik - A mentőalakulat a légi...

Hűsítő nyári programok a Skanzenben

A Skanzen Bárány évében a nyári hétvégékre üdítő programokat kínál a család minden tagjának. Július 18. és augusztus 31. között meghosszabbított hétvégi nyitva tartással:...

Így maradjunk egészségesek a nyaralás alatt is!

Nyáron mindenki szeret utazni, azonban egy megfázás, vírus, esetleg egy hasmenéses megbetegedés nagyban beárnyékolhatja a pihenésre szánt időt. Annak érdekében, hogy az egész család...

5 csajos strandkönyv az idei nyárra

Strandra, vízpartra indulsz? A fürdőruha és a naptej mellé dobj be a táskádba egy-két könyvet is, hogy az árnyékban megpihenve is ki tudj kapcsolni....

Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt

A külföldi nyaralás előtti felkészülés fontosságára hívta fel a figyelmet a külügyi szóvivő az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatában. Nagy Anna kiemelte: az utazás előtt...

Megfejtették a hamelni patkányfogó legenda rejtélyét

Megfejtették a hamelni patkányfogó című, világszerte ismert legenda rejtélyét cseh kutatók - írta a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn. A legenda szerint 1284-ben...

Új honlap segíti a gyerekek tudatos internetezését

Az internetszolgáltatók honlapjáról letölthető díjmentes szűrőszoftverek mellett már egy új weboldal is segít abban, hogy a gyerekek könnyedén elsajátítsák az élményteli, tudatos és biztonságos...

Tippek gyermekeink nyári biztonságáért

Egy amerikai felmérés szerint a gyermekek szempontjából a nyár a legveszélyesebb időszak. Ezt a hazai gyermek-egészségügyben dolgozók is meg tudják erősíteni, hiszen nagyon sok...

Okmányok nélkül gyerekek sem utazhatnak külföldre

Módosultak a határátlépéshez szükséges okmányokkal kapcsolatos előírások, de fontos tudnivaló, hogy útlevél vagy személyi igazolvány nélkül a gyerekek sem utazhatnak külföldre - közölte a...

Gyermekbarát élményfürdők országszerte

Ha megkérdeznénk őket, hol szeretnének nyaralni, a gyerekek döntő többsége vizes úticélt jelölne meg.  A gyerekmedencék színes világa, az aquaparkok csúszdái, gyerekekre szabott, lebilincselő...

Színdarabban menti meg a bolygót Futurobi

Világviszonylatban is egyedülálló virtuális szereplővel, Futurobival a főszerepben állítottak színpadra interaktív gyermekdarabot Magyarországon: a hivatalosan „öko-musical” műfajba sorolt darab a nyár folyamán bejárja az...

Bekötötték a Gyermekvasútat

Újra akcióba lendültek a gerillakötők! Ahol ők megjelennek, ott perceken belül fonal borít mindent, ez történt most a Gyermekvasúttal is. A Kézimunkások Szakszervezetének Csütörtöki...

Három hónapos rendezvénysorozat indul Józsefvárosban

Három hónapon keresztül 15 helyszínen 150 ingyenes programmal várnak mindenkit Józsefvárosba. A tematikus rendezvényeken koncertek, egész napos gyerekprogramok, színházi-, bábszínházi- és táncelőadások, kézműves vásár,...

Hungarikum falu a mogyoródi csata évfordulóján

Mogyoródon június 27-29-én találkozik a legenda a hungarikummal a Szent László hétvégén! A mogyoródi főtér 3 napon át ad otthon a mogyoródi csata 940. évfordulója...

Mini Magyarország: a szarvasi makettország

A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország nagy népszerűségnek örvend: hazánk egyetlen interaktív makettparkjára tavaly 72 ezer látogató volt kíváncsi. A rendkívüli nézőszám nem véletlen,...

A legegyszerűbb gyurma recept, főzés nélkül!

A gyurma otthon is könnyedén elkészíthető játékszer, ráadásul a kicsik egyik kedvencének számít. Az alábbiakban egy nagyon egyszerű, főzés nélkül elkészíthető receptet mutatunk be,...

Újra miénk a vár!

A második országos hagyományőrző és kulturális várfesztiválon váraink mutatják be turisztikai és programkínálatukat. A hadijátékok és más szórakoztató programok mellett a Mezőgazdasági Múzeum épületében...

7 élmény, ami a kamaszévekből semmiképp ne maradjon ki!

Egész biztos nem az első berúgásról és az első jointról van szó! Ezek ugyanis – bár bizonyos értelemben élménynek nevezhetők – nem azok a...

Leitner Olga: Bakker, anya lettem!

„Rendben van, hogy egy teljesen új életet kezdünk el élni ekkor, rendben van, hogy dúlnak a hormonjaink, az is oké, hogy minden gondolatunk a...

Családi nap az együttnevelésért

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. rendezvényt szervez "Családi Nap az Együttnevelésért" címmel június 14-én, ahova színes programokkal várnak minden érdeklődőt. Az Iharos Sándor...

Nyári PagonyFeszt a tízéves Bogyó és Babócával

Készülj május 31-én: indul a Nyári PagonyFeszt! A Petőfi Irodalmi Múzeum udvara gyerekzsongástól lesz hangos, hiszen sokféle programmal és játékkal, na és persze könyvekkel várja...

ALMA – egy különleges születés előtti mese

Az ALMA a születés előtti intim világ meséje. Két férfi keze nyomát viseli: Stéphane Audeguy sajátos hangvételű szövegéhez Laurent Moreau készített egyszerre humoros és költői,...

Családbarát és bababarát strandok Budapesten

A nyári kánikulában jól esik felfrissülni egy strandon. Kisgyerekkel nem könnyű a nyári forróságban egy-egy napra vízpart mellé utazni, ezért összeszedtük, milyen lehetőségeik vannak...

Vecsésen újra mesefesztivált rendeznek

Mazsola, Frakk, Kukori és Kotkoda, Futrinka utca. Bálint Ágnes meséit évtizedek óta mindenki ismeri. Az írónő ötletéhez fűződik a TV Maci, a Kuckó, a...

Színes gyereknapi programok országszerte!

A fővárosban és vidéken egyaránt izgalmas programok várják a családokat az idei gyereknap alkalmából május 24.-én és 25.-én. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat az ingyenes és...

Futurobi világa: ahol zöld várost építhetnek a gyerekek

A Futurobi Világa egy online öko-városépítő játék, amelyben gyerekek, családok hozhatják létre saját zöld városukat. Az internetes játék résztvevői segíthetnek Futurobinak megmenteni a Földet,...

Családok napja a Skanzenben

Idén ünnepeljük az ENSZ által megrendezett Nemzetközi Családév 20. évfordulóját. Május 15-én, a Család nemzetközi napjához legközelebbi hétvégi napon, azaz május 17-én az együtt...

Kerekítő Állatos Játéktár babáknak és óvodásoknak

Huszonkét állat népi hangutánzója a legkisebbeknek 1-3 évig, kapcsolódó ölbeli játékokkal, ráadásként óvodás játékokkal, mondókákkal, dalokkal, zsúrötletekkel, kottákkal, J. Kovács Judit összeállításában. A dalos CD...

Egyedülálló film készült a magyar koraszülöttekről

A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tízedik gyermek idő előtt jön a világra. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika az ország legnagyobb...

Laktációs Konferencia a szoptatás hétköznapi kihívásairól

Május 17-én kerül megrendezésre az I. Laktációs Konferencia „Szoptatás: hétköznapi kihívások” címmel a Péterfy Sándor utcai Kórház Tanácstermében. A Szoptatásért Magyar Egyesület rendezvénye előadásokkal...

Ingyenes Európa-nap az Erzsébet téren

Ünnepelje az Európa- napot május 11-én, vasárnap, a budapesti Erzsébet téren! Egész napos, ingyenes programok várják az egész családot: a gyerekeket bábelőadások, az Eszter-lánc...

Családi programok a Budaörsi Fesztiválon május 7-11. között

A fesztivál szabadtéri napján gyerekprogramok sokaságával várja a családosokat. Kaláka-koncert, a Babtársulat óriásbábos előadása, gólyalábasok, vesszőkosaras körhinta, népi játékok, a Városi Régészeti Múzeum ügyességi...

Babaúszás nyílt nap – a részvétel ingyenes!

Május 17-én, szombaton nyitott babaúszás órát tart Radnics Adrienn babaúszás oktató, a Babafalva.hu szerzője. Az órán való részvétel (egy baba és egy kísérő részére) díjtalan! A...

Méhpempő baba előtt, baba után és úgy általában

A természet patikája bőségesen ellát minket nemcsak gyógynövényekkel, de a méheken keresztül más egészségvédő anyagokkal is. A méhészeti termékeket az ember már évezredekkel ezelőtt...

BabaTB – a segítő ügyintéző

• Álltál már hosszan hivatalokban, kígyózó sorokban? • Átláthatatlan, kiszámolhatatlan számítások sokasága a téged megillető támogatások összegéről? • Bonyolult jogi nyelven írt jogszabályok? • Időhiány, stressz, feszültség? •...

Babagondozás biztos kezekkel!

Sokan úgy gondolják, hogy a babagondozás, gyermeknevelés majd ösztönből jön vagy a család tapasztaltabb tagjaitól elleshetőek a fogások. Manapság azonban ritkán fordul elő, hogy...

VI. Down Világnap – A különbség kisebb, mint gondolnád!

Eszenyi Enikő belvárosi sétával hívja fel a figyelmet a Down-szindrómára. „A különbség kisebb, mint gondolnád” jelszóval egy újabb megmozdulással szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a...

CsaládÜnnep Magyarországgal március 22-én

A közös élmény és együttlét szellemében kerül megrendezésre a CsaládÜnnep Magyarországgal a Családháló.hu szervezésében. Március 22-én reggeltől késő délutánig a Millenárison több helyszínen várják...

CIKKEK BABÁKRÓL, GYEREKNEVELÉSRŐL