‘Koraszülött’ : Babafalva.hu

2012. május 17. csütörtök | Tagok száma: 11901

Koraszülötteknek gyűjtöttek ruhát a Facebook-on

2012. március 7.  
Kategória Újszülött, W Hírek

A Semmelweis Egyetem (SE) I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján évente 550 beteg újszülött és koraszülött gyógyul. A koraszülött intenzív osztály (PIC) nővérei ezeknek a kis súlyú babáknak szerettek volna segíteni, amikor vállalkozó szellemű édesanyákat, nagymamákat hívtak segítségül egy közösségi oldalon, és arra kérték őket, hogy készítsenek a kereskedelmi forgalomban egyáltalán nem hozzáférhető extrém kicsiny méretű ruhákat és sapkákat. (tovább…)

Betegesebbek lehetnek a korábban született babák

2012. március 2.  
Kategória Újszülött, W Kiemelt cikkek

Nagyobb az egészségügyi problémák kockázata azoknál a gyerekeknél, akik akár csupán néhány héttel korábban jöttek világra a szülés tervezett időpontjánál – idézte brit kutatók eredményét a BBC hírportálja. A The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői szerint megállapításaik cáfolják azt az elterjedt nézetet, hogy a 37. terhességi hét után született babák hosszú távú egészségügyi kockázata azonos a teljes időre világra jött újszülöttekével. (tovább…)

A születési rendellenesség kezelhető – Ön kihez fordulna gyermekével?

2012. február 13.  
Kategória Gyermekbetegségek, W Kiemelt cikkek

Matyi néhány héttel előbb jött a világra, mint azt a szülei vagy az orvosok várták. 34. heti koraszülöttsége miatt élete első hónapjaiban számos rendellenességgel kellett megküzdenie, mint például általános fertőzés, keringési zavarok, szívkamra-tágulat, megkésett mozgásfejlődés, figyelemzavar, valamint szem- és kézkoordinációs nehézségek. Mára már eltűnőben vannak a tünetek, nagyrészt a Gézengúz Alapítvány állhatatos munkájának köszönhetően, amely immár 21 éve segíti a koraszülött és a születési károsodással világrajött babák ellátását és fejlődését.

Matyi szüleinek – az általuk már korábban bejárt kórházi utakhoz képest – kellemes élmény volt megérkezniük a Gézengúz békásmegyeri épületébe, ahol vidám, színes, nyugodt kuckókban került sor a vizsgálatra, majd a későbbi foglalkozásokra. A rendszeres egyéni mozgásterápia mellett az úszás volt a másik fő terület a kisfiú fejlesztésében, aki mára a Pető Intézet „Esélyteremtő” osztályának elsős tanulója. Önállóan jár, szinte szalad, úszik, tornázik, dobolni tanul, sőt: fára mászik!

„A Gézengúznál töltött évek során nagyon megszerettük a budakalászi központot. Ízléses és nagyon igényesen kialakított falai közé mindig szívesen mentünk a foglalkozásokra, a karácsonyi ünnepségek pedig kiemelt élményt jelentettek Matyi számára, ahol szoros baráti kapcsolatot alakított ki a többi kisgyerekkel.” – meséli Matyi édesanyja.

Az alapítvány fennállása alatt számos szakmai elismerésben részesült, mégis a legnagyobb örömet az jelenti a munkatársak számára, amikor segíthetnek és látják, hogy a hozzájuk járó gyerekek meggyógyulnak, kiteljesedik életük és sikereket érnek el.

”Fontos küldetés számunkra felelősséget vállalni mind szakmailag, mind emberileg a születési sérült csecsemőkért, azonban bármennyire szeretnénk segíteni, támogatóink egyre fogynak, forrásaink elapadnak, márpedig támogatók nélkül nem leszünk képesek segíteni.” – ismerteti helyzetüket Dr. Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány alapító orvosigazgatója – ”Büszkék vagyunk azoknak az embereknek a jóakaratára, segítő szándékára, akik eddig támogatták tevékenységünket és bízunk benne, hogy akadnak még ezekben a szűkös időkben is olyanok, akik segíteni szeretnének a születési károsodással világrajött babákat.”

Hazánkban évente több mint 7000 koraszülött jön a világra, és sokuknak igen nagy szüksége van az értő segítségre. Kérjük, adója 1%-ával idén a Gézengúz Alapítványt támogassa, hogy folytathassa az évtizedek óta zajló sikeres munkát!

Adószám:
19650823-1-41
Bankszámlaszám:
10918001-00000411-38110018
További információ: gezenguz.hu

Fontos a koraszülöttek szemvizsgálata

2011. november 25.  
Kategória Gyermekbetegségek, W Kiemelt témák

Tudta, hogy a magyarországi “rekord kissúllyal” született bébi még a 700 grammot sem érte el? És arról van tudomása, hogy előírás szerint minden 1500-2000 gramm alatti súllyal született baba szemét rendszeresen vizsgálni kell, egészen addig, amíg a látóhártya ereződése ki nem alakul? (tovább…)

Koraszülés felismerése és megelőzése

2011. augusztus 19.  
Kategória Betegség terhesen, W Kiemelt témák

A terhesség során a szülők egyik rémálma, hogy kisbabájuk túl korán jön világra, emiatt élete veszélyben foroghat, vagy maradandó károsodása lehet. Sajnos hazánkban a koraszülés diagnosztizálásának és kezelésének gyakorlata messze a világszínvonal alatt van. Nem lehet ugyan teljes biztonsággal megelőzni a koraszülést, de annak kockázatát időben fel lehet ismerni és hatásosan kezelni, ez pedig jelentősen növeli a kisbaba életkilátásait. (tovább…)

Következő oldal »



Impresszum | Médiaajánlat | Sajtószoba | Fórumszabályzat | Partnereink | Jogi közlemények

Copyright © 2012 · Minden jog fenntartva! · 42 kérés 0.704 mp alatt.