„Pelenka”: a babának vagy a mamának?
Életünk első éveiben természetes, hogy ürítési funkcióinkat nem tudjuk szabályozni, a vizelet, széklet felfogásához pelenkára van szükségünk. Viszont kétségbeejtőnek tartjuk, vagy egyenesen szégyelljük felnőtt...
Kevesebb a beavatkozás az alternatív szülőszobákban
A kórházban működő alternatív szülőszobák éppoly biztonságosak az egészséges kismamák és újszülöttjeik számára, mint a hagyományos kórházi szobák. Az édesanyáknak így sokkal jobb élmény...
Felmentették az ÁEK szülészetének vezetőjét
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását - jelentette be Grósz Andor, a...
Jelentősen csökkent a gyermekágyi halálozás
Harmincnégy százalékkal csökkent a terhesség alatti komplikációk miatt és a szülés folyamán bekövetkező halálozások száma az elmúlt 20 évben, de még mindig naponta ezer...
Jogsegélyszolgálat az otthonszülést választóknak
A Születésház Közhasznú Egyesület jogsegélyszolgálatot indít az otthonszülés kapcsán felmerülő sérelmek képviseletére. Mindaddig, amíg a Magyar Állam az intézeten kívüli szülés szabályozását nem alkotja...
Csökkenteni kellene a császármetszések arányát
Az először szülő nők közel harmada császármetszéssel hozza világra gyermekét. Az Amerikai Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a császármetszések aránya, derül ki egy új tanulmányból,...
Eleget alszanak a kismamák, de nem elég jól
Az újdonsült anyák gyakran elég ideig alszanak az első pár hónapban, csak az alvás minősége nem megfelelő, állítja egy új tanulmány. A kutatásban figyelemmel...
Szülésnél nem hatásos az akupunktúra
A korábbi feltételezésekkel ellentétben az akupunktúra nem enyhíti a szülési fájdalmakat és nem alkalmas a túlhordásban lévő kismamák szülésének beindítására, derül ki két idén...
Szoptatás: mire számíthatsz szülés után?
Megszületése után percekig pihent a pocakomon a fiam. Szívmelengető volt érezni a teste súlyát, melegét, nézni a csapzott, fekete haját, hallgatni a pihegését. Boldog...
Bababarát kórház: a sikeres szoptatás 10 lépése
A Bababarát Kórház Kezdeményezés célja, hogy a legjobb életkezdetet biztosítsa minden újszülött számára, azzal, hogy a szülészeteken szoptatást támogató környezetet teremt. Kutatások bizonyítják, hogy...
Állami Egészségügyi Központ (volt MÁV) szülészet
Az ÁEK aktív fekvőbeteg ellátását a Róbert Károly körúti (volt Honvédkórház) és a Podmaniczky utcai (volt MÁV Kórház) telephely biztosítja. Az ÁEK szülészeti-nőgyógyászati osztálya...
Két új Bababarát Kórház a családok szolgálatában
2010-ben 8 kórház jelentkezett a bababarát cím megszerzésére – közülük 2 intézmény kapta meg a címet 2010. júliusig. A „Bababarát" kezdeményezés lényege, hogy az...
Szent István Kórház Szülészet
A szülészeti-nőgyógyászati osztály rövid ismertetése és válogatás a Babafalva fórum Szent István kórházi topikjában megjelent véleményekből, gyakorlati tapasztalatokból. Saját tapasztalataidat megoszthatod a hozzászólásoknál vagy...
MamaRose: szülés luxuskivitelben
2010. július 1-én nyílt meg a Dr. Rose Magánkórház, melyben jelentős szerepet kap a szülészet is. A MamaRose márkanév magában foglal minden gyermekvállalással kapcsolatos...
Hálapénz helyett anya- és bababarát szülészeteket!
A szülés a szülő nő életének és családjának kivételes eseménye, melynek körülményei mind a gyermek életkezdését, mind a nő anyává válásának folyamatát, lelki egészségét...
Bűncselekmény pénzt kérni a szülésért
Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében...
Az otthonszülés előnyei és kockázatai
Egy Észak-Amerikában és Európában készült több mint félmillió szülést elemző tanulmány szerint a tervezetten otthonszülő nők gyorsabban felépülnek a szülés után, ugyanakkor nagyobb az...
A szülésindítás megkétszerezi a császármetszés esélyét
Az először szülő nők közül azoknál, akiknél indítják a szülést, kétszer nagyobb lehet a kockázata annak, hogy a szülést császármetszéssel kell befejezni, mint azoknál,...
Éjszaka több a szülési komplikáció
Több újszülött hal meg vagy kerül intenzív részlegre az éjszakai, mint a nappali szülések után - állapították meg holland kutatók. A rotterdami Erasmus Egyetem...
Családilag halmozódhat a koraszülés
A koraszülések családi halmozódására talált bizonyítékot egy nagyméretű amerikai felmérés. Nagyobb eséllyel vár koraszülés azokra a nőkre, akik maguk is túl korán jöttek világra...
Aláírásgyűjtés az anya- és bababarát szülészetekért
15 nőszervezet kezdett aláírásgyűjtésbe az anya- és bababarát szülészetekért. Olyan szülészeteket szeretnénk, ahol egyenrangú félként, partnerként áll egymás mellett az élet kezdetén az életet...
Nem kell koplalni vajúdás közben!
Az orvosok általában azt tanácsolják a kismamáknak, hogy vajúdás alatt ne egyenek, nehogy egy esetleges császármetszés során az altatásnál a gyomortartalom a tüdőbe kerüljön....
Mentők és rendőrök az otthonszülésnél
Hétfőn az éjszakai órákban a mentőszolgálat munkatársait egy otthonszüléshez riasztották egy fővárosi lakáshoz. A mentősök a helyszínen egy oxigénhiányos állapotban lévő újszülöttet láttak el,...
Ph. H. Klaus: A csodálatos újszülött – 20% kedvezmény
Az újszülött csodálatos önálló képességeiről kevés szó esett mostanáig – pedig a baba már születése előtt is számos fontos cselekvésre képes: lélegző- és fogómozgást...
A szülési fájdalom dicsérete
A fájdalom az egyik legintenzívebb élmény, annak is, aki elszenvedi, és azoknak is, akik próbálnak segíteni. Általában mindent megteszünk azért, hogy a fájdalmat megszüntessük,...
I. M. Gaskin: Útmutató szüléshez – 20% kedvezmény
A könyvnek és szerzőjének filozófiája, hogy egy kisgyermek világrajövetele nem betegség – nem biztos tehát, hogy kórházban kell megtörténnie… Rengeteg hiteles történet, tapasztalat és...
M. Wagner: Amerikából jöttem, mesterségem címere szülész-nőgyógyász
Ez a könyv tükör. Megmutatja, milyen valós kockázatokat rejt, ha eltávolodunk a szülés évmilliók alatt kimunkált, természetes útjától. A szerző az Egyesült Államok gyakorlatáról...
Sri Chinmoy festménylenyomatok a győri szülészeten
A bengáli anyanyelvű, de évtizedeken át New York-ban alkotó Sri Chinmoy negyven festménylenyomatát adományozta a művész nevét viselő alapítvány hétfőn a győri Petz Aladár...
Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol
Természetes kísérés a várandósság, a szülés, a gyermekágy és a szoptatás idején gyógynövényekkel, homeopátiás szerekkel és illóolajokkal. Ingeborg Stadelmann, németországi bába, több évtizedes bábai...
Sheila Kitzinger: A szülés árnyékában – katarzis vagy krízis
A szülést követő boldogtalanságot gyakran a depresszióval azonosítják és hormonzavar, az anyaság kezdetére jellemző szociális nyomás vagy kisgyermekkori élmények hatásának tulajdonítják. Az anyák azonban...
Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok – Tanulja meg az...
A gyermek születése nem félelmetes esemény, hanem az élet legtermészetesebb csodája. Marie Mongan, a hipno-szülés módszerének megalkotója gyakorlati tanácsadójában eloszlatja a fájdalommal kapcsolatos mítoszt,...
Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés
Fájdalom nélkül nincs szülés, sírás, zokogás nélkül nem vagyunk életképesek - ez szinte beleégett a köztudatba. És akkor az ember kezébe akad egy több...
Frédérick Leboyer: Szülés gyöngéden
Ez a mű nem valamiféle folytatása A gyöngéd születés című könyvnek, hanem egy azt kiegészítő szöveg, annak mintegy előzménye, egy hozzá tartozó, mindeddig hiányzó...
Evés és ivás vajúdás alatt
Kérdés:
Tájékozatlan vagyok (még) szülésügyben, de megfogott, amit írtál, hogy fontos elegendő folyadékot és táplálékot fogyasztani a vajúdás alatt. Ez újdonságként hangzott, mert régebben olvastam...
A baba fekvése
Kérdés:
36 hetes kismama vagyok, medencefekvésű a baba. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor van-e még esély arra, hogy a baba szépen arra fordul amerre...
Félelem a szüléstől, felkészülés a szülésre
Kérdés:
1 éves most a kislányom. Hajnali három órakor indultak be a fájásaim 1,5 óra után már 2 percesek voltak. 11 órakor mondták, hogy már...
Homeopátia és gyógynövények szülés, vajúdás alatt
Kérdés:
Szülés előtti homeopátiás golyó szedésével kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Harmadik babámat várom, hamarosan betöltöm a 38. hetet. Második vajúdásom alatt szedtem a Caulophyllum CH5 golyócskát...
A gát regenerációja szülés után
A női test anatómiai adottságából adódóan igen nyitott, ezért sérülékeny. A szülés átrendezi a gátat, fizikai szinten általánosan szükséges a rehabilitáció a baba megszületése...
Terhességi csíkok megelőzése és kezelése
A terhességi csíkok, másnéven striák a feszülés irányára merőleges nyúlási csíkok. Lila vagy vörös színűek, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. Leginkább a hason,...
Strasbourghoz fordult a TASZ az otthonszülés ügyében
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult egy édesanya, mert a magyar állam megsérti magánélethez fűződő jogát úgy, hogy nem biztosítja az otthonszülés feltételeit, és...
A szülési fájdalom természete: gyakorlatok a fájdalommal
Szülésfelkészítő csoportokon és a magzati kapcsolattal foglalkozó kiscsoportokban rendszeresen előkerülő kérdés, hogy mit lehet tenni a vajúdás és a szülés alatti fájdalmakkal, hogyan tudunk...
A hálapénz és a korrupció
Minden negyedik felnőtt magyar hiszi azt, hogy a háziorvosok hálapénzt kapnak és tízből nyolcan-kilencen gondolják ugyanezt a kórházi orvosokról. Az emberek 40%-a szerint a...
Bezárják a Kútvölgyi kórház szülészetét
Az Infó Rádió értesülései szerint bezárják a Kútvölgyi kórház szülészetét. Jövő nyárig még ellátják a már odajáró kismamákat, de új pácienst nem fogadnak. A...
A szülési fájdalom természete: hogyan válhat segítőnkké?
Serdülőkoromban azt hittem, soha sem fogok szülni, mert nem tudom majd elviselni a fájdalmat. Hosszú út és sok testi és lelki gyötrelem vezetett addig,...
A bába segítségével végzett otthoni szülés ugyanolyan biztonságos, mint a kórházi
Az otthontörténő, regisztrált szülésznő segítségével történő szülés ugyanannyira biztonságos, mint a hagyományos kórházi szülés – írja egy új tanulmány. A kutatók mintegy 13 ezer...
Mérlegen a szülészetek és a gyerekkórházak
Több mint 100 ezer adatot hozott nyilvánosságra az Egészségbiztosítási Felügyelet a Magyarországon működő kórházakról, rendelőkről. A minőségi mutatók segítségével tájékozódhatunk a kórházakról, összehasonlíthatjuk az...
A császármetszés növeli a csecsemő halálának kockázatát
A genfi egyetem kutatói több mint ötvenezer szülés körülményeinek kiértékelése után rájöttek, hogy a császármetszés megkétszerezi a csecsemő halálának esélyét. Természetes szülés esetén ezer...
Jótékony hatású a szülési fájdalom
Dr. Denis Walsh, a Nottinghami Egyetem szülészprofesszora szerint a szüléssel járó fájdalomnak pozitív élettani hatásai vannak. Segít kialakítani a szülés ritmusát, és beindítja az...
A pecsét számít, nem a gyerek?
Az otthon, orvosi közreműködés nélkül világra hozott újszülött nehezen anyakönyvezhető, mert nem tisztázott egyértelműen, hogy a szülőknek milyen dokumentumokat kell bemutatniuk. Az ombudsman az...
Palya Bea: ”A nők tudják, hogy kell szülni”
Május közepén jelent meg Palya Bea új szólólemeze, az Egyszálének, a bátor és lendületes Szülésdallal. Honlapján ezt írja: "A saját dalok pedig az úton...









































































































